2023. február 17. péntek

febr. 17
7:33
A földrengés után tíz nappal mentettek ki a romok alól egy 17 éves török lányt (Mandiner)
Csoda történt?
febr. 17
7:33
Baloldal és erőszak: egypetéjű ikrek (Magyar Nemzet)
Eleve téves és veszélyes kísérletek folynak a szép, új, igazságos világ megteremtésére.
febr. 17
7:39
Megint forró volt a hangulat a Való Világ villájában: Vv Melina teljesen felizgatta Vv Barnát (Blikk)
VV Melina az ágyban, a kezével kényeztette VV Barnát, aki ettől teljesen beindult. A férfivel egyre jobban kacérkodik a lány, Barna pedig emiatt megsajnálta Danit, aki nagy reményeket fűzött választottjához.
febr. 17
7:39
Rendőrgyilkosság: „Feláldozta értem az életét, az őrangyalom küldte, és már ő is az angyalok közé került” (BorsOnline)
Megszólalt az elhunyt Baumann Péterről az az idős nő, akire rá akarta törni az ajtót a rendőrgyilkos.
febr. 17
7:39
Utórengés rázta meg Szíria északnyugati részét (HírTV)
Újabb, 5,4-es erősségű utórengés rázta meg csütörtök este a szíriai északnyugati részét. A földmozgást a dél-törökországi Hatay tartományban és Libanonban is érezni lehetett.
febr. 17
7:39
Sok az alulbiztosított lakás Magyarországon (Portfolio)
Február végén jelent meg a rendelet a lakásbiztosítási piac átalakításáról, amelytől a verseny élénkülését és a korszerűbb termékek megjelenését várja a kormány. Bár a változások csak április 30. után lépnek életbe, máris óriási hatásuk van a biztosítási szektorban – mondta Kovács Zsolt, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium kormánybiztosa az InfoStar
febr. 17
7:39
Két fronton támadják a munkahelyeket a gépek? (autopro)
Az egyszerűbb robotok a fizikai munka, míg a mesterséges intelligencia a szellemi munkakörök oldalán nyer teret. Kérdés azonban, hogy a fehérgallérosok segítőtársat vagy versenytársat kapnak-e.
febr. 17
7:39
Több száz ezer Teslát hívnak vissza (vg.hu)
Az autók vezetéstámogató rendszere balesetveszélyes, frissítik a szoftvert.
febr. 17
7:39
Megtalálták a török földrengésben eltűnt színésznőt (Life)
Egy héttel ezelőtt keltek szárnyra azok a pletykák, miszerint eltűnt a Szulejmánból ismert Cansu Dere. A színésznő napokon át nem adott magáról életjelet, ám most végre kiderült, mi volt mindennek az oka.
febr. 17
7:39
48 perc: nem volt általános pánik, de az emberek puszta kézzel kaparták a törmeléket (Mandiner)
A műsorban elhangzott, hogy alakulatok tagjai „tisztában voltak vele, nem lehet mindenkit megmenteni”.
febr. 17
7:45
Túl az inflációs csúcson Szlovákia (Infostart)
Északi szomszédunknál a tavaly decemberi 15,4 százalékos inflációt követően januárban 15,2 százalékos volt pénzromlás mértéke.
febr. 17
7:45
Folytatódik a Románia-Magyarország Interreg program (ProfitLine)
Folytatódik a határon átnyúló együttműködések finanszírozása a román-magyar határtérségben, a következő periódusban mintegy 70 milliárd forint áll rendelkezésre - közölte Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzata csütörtökön a honlapján.
febr. 17
7:45
Forintgyengülés kora reggel (Adózóna)
Gyengült a forint a vezető devizákkal szemben péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve – közölte az MTI.
febr. 17
7:45
Távozik a kormánybiztosi pozícióból Wáberer György (vg.hu)
A cégvezető maga kezdeményezte kormánybiztosi tisztségének megszüntetését.
febr. 17
7:45
Életfogytiglant kapott, de már szabadulna a magyar maffia kegyetlen gyilkosa (BorsOnline)
Bár életfogytiglani büntetésre ítélték, most sokak döbbenetére mégis szabadlábra helyezését kérvényezte a maffia tagjaként számon tartott Zakál Ferenc.
febr. 17
7:51
Sokkoló: ártatlanul sétált a Baross utcában, mikor hátba szúrta egy idegen (BorsOnline)
Semmi oka nem volt erre a támadónak.
