Az utóbbi évtized legnagyobb közalkalmazotti sztrájkja kezdődött szerdán Angliában és Walesben a meredeken emelkedő megélhetési költségek miatt – írja az MTI.
Minden év február 4-én tartják a rák elleni küzdelem világnapját. A tüdőrákot az esetek nagy részében már előrehaladott, nem operálható stádiumban fedezik fel, így kiemelt jelentősége van a betegség korai szűrésének.
NAPI Kommentár. Tudjuk, ezúttal sincs itt semmi látnivaló, csak a libsik próbálnak ismét gyűlöletet kelteni a szokásos komcsi módszerrel, ahogy tőlük telik.
Kigördült a gyárból kedden a Boeing utolsó 747-ese, ismert nevén Jumbo Jet, a cég 54 év után állította le a repülőgépmodell gyártását. A megrendelőnek kedden átadott szállítórepülő sorrendben az 1574. volt, amely a Boeing Washington állambeli gyárában elkészült. A Jumbo Jet a repüléstörténet része lett, megjelenésével olyan távoli városok közvetlen
A rocklegendát Parkinson-kórral diagnosztizálták, erre a betegségre pedig a mai napig nem ismeri a gyógymódot az orvostudomány. Osbourne azonban nemcsak ezzel küzd, hanem egy korábban szerzett idegsérülését is "aktiválta" nemrég egy másik balesetben.
2022 decemberében a kereskedelmi szálláshelyeken (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, közösségi szálláshelyeken) 725 ezer vendég 1,7 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 28, a vendégéjszakáké 22 százalékkal emelkedett 2021 decemberéhez viszonyítva – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A bel
Olcsóbb, könnyebben karbantartható, környezetkímélőbb és potenciálisan hatékonyabb turbinákat fejlesztett ki egy cég, és az új tervezés igencsak ígéretesnek mutatkozik.
Jó hír a vállalkozások számára, hogy tavaly év végétől módosultak a fogyasztóvédelmi törvény rendelkezései. Az új szabályok egyrészt egyértelműbbé, másrészt kedvezőbbé is teszik a vállalkozások kötelezettségeit a fogyasztói panaszkezelés terén. A főbb változásokat Pintér Anna, a Cerha Hempel szakértője foglalta össze.
Talán nem mindenki tudja, de a 2019-ben elhunyt előadóművész már Dékány Saroltával kötött frigyét megelőzően is házasságban élt, első felesége azonban egyik pillanatról a másikra "köddé vált", s Koós a haláláig nem tudta megemészteni az asszony váratlan eltűnését.
Élet-halál kérdés, ha a Magic Mike franchise-ban egy öltáncot kell bemutatni. Salma Hayek legalábbis azt állítja, hogy Channing Tatum kis híján megölte őt a Magic Mike utolsó tánca egyik próbáján.
Andrzej Duda lengyel államfő azt mondta, hogy Joe Biden amerikai elnök valószínűleg februárban Közép-Európába látogat, de nem tudja, hogy a régió mely országait tervezi célba venni.
Miközben az Ukrajnában élő kisebbségek tagjait, köztük a magyarokat tömegével vezénylik a frontra, addig az ukrán tisztviselők és politikusok nem hajlandóak harcolni. Erről számolt be Dunda György.
Józan részegség címmel megjelent főmunkatársunk legújabb kötete, melyben a táncházmozgalom tagjaival, főként népzenészekkel és néptáncosokkal készült interjúi olvashatóak.
Pályája maitt lehet, hogy soha többé nem látogat el a belső Naprendszerbe - vagyis ez lehet az emberiség utolsó esélye, hogy megpillantsa a C/2022 E3 (ZTF) üstököst.
Február végéig érdemes elkészíteni és kihelyezni a méhhoteleket, amelyekkel a lakosság is sokat tehet a beporzó rovarok védelméért - hívta fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn.
Nagy mértékű drágulás várható az idén a menzákon, elsősorban az élelmiszerárak inflációja miatt. Eközben egy jogszabály-tervezet hozhat jelentős változást a beruházások terén, a rezsihozzájárulással kapcsolatos tárgyalások pedig – egyelőre – megálltak. Schmidt Jenő, a TÖOSZ elnöke a Spirit FM Aktuál című műsorában azt mondta: nyárra kaphat új forrá
Az előző évhez és az európai átlaghoz képest nem változtak jelentősen a magyarok megtakarítási szokásai, bár az áremelkedések miatt egyre kevésbé tudnak pénzt félretenni. A 2022-es Európai Fogyasztói Fizetési Felmérés (ECPR) szerint továbbra is főleg vésztartalékba teszünk félre pénzt, ami viszont a többségnek legfeljebb egy hónapra lenne csak eleg
Napelemparkok telepítéséhez szükséges speciális tartószerkezetek gyártásáról és értékesítéséről írta alá együttműködési megállapodást három magyarországi cég - közölte az ASTRASUN Solar Nyrt. az MTI-vel.