Egy kínai kettőst búcsúztatva a Majoros Bence, Ecseki Nándor duó bejutott a férfi párosok elődöntőjébe az Ammanban zajló, contender besorolású asztalitenisz WTT-viadalon.
A modellváltás sikerét mutatja az is, hogy a nemzetközi publikációk száma nőtt, a MATE-n például húsz százalékkal, ami a magyar agrárium erősségét is bizonyítja.
Azt ATV Híradónak a miniszterelnök sajtófőnöke erősítette meg a meghívás tényét, valamint közölte: „amikor szükséges és időszerű lesz, a miniszterelnök ellátogat Kijevbe”.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jogszabályi könnyítést javasol a nehéz helyzetben lévő vendéglátóipari vállalkozások érdekében, több javaslatot tett az ágazat szereplői számára - közölte a nemzeti versenyhatóság pénteken az MTI-vel miután lezárta a vendéglátóhelyek italbeszerzéseinek elemzésére indított ágazati vizsgálatot.
Az Európa egyik legszegényebb országának számító Moldova súlyos gazdasági gondokkal küzd, magas az infláció, ami miatt nemrég utcai tüntetések is voltak.
2023 februárjától Pintyőke Marcell tölti be a Navigator Group kereskedelmi és marketing igazgatói pozícióját. Az új igazgató az elmúlt 20 évben a vállalati marketing és kommunikáció területén, számos márka felépítésében és stratégiai projektek megvalósításában vett részt. Szakmai munkásságát és szerepét elismerve 2022-ben beválasztották Magyarorszá
A Gazdasági Versenyhivatal lezárta a vendéglátóhelyek italbeszerzéseinek elemzésére indított ágazati vizsgálatát. A nemzeti versenyhatóság több javaslattal is élt az ágazat szereplői számára, valamint jogszabályi könnyítést javasolt a nehéz helyzetben lévő vállalkozások érdekében. Az érintett piac szereplőinek 30 nap áll rendelkezésre, hogy észrevé
Mérföldkőhöz érkezett az M85-ös gyorsforgalmi úton épülő alagút projektje. Átlyukasztották az északi járatot, vagyis összeért a két irányból megindított fejtés.
Egy névtelenséget kérő, aktív svájci síugró nyilatkozatával újra kitört a ruhák körüli botrány a mezőnyben. A versenyző elmondása szerint a legegyszerűbb módszerrel is könnyen át lehet verni a hivatalos ellenőrzéseket, ezzel pedig óriási – akár métereket jelentő – előnyt lehet szerezni. A németek szerint minden rendben, de nem ért velük egyet a kor
A technológia fejlődésének köszönhetően az elektromos buszok munkába állítása a közösségi közlekedésben napjainkban már nem csupán a tervezőasztalokra megálmodott mérnöki hóbort, 2023-ban ez már maga a beteljesedett valóság.
Meglepően magas lett az infláció januárban, és 2023 egészére annak ellenére 18 százalék feletti lehet az átlagos pénzromlás a 2022-es 14,5 százalék után, hogy az év végére valóban egyszámjegyűre csökkenhet.
Az elmúlt években nőtt a felsőoktatásban a hallgatók száma, de még több szakemberre, kutatóra van szükség, ezért alakították át a felvételi rendszert úgy, hogy minden egyetem a saját területén a legkiválóbbakat tudja felvenni - hangsúlyozta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért és innovációért felelős államtitkára pénteken a
Az elmúlt évek egyik legnagyobb természeti katasztrófája történt Törökországban, amelyre Európában évtizedek óta nem volt példa. Mai friss információk szerint már több mint 18 ezer ember veszítette életét, a sebesültek száma pedig 74 ezer felett jár. A földrengés ijesztő méretét jól szemlélteti az a magyar Twitteres által készített térkép, amely Ma