Gyönyörű holdhaló jelenség tűnt fel vasárnap este az ország fátyolfelhős részein. Az Időkép arról ír, hogy ez a jelenség a cirrostratus felhők jégkristályainak köszönhetően tud létrejönni, és régen a frontok előhírnökének is tekintették. Nem is rosszul, a holdhalók ugyanis sokszor az érkező melegfrontokat megelőző, magas szintű felhőzet érkezésekor
Az idei bevallás abból a szempontból kuriózum, hogy olyan szisztéma szerint zajlik, amit az EU először lecseréltetett a brüsszelire, aztán mégis inkább belátta, hogy jobb a magyar.
A következő napokban az Európai Unió jóváhagyásával valósulhat meg a tranzakció, amely révén 2,3 milliárd font kerül a rászorulók megsegítésére létrehozott pénzügyi alapba.
Az országgyűlési képviselők mellett a nemzetiségi képviselők és nemzetiségi szószólók is eleget tettek a január 31-i határidőig vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségüknek.
Járai Máté többé már nem az RTL Reggeli műsorvezetője. Bár a színművész a napindító show egyik legszínesebb egyénisége volt, volt már példa arra, hogy vele kapcsolatos balhéról kellett beszámolnunk. Korábban például írtunk arról, hogy konfliktusa keveredett Rácz Jenővel, illetve az sem elhanyagolható tény, hogy Lakatos Márk hasonlóan meglepő távozá
Minden országgyűlési képviselő határidőre leadta a 2022-re vonatkozó pénzügyi számadását. A parlament honlapján egyszerre jelent meg több mint 200 vagyonbevallás.
A jövő héten érkezik csak a kemény tél: az előrejelzések szerint komoly lehűléssel kell számolnunk február elején. Az ország egyes részein akár egész nap fagypont alatt maradhat a hőmérséklet.
Életének 98. évében elhunyt Kertész Lajos zongoraművész, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zenetanárképző Intézetének tanára, református teológus, a Magyar Kodály Társaság alapító tagja – tájékoztatta a debreceni Kodály Filharmónia kedden az MTI-t.
Három évvel a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után csaknem az összes nagy-britanniai választókörzetben hibának tarja a szavazásra jogosultak többsége a kilépést az Európai Unióból.
Belgium kedden éjfélkor, 40 év után végleg leállítja a kelet-belgiumi Huy Tihange nevű városrészében található atomerőmű 2-es blokkját - jelentette a Le Soir című francia nyelvű belga napilap kedden.
Két év után távozik az RTL Reggeli című műsorából Járai Máté. A színész, aki közel két évig volt a stáb tagja, sosem tagadta, a hajknali kelés ellenére imádja a feladatot.
Márai Sándor nemzetközileg ismert és elismert író, sokak kedvence, mivel számos stílusban és témában alkotott maradandót. Kötetei korhatár nélkül szinte minden érdeklődési körű olvasó számára tartalmaznak mondanivalót. Nem meglepő, hogy a földkerekség másik oldalán is ugyanúgy tisztelegnek a munkássága előtt.
Meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt. Audrey Hepburn kilógott a hollywoodi szépségideálok sorából, törékeny alkata, üde bája és természetes megjelenése magával ragadta a nézőt. Harminc éve ment el, hatvanhárom évesen.