Mint korábban írtuk, egy személygépkocsi közlekedett Kincsesbánya irányából Iszkaszentgyörgy irányába, majd az úttestről lehaladt és egy erdős részen fának csapódott. A baleset során a jármű vezetője, olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A rendőrök teljes útlezárás mellett helyszíneltek, csak 6 óra körül lett újr
A 2023-as szezon kezdetén a Mercedes továbbra is a nagyon szűkre szabott, gyakorlatilag oldaldoboz nélküli autóhoz ragaszkodik, viszont ez később változhat – árulta el a csapat főnöke, Toto Wolff. