A kihívásokkal övezett piaci környezetben azok a technológiák képesek fennmaradni, amelyek megbízható alternatívát nyújtanak partnereiknek. A DMG MORI következetesen valósítja meg az automatizáció, digitalizáció és fenntarthatóság hármasát, amelyek elengedhetetlen hozzávalói a siker receptjének. Dr. Masahiko Mori, a DMG MORI elnöke, valamint Christ
Austin Cindric tavaly győzelemmel debütált a NASCAR csúcskategóriájában a legnagyobb presztízsű futamon, a Daytona 500-on. Úgy érzi, a hétvégén van esélye megint győzni. Máig ez az egyetlen sikere a Cup Series-ben, amivel történelmet írt és az első olyan pilóta lett, aki első kísérletre megnyerte a híres szezonnyitó versenyt. A többi 35 futamon hár
A farsangi bulin nem kell többé a poharak miatt aggódnod. A Happy Glass üveghatású, de törhetetlen műanyag poharai stílusos és biztonságos alternatívát jelentenek. Súlyra, tapintásra és kinézetre is olyanok, mint az igazi üvegpoharak, de nem repednek, csorbulnak, törnek! Élvezd a farsangi időszakot, aggodalom nélkül!
Nagyobb lett a verseny a kiskereskedelemben, többen csökkentették az élelmiszerárakat - jelentette ki a Gazdasági Versenyhivatal elnöke, aki úgy látja, fellépésüknek már önmagában visszatartó ereje van. Az Országos Kereskedelmi Szövetség elnöke szerint a drágulást a beszerzési árak emelkedése okozta. Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy az ársapka
Nem mindennapi kísérletbe kezdett a Pénzcentrum: amerikai mintára vadidegen embereket faggatunk, mennyi pénz van jelen pillanatban a bankszámlájukon. A válaszok tónusa viszonylag széles skálán mozgott, holott célunk nem a vájkálás volt a járókelők pénztárcájába, csupán a magyarok pénzügyi kultúráját szerettünk volna felmérni. Egy biztos: nagyon más
A budapesti divathéten több magyar márka is bemutatta a 2023/24-es őszi-téli kollekciójának a darabjait. Katti Zoób prezentációja kitűnt a többi közül.
A légtérfigyelő rendszer helyi idő szerint kedden 12 óra 30 perckor észlelte a célpontot Románia dél-keleti részén. Tíz percen belül a légierő NATO-parancsnokság alatt álló járőrszolgálatának két MiG-21 Lancer típusú vadászgépe indult felkutatására a fetesti-i légitámaszpontról. A pilóták nem találták meg a célpontot, így sem vizuálisan, sem a fedé
Az Európai Kamion Versenyszövetség (ETRA) ma bejelentette, hogy új partnerségbe kezdett a német Krone haszongépjármű-gyártóval. Miután 2017-ben a Krone a bajnokság kiemelt partnere volt, a Goodyear FIA ETRC-vel való együttműködés a következő kamionos versenyszezonban újjáéled. A felek együtt fognak dolgozni a közös célok érdekében, hogy előmozdítsá
Hónapról hónapra nő az aggodalom a közoktatás jelenlegi helyzete, valamint a pedagógushiány és a demonstrációk sorozata miatt. Az elképzelhető megoldásokról Gloviczki Zoltán, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, a Magyar Rektori Konferencia Pedagógusképzési Bizottságának elnöke beszélt az InfóRádióban.
Jake Lloyd csupán 10 éves volt, amikor eljátszotta Anakin Skywalker gyermek énjét a Star Wars: Baljós árnyakban. Akkoriban mindenki úgy hitte, az ifjú színészre fényes jövő vár – sajnos azonban korántsem így történt.
A Glamour Women of the Year díj missziója immár másfél évtizede, hogy figyelmet, elismerést adjon a nőknek, és ezáltal javítsa a helyzetüket a társadalomban – írják. Az év énekesnője kategóriában a Glamour-közösség ajánlása alapján jelölést kapott a közönségkedvenc Margaret Island együttes frontembere, Lábas Viki, az eMeRton-díjas Veres Mónika, a
Februárban végre nagyobb mértékben csökkent a babaváró hitel referenciakamata, így a büntetés is kisebb lesz, ha elveszíti valaki a támogatást. Emiatt érdemes megfontolni a szerződéskötés csúsztatását márciusig. A különbség több mint félmillió forint is lehet.
Tévéműsorokat vezet, bemutatja a hazai gasztrovilág kisebb szereplőit is, csaknem húsz éve posztol és blogol a közösségimédia-felületein, könyvet ad ki és mindenek felett főz megállás nélkül. Szerelemből, munkaeszközként, relaxációként és rutinból is.
Nem én vagyok a legpedánsabb háziasszony a környéken, de a molyok se azért támadták a lakást, mert sok volt a por, vagy nem raktam sorba a magazinokat az asztalon. Bárhova beveszi magát, ahova befér, az ablakon keresztül, szellőztetés közben is berepül, és ha rést talál, nyugalmat, akkor bizony petézni fog. Ráadásul igen szapora ez az istenadta ter
Az idei tavasz a kárpátaljai szőlősgazdák számára más lesz, mint a többi. Már csak azért is, mert decemberben és január jelentős részében még az egymást követő hosszú éjszakákon sem süllyedt fagypont alá a hőmérséklet. Pedig valamennyi gazda tisztában van vele: ahhoz, hogy az áttelelő kórokozók és kártevők egyedszáma jelentősen csökkenjen, legalább
NAPI Kommentár. Amikor tavaly az Országgyűlés megalkotta a gyermekvédelmi törvényt, akkor azzal támadták a honatyákat, hogy ilyen nincs is Magyarországon, minek foglalkoznak vele.
Craig Breen ugyan sokáig a győzelemért harcolt, a Hyundai vezetése a svéd Power Stage előtt arra kérte, hogy adja át a második helyet Thierry Neuville-nek.
Szerdán többfelé indulhat párásan, ködösen a nap, ami aztán feloszlik az ország legnagyobb részén. Napközben túlnyomóan napos időre számíthatunk, csak kisebb körzetekben maradhat felhős az ég.
Évek alatt bejártuk az egész Karib-szigeteket vitorlással, és olyan szigetekre is eljutottunk, ahová nincs bérhajózás. Gyakran kérdezik tőlünk, hogy melyik a térség legszebb része: szerintünk a Windward-szigetek, St. Vincent és Grenada között. A Karib-szigetek közül Martinique érhető el a legkönnyebben és a legkedvezőbb áron repülővel, innen viszon