Újabb vezércsere az orosz hadseregben: a Központi Katonai Körzetet az az Andrej Mordvicsev vezeti mostantól, aki eddig epizódszerepeket vitt az ukrajnai háborúban, és egyszer már a halálhírét is megírta a világsajtó.
Gulyás Gergely kiemelte, hogy Magyarország és Japán is tiszteletben tartja a nemzetközi jogot, így elítéli az Ukrajnára mért orosz agressziót, „remélvén, hogy minél hamarabb béke születik”.
Európában készülnek a legjobb autók, ezért nem lehetünk a múlt rabjai, tömeges akkumulátorgyártásba kell kezdeni - jelentette ki Frans Timmermans, az európai zöld megállapodásért felelős uniós biztos a Bild című német lapnak adott pénteki interjúban.
A vietnami rendőrség mintegy kétezer macskatetemet és több száz élő macskát talált a szükséges igazoló dokumentációk nélkül egy vágóhídon a Mekong torkolatvidékén fekvő Dong Thap tartományban - számolt be erről pénteken a helyi média.
Jól kezdte az Újpest Kisvárdán a második félidőt, a csereként beálló Simon Krisztián révén sikerült egyenlítenie a hazaik ellen, de bő 5 perccel később újra a várdaiak örülhettek, Makowski csodaszámba menő góljával, 44 méterről.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf emlékeztetett rá, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a 2022-es választások után úgy döntött, hogy a sportágazat a honvédelmi tárca keretén belül fog működni.
A február 6-i dél-törökországi földrengések mentési munkálatainak 12. napján is hoztak fel túlélőket Törökországban a romok alól - jelentette pénteken az Anadolu török állami hírügynökség. Süleyman Soylu török belügyminiszter közölte: eddig csaknem 40 ezer halottja van a katasztrófának.
Megállapodtak a MÁV-Volán-csoportnál a munkaadó és az érdekképviseletek képviselői a 2023. évi bérfejlesztés mértékéről pénteken, a csoportszintű érdekegyeztető tanács ülésén - közölte a MÁV pénteken.
Újabb két tematikus csatornával bővül idén a román közszolgálati televízió (TVR) műsorkínálata, miután a médium igazgatótanácsa sport-, illetve folklórcsatorna indításáról döntött csütörtöki ülésén.
A február 6-i dél-törökországi földrengések mentési munkálatainak 12. napján is hoztak fel túlélőket Törökországban a romok alól - jelentette pénteken az Anadolu török állami hírügynökség. Süleyman Soylu török belügyminiszter közölte: eddig csaknem 40 ezer halottja van a katasztrófának.
Bár Dárdai Blanka rengeteget belead a zenei karrierjébe, az elmúlt néhány hónapban nem feltétlenül a tehetsége, mint inkább a magánélete miatt szerepelt a hírekben. A Brenka művésznéven is ismert énekesnő az X-Faktor kilencedik évadában tűnt fel, és azóta igencsak megoszlik az emberek véleménye róla. Most azonban ő törte meg a csendet, és elmondta