febr. 17
7:51
Kiszorítják az ingyenes parkolókból a helyi autósokat: drasztikus döntést fontolgat néhány kerület (Blikk)
Mára napi szintű problémává vált Budapest külső kerületeiben, hogy az autósok a fizetős zónahatáron kívülre menekülnek, ezzel kiszorítva a helyi lakosokat a parkolóhelyekről. Két fővárosi kerület javaslatot terjesztett elő a Fővárosi Közgyűlésben a probléma megoldására.
febr. 17
7:51
Busómaszk mester mutatja meg, hogyan készülnek az ijesztő álarcok (Ripost)
Megkezdődött a híres mohácsi busójárás.
febr. 17
7:51
Rosszul muzsikáltak pénteken az ázsiai piacok (vg.hu)
.
febr. 17
7:51
Magasabb fokozatra kapcsol a közösségi autózás élménye (Márkamonitor)
A Toyota Yaris öntöltő hibrid elektromos kivitele is bekerül a Mol Limo flottájába, tovább csökkentve a közösségi autózás karbonlábnyomát.   A Yaris Hybrid 2021-ben az autós szakújságírók szavazatai alapján az év autója volt: a külső méreteit tekintve kisautó könnyen helyet talál magának a városi forgalomban és parkolni is egyszerű vele, belül visz
febr. 17
7:51
Zelenszkij: nem adunk fel területet békéért (Igényesférfi.hu)
Ukrajna nem hajlandó területet áldozni azért, hogy békét kössön Oroszországgal - mondta a BBC brit közszolgálati televíziónak Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
febr. 17
7:51
Vajna Timi egy termékenységi klinikából jelentkezett, leszívták a petesejtjeit (SzMo)
Már többször is beszélt arról, hogy párjával kisbabát szeretnének.
febr. 17
7:51
A szerelem találékonnyá tesz? (KKV Magazin)
A különböző élethelyzetek különböző magatartásokat, reakciókat váltanak ki az emberekből. Stresszhelyzetben, a határtalan öröm vagy bánat közepette vannak, akik teljesen leblokkolnak és képtelenek még a legegyszerűbb feladatokat is elvégezni, mások éppen ekkor válnak kreatívvá és hatékonnyá. De mi a helyzet akkor, ha valaki szerelmes? Bálint-nap ka
febr. 17
7:51
Leállt több németországi repülőtér honlapja (Mínuszos)
Átmenetileg leállt több németországi repülőtér honlapja, az üzemeltetők szerint valószínűleg hackertámadás miatt, az eset nem befolyásolta a közlekedést. A feltételezett támadás célpontja kisebb repülőterek honlapja volt. A düsseldorfi, a hannoveri, a nürnbergi és az erfurti reptér honlapja vált elérhetetlenné több órára. Az első vizsgálati adatok
febr. 17
7:51
Biden Lengyelországba látogat (Mandiner)
Az elnök sajtótitkára kikerülte a kérdést, ami az amerikai nép aggodalmát tolmácsolta a segélyek összegével kapcsolatban.
febr. 17
7:51
Utazás. A koponyám örül (Magyar Nemzet)
Sándor Gyuri nemzeti kincsünk. Ha én volnék a Nemzeti Múzeum igazgatója, vasárnaponként egy-két órára kiállítanám az aulában.
febr. 17
7:51
Mi történt? Wáberer Györgyöt a kormányzati pozíciójából is felmentették (Nyugati Fény)
Azonnali hatállyal.
febr. 17
7:51
Aki fordított rozét készített: dr. Bene Zsuzsanna borásszal beszélgettünk (egy.hu)
Sokan Tokajt az aszúval és az édes desszertborokkal azonosítják, de ez nagy hiba. Tokaj sorsáról, a herbaborokról, illetve a negyedik bortípusról beszélgettünk dr. Bene Zsuzsanna borásszal.
febr. 17
7:53
A bizonytalan idők ellenére is sikerrel zárta a tavalyi évet a Mol (Magyar Nemzet)
A tavalyi év minden szempontból próbatétel volt az iparág számára.
febr. 17
7:55
Ne hagyjuk elbizonytalanítani a titkosszolgálatokat! (Magyar Nemzet)
A magyar titkosszolgálatokat politikai célból ért támadássorozatban az a legszomorúbb, hogy az ellenzéki pártok egyike sem tiltakozott.
febr. 17
7:57
Sokkoló helyszíni fotókon az éjszakai tragédia (BorsOnline)
Befejezték a rendőrök a halálos közúti közlekedési baleset helyszínelését.
febr. 17
7:57
Csodás égi látványban lehet részünk (Infostart)
Látványos együttállásra kerül sor a jövő héten: egyszerre három égitest, a Vénusz, a Jupiter és a Hold együttállása figyelhető meg majd egyik este.
febr. 17
7:57
Világcég talált termálvizet Budapest mellett - le is áll a gázról (Portfolio)
A földgázról teljes mértékben áttérhetnek a geotermikus energia felhasználására Csömörön, miután a Procter & Gamble területén termálvizet találtak - számol be az InfoStart.
febr. 17
7:57
Eltűnt Pao Fan, Kína egyik legfontosabb bankára (444.hu)
A bejelentés hírére bezuhantak bankja részvényei.
febr. 17
7:57
Halálos baleset miatt útlezárás van Iszkaszentgyörgynél (vg.hu)
.
febr. 17
7:57
A Kázmér és Huba alkotója sok év után újabb nagy dobásra készül (Könyves Magazin)
A Kázmér és Huba alkotója sok év után újabb nagy dobásra készül
febr. 17
7:57
„Már arra használom a hangom, hogy a fájdalmamat egy céllá alakítsam” – 42 éves lett Paris Hilton (WMN)
Az egész világ félreismerte, mára viszont egyértelműen bebizonyosodott: Paris Hilton minden, csak nem butácska cicababa.
febr. 17
7:57
Tragikus hírt közölt Bruce Willis állapotáról a családja (Life)
Bruce Willis családja közleményben jelentette be, hogy a színész frontotemporális demenciával küzd.
febr. 17
7:57
Viharos szél érkezik, megnő a szárazfű-tüzek esélye (Agrofórum)
A napokban jelentős enyhülés érkezik hazánkba megerősödő nyugatias széllel – hívja fel a figyelmet az Omsz. Az agrometeorológiai elemzésben felhívják a figyelmet a szárazfű-tüzek veszélyére is.
febr. 17
7:57
Aggasztó adatokat közölt a KSH, nem túl biztató a helyzet (Promotions)
Lesújtó eredmény.
febr. 17
7:57
Utórengés rázta meg Szíria északnyugati részét (Demokrata)
Újabb, 5,4-es erősségű utórengés rázta meg csütörtök este a szíriai Idlíb tartomány északnyugati részét.
febr. 17
7:57
Svájc: az oroszok pénze tabu! (Mandiner)
Vég nélküli tánc lesz az orosz befagyasztott vagyonok elkobzásának kísérlete. Svájc azonban már most kiszállt a keringőből.
febr. 17
7:57
Fontos dolgokról döntött a Volkswagen (Villanyautósok)
Blumének nem egyszerű az érdekek között navigálnia.
febr. 17
8:03
Joe Biden tárgyalna a kínai államfővel, de nem hajlandó bocsánatot kérni (ATV)
Az Egyesült Államok nem akar új hidegháborút Kínával, de nem fog bocsánatot kérni – jelentette ki Joe Biden amerikai elnök csütörtökön a washingtoni Fehér Házban.
febr. 17
8:03
Tavaszias kirándulóidővel vár ránk a hétvége (vg.hu)
Pénteken 7 és 13 fok között alakul a hőmérséklet.
febr. 17
8:03
Megvizsgálták a vadászpilóták agyi működését (Magyar Hírlap)
A cél az volt, hogy elsőként sikerüljön feltérképezni a pilóták agyi kapcsolatait.
febr. 17
8:03
Több százezer autót kell visszahívnia a Teslának az önvezető rendszer miatt (Autószektor)
A döntés azután született meg, hogy az Országos Autópálya Közlekedésbiztonsági Hivatal (National Highway Traffic Safety Administration - NHTSA) közölte, hogy a sofőrtámogató rendszer nem felel meg a közlekedésbiztonsági jogszabálynak és baleseteket okozhat. A hatóság álláspontja szerint a szoftver megengedi, hogy az általa navigált jármű átlépje a
febr. 17
8:09
Tudományos szenzáció - új magyar módszer az antibiotikumok fejlesztésében (Infostart)
A Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársai olyan új módszert fejlesztettek ki, amellyel jelentős előrelépést jelent az antibiotikum kutatásban.
febr. 17
8:09
Tovább nőtt Gabrielle halálos áldozatainak száma Új-Zélandon (vg.hu)
A ciklon a hét elején hatalmas pusztításokat végzett a szigetországban.
febr. 17
8:09
Firkálással tüntették el az ajánlást a József Attila-dedikációból (Könyves Magazin)
A dedikált könyvek árverésének egyik legérdekesebb tétele az a kötet, amelyet József Attila írt alá, a dedikációt viszont utóbb részben kisatírozták.

Keresés