A Babaváró kölcsön legnépszerűbb felhasználási módja továbbra is a lakásvásárlás, de az összeget egyre magasabb arányban költik otthonuk felújítására, energetikai korszerűsítésre is a hitelfelvevők.
– Központ, itt a British Airways 002-es járata beszél. – BA002, hallgatom! – Központ, központ, kényszerhelyzet áll fenn, azonnal segítségre van szükségem! – Vettem. Miben segíthetek? – Nagyon erős turbulencia lépett fel, és rosszak a látási viszonyok! A navigációs rendszer meghibásodott.
Hajdú B. István, az M4 Sport televíziós csatorna sportkommentátora szerint kedden döntőbe illő rangadóval indul a labdarúgó Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakasza.
Közzétette ma reggel a KSH a várva-várt januári fogyasztói inflációs adatokat. Éves szinten 25,7 százalékra gyorsult az árak növekedésének az üteme. A tényadat negatív meglepetés, hiszen jóval magasabb lett az általunk várt 25 százaléknál. Decemberhez képest 2,3 százalékkal nőttek a fogyasztói árak, gyorsabban az általunk becsült 1,8 százaléknál.
Annyira bíznak a HUNOR kutató-mentő csapat szakértelmében, hogy a helyi török erők is sokszor kérik a segítségüket egy-egy életjel megerősítésében, a mentés segítésében - mondta Mukics Dániel katasztrófavédelmi szóvivő.
Ashley Graham tavaly januárban adott életet ikreinek, akiket saját otthonában, a fürdőszobában hozott a világra. A plus size modell most a szoptatásról vallott őszintén.
Az A6-os autópályán Nürnberg felé haladó amerikai katonai konvoj egy Baden-Württemberg tartományi kisvárosnál, Kirchberg an der Jagstnál karambolozott még csütörtök délután, de a mentés még pénteken is tartott. Az öt járműből álló konvoj harmadik konténerszállító kamionjának vezetője sávváltásnál rosszul mérte fel a távolságot, nekiütközött az előt
Oscar Piastri első éve a Forma-1-es mezőnyben döntő fontosságú lesz az üstökösnek gondolt hírneve szempontjából. Ezt vallja Philipp Eng osztrák autóversenyző, bár az Alpine főnöke, Otmar Szafnauer szerint az újonc Piastri legutóbbi ismérve az, hogy egy hűtlen ifjonc. Szafnauer ilyen filozófiával magyarázta mindezt: “Az együttműködő fajok túlélnek,
A kereskedési idő felénél a nemzetközi hangulatnak megfelelően a magyar tőzsde is mínuszban van, a hazai blue chipek többnyire pozitív képet mutatnak, egyedül az OTP részvényei vannak mínuszban.
Az Európa egyik legszegényebb országának számító Moldova súlyos gazdasági gondokkal küzd, magas az infláció, ami miatt nemrég utcai tüntetések is voltak.
A győzelem állhatatos hajszolása, törekvés a legjobbá válásra – Fernando Alonso hitvallása ez. És mint elárulta, ebben Michael Schumacher volt a legjobb tanítómestere.
A Márki-Zay-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom, a dollárbaloldal egyik fő pénzelosztója 8 millió 371 ezer 379 forintot utalt a DSM Consulting Kft.-nek, amely akkor Sápi Mónika tulajdonában volt.
Több mint 1 milliárd forintot fordított környezetvédelmi beruházásaira a tisztítószereket gyártó komáromi Well Done Kft.: a cég hőszivattyús rendszerrel váltotta ki gázfelhasználást és újrahasznosított flakonokat gyárt termékei csomagolására - közölte az izraeli tulajdonú társaság ügyvezetője pénteken az MTI-vel.
A jelenlegi járványügyi helyzet nem indokolja sem itthon, sem külföldön a védettség igazolását, korlátozások sincsenek, ezért a kormány megszünteti a koronavírus elleni védettséget igazoló igazolványt olvasható a kormány.hu-n megjelent jogszabálytervezet indoklásában, írja a Telex. A tervezetből kiderül, hogy akinek van védettségi igazolványa, az m
Az OTP Bank történetének legjelentősebb és legkomplexebb akvizíciójával a régió ötödik országában válik piacvezetővé. Szlovéniában a Nova KBM bank megvásárlásával a 2019-ben megvásárolt SKB Bankkal együtt 30 százalék körüli részesedésre tesz szert a bankpiacon, a betét- és hitelállomány alapján pedig vezető pozíciót tölt be.
A brazil Richarlison, a francia Dimitri Payet vagy a lengyel Marcin Oleksy kapja meg az év góljának járó Puskás-díjat a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségtől (FIFA).
A baloldali El País véleménycikke szerint sokan azért aggódnak Ukrajna EU-tagságától, mert attól félnek hogy Ukrajnából egyfajta Lengyelország vagy Magyarország lesz.
A Vizoviczki László által megvesztegetett főrendőrök vagyonelkobzásban is részesültek, melynek több tíz milliós nagyságrendje jelzi a vesztegetés nagyságát is.