A KSH legfrissebb adatai szerint a járműüzemanyagok decemberben 35,9 százalékkal drágultak. Az alábbi ábrán azt nézhetik meg, hogy négy év alatt milyen brutális áremelkedés volt az üzemanyagok piacán.
Az eheti EU-csúcson kiemelt téma volt Ukrajna EU-csatlakozása. A brüsszeli vezetők optimisták az ukrán csatlakozást illetően: Charles Michel, az Európai Tanács elnöke ez év végére már konkrét csatlakozási tárgyalásokat tervezget.
Az elmúlt években nőtt a felsőoktatásban a hallgatók száma, de még több szakemberre, kutatóra van szükség, ezért alakították át a felvételi rendszert úgy, hogy minden egyetem a saját területén a legkiválóbbakat tudja felvenni - hangsúlyozta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért és innovációért felelős államtitkára pénteken a
A kriptotőzsdék fontos bevételi forrásait célozza az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet új lépése, amiben a staking betiltását is előrevetítette. A Kraken csütörtök délután egyezséget kötött a felügyelettel, megszüntetve a staking programját, és beleegyezett, hogy 30 millió dollárt fizet az államkasszába. A lépés azonban valószínűleg további
Bill Gates, a Microsoft társalapítója úgy véli, hogy a ChatGPT chatbot megjelenése, amely már a természetes emberi nyelvhez nagyon hasonló módon képes válaszokat adni a felhasználók kérdéseire, olyan jelentős mérföldkőnek számít, mint amilyen az internet feltalálása volt - írja a Reuters.
Nem tartja kizártnak a Red Bull, hogy a Ferrari a motorfejlesztés befagyasztása ellenére komolyabb javulást ér el 2023-ra, ahogy arról a találgatások szólnak.
Mint azt a brit királyi család legtöbb követője jól tudja, a néhai Ii. Erzsébet angol királynő imádott lovagolni és a corgi kutyáit. Azt azonban talán kevesebben tudják, hogy a néhai uralkodó egy vitathatatlanul sokkal kevésbé "nemes" állattal kapcsolatban is hatalmas szeretetet érzett.
Károly király megdöbbentően reagált azokra a rajongókra, akik Harry herceg és Meghan Markle visszatérését követelték. Míg egyesek nem szimpatizálnak a párral, addig vannak, akik szeretnék újra együtt látni az uralkodói családot. Károly király nem hagyta figyelmen kívül a váratlan reakciót.
Cansu Dere otthona az első földrengés epicentruma mellett volt, azóta nem adott magáról hírt. Egy újságíró szerint viszont az áldozatok számára gyűjt pénzt.
A városi és nagyközségi önkormányzatok, illetve konzorciumaik február 24-ig igényelhetnek vissza nem térítendő, európai uniós hátterű támogatásokat az OTP Bank és a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége pályázatán.
A korábbi angol válogatott játékos ellen minden vádat ejtettek fizikai és szexuális bántalmazás ügyében, de úgy néz ki, nem térhet vissza az Old Traffordra.
2023. januárban a fogyasztói árak átlagosan 25,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 2,3 százalékkal nőttek – közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A napra pontosan egy éve hozott alapfokú ítélet érvénytelenítette a temető román parcellájának az építési engedélyét, és a törvénytelen építmény lebontását rendelte el.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) vezetői és munkatársai nem küldtek embargós adatot jogosulatlan félnek - közölte a KSH pénteken az MTI-vel miután belső vizsgálatot folytatott a hivatalos statisztikai adatok előzetes hozzáféréséhez kapcsolódó embargó szabályainak megsértése ügyében.
A palyazat.gov.hu honlapon megjelent tájékoztatás szerint módosult a VP5-8.3.1-17 számú, „Az erdőgazdálkodási potenciálban okozott erdőkárok megelőzése” című felhívás dokumentációja, amely a támogatható tevékenységek közül elsősorban az erdészeti károsítók elleni biológiai, vagy vegyszeres védekezést érintette.
Klór című dalával harangozza be Agymasszázs című kislemezét a Doggos zenekar. A pécsi zenekar eseménydús időszakot hagy maga mögött: tagcserén estek át, nyertek a Hangfoglaló induló előadói pályázatán, és most váltottak magyar nyelvre is.
A januári infláció értéke a Magyar Bankholding elemzőit is meglepte, annak értéke a várakozásaikat meghaladó mértékben nőtt. Ugyanakkor szerintük ezzel tetőzött a drágulás és a következő hónapokban előbb mérsékelt, majd gyorsuló lassulás jön majd.
A Sokoró Kapuja Magyarországon az első olyan székely kapu lesz – Pető Sándor, a három éve Somogy vármegyében élő erdélyi fafaragómester készíti –, amely közúton ível át.
Négy évvel bemutatása után pályája feléhez érkezett a Toyota Highlander, ám ahelyett, hogy egyszerűen ráncfelvarrásra küldték volna a Toyota Land Cruiserrel azonos alapterületű, de önhordó karosszériás szabadidőjárművet, egy vadonatúj változattal bővítették ki a modellcsaládot. A Grand Highlander elnevezés magáért beszél: a frissen bemutatott variá
Az Alfa Romeo vezérigazgatója még mindig nem biztos abban, hogy a Ferrarihoz kötődő olasz autógyártó 2023 után is valahogy a Forma-1-ben maradna. Az idei szezonzáró után ugyanis lejár a Sauberrel kötött névadói szerződésük. Jean-Philippe Imparato, az Alfa Romeo vezérigazgatója, reagált ezzel a svájci székhelyű csapat 2026-os gyári szerződésére és a
A miniszterelnök sajtófőnöke bejelentette: az ukrán elnök meghívta Orbán Viktort, valamint elmondta azt is, hogy mikor utazik a miniszterelnök Kijevbe.
Általános felfogásként él a köztudatban, hogy Európa válságban van, 2022 őszén a nyilvános közgazdasági diskurzusok egyik leggyakoribb tárgya a várható recesszió volt. Nem véletlenül, 2022 nyarán és kora őszén borzasztóak voltak a kilátások, az egyik sokkhatás még véget sem ért, máris elkezdett kibontakozni egy másik. Az elemzőintézetek sorra adták