Európában készülnek a legjobb autók, ezért nem lehetünk a múlt rabjai, tömeges akkumulátorgyártásba kell kezdeni - jelentette ki Frans Timmermans, az európai zöld megállapodásért felelős uniós biztos a Bild című német lapnak adott pénteki interjúban.
Olaf Scholz német kancellár és Emmanuel Macron francia államfő is az Oroszország Ukrajna elleni háborújának elhúzódására figyelmeztetett pénteken az 59. Müncheni Biztonsági Konferencián (MSC).
Csütörtökön az orosz fegyveres erők nagy hatótávolságú légi és tengeri indítású precíziós rakétacsapást hajtottak végre az ukrán hadsereget üzemanyaggal és lőszerrel ellátó létesítmények ellen.
Nem igényel túl sok kommentárt az alábbi videó, mindent elmond helyettünk az aprócska, háromhengeres benzinmotor ordításba átcsapó morajlása, ahogy 140
Bejelentette labdarúgó-pályafutásának befejezését Fernando Llorente, aki a spanyol válogatott színeiben 2010-ben világ-, 2012-ben pedig Európa-bajnok lett.
Fehéroroszország száz százalékig teljesítette azokat a kötelezettségeit, amelyeket Oroszországgal szemben biztonsági megállapodásuk keretében vállalt a tavalyi évre – jelentette ki Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök, amikor orosz hivatali partnere, Vlagyimir Putyin pénteken fogadta őt Novo Ogarjovó-i rezidenciáján.
Munkalehetőséget kínáló cégek, mikro- és középvállalkozások, valamint szolgáltatók jelentkezését várja március 13-ig a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) állásbörzéje – közölte az egyetem pénteken az MTI-vel.
Európában készülnek a legjobb autók, ezért nem lehetünk a múlt rabjai, tömeges akkumulátorgyártásba kell kezdeni - jelentette ki Frans Timmermans, az európai zöld megállapodásért felelős uniós biztos a Bild című német lapnak adott pénteki interjúban.
A jelenlegi jogszabály szerint a lakott területektől 12 kilométer védőtávolságot kell hagyni a szélerőművek körül. Emiatt évek óta egyetlen szélerőművet sem tudtak telepíteni. Azonban a szakértők szerint nem csak a távolságot kellene csökkenteni. Az ATV Híradója
Az Európai Bizottság új szén-dioxid-kibocsátási célértékeket javasolt 2030-tól az új nehézgépjárművekre, kibocsátásmentessé tenné az új városi buszokat, az új tehergépkocsiknál pedig 2040-re 90 százalékos kibocsátáscsökkentést érne el - tájékoztatott az uniós bizottság kedden.
Európában készülnek a legjobb autók, ezért nem lehetünk a múlt rabjai, tömeges akkumulátorgyártásba kell kezdeni - jelentette ki Frans Timmermans, az európai zöld megállapodásért felelős uniós biztos a Bild című német lapnak adott pénteki interjúban.
Három hónap után megtört a jég, végre találkozhat a családjával Molnár Gusztáv. A Drága örökösök színészének azonban még egy hónapot várnia kell a tényleges találkozásra, a húgának ugyanis egy betegség miatt le kellett mondania a látogatást.
A jelenlegi jogszabály szerint a lakott területektől 12 kilométer védőtávolságot kell hagyni a szélerőművek körül. Emiatt évek óta egyetlen szélerőművet sem tudtak telepíteni. Azonban a szakértők szerint nem csak a távolságot kellene csökkenteni. Az ATV Híradója
Éles szóváltások, hatalmas lárma, személyeskedő támadások kísérték csütörtök este a nyugdíjreform tárgyalásának mellékvágányán kialakult vitát, amely a gyermekvállalás kérdése kapcsán robbant ki a francia parlamentben.
Szomorú döntést hozott meg nemrég Koós János lánya. Az egzisztenciális nyomás miatt Koós Réka kénytelen eladni apja szeretett vitorlását, amely nyaranta egykor az egész család otthona volt.
15 éve ad már otthont Orfű az ikonikus fesztiválnak. A Fishing jubileumi alkalmából adodóan különleges koncertekkel készül. A hangulatot az Orfűi tó csak tetézi, ahol még egy külön vizi színpad is helyett kapott.
Márciusban az Adriai-tenger partján az időjárás még hűvös lehet, így a strandolásra még nem alkalmas, azonban számos más élmény várja az utazókat ebben az időszakban is.
Az ukrán fővárosban, Kijevben 56 napi kényszerleállás után pénteken újra közlekednek az árammal működő tömegközlekedési eszközök, azaz a villamosok és a trolibuszok - jelentette be Szerhij Popko, a Kijev városi katonai adminisztráció vezetője.
A bíróság kézbesítettnek minősítette az amerikai Szcientológia Egyháznak nevezett szervezet vezetője elleni szövetségi feljelentést, miután David Miscavige tavaly április óta bujkál a hatóságok elől - derül ki az ügy csütörtökön nyilvánosságra hozott dokumentumaiból.
Ennek elsősorban a tavalyi aszályos időszak az oka, ami miatt jóval kevesebb hagyma érkezett a hazai termelőktől, és importálni kell a környező országokból. A szakértők szerint tavaszra akár az 50-60 százalékos áremelkedés sem kizárt, így a hagyma kilónkénti ára akár az 1000 forintot is megközelítheti - hangzott el az ATV Híradójában.
Ha szombat, akkor természetesen három darab NB I-es meccset is megmutatunk: a 20. fordulóban összecsap a tabella első és második helyezettje, a Ferencváros és Kecskemét. Az M4 Sport+-on vízilabdát, jégkorongot és kosárlabdát is közvetítünk.
A munkahelyünkön és otthon is hosszú órákat ülünk, bámuljuk a képernyőt vagy a telefonunkat babráljuk − görnyedt, kicsavart testünk akkor is elárul, ha mi nem akarjuk. Tegyük újra egyenesbe a dolgokat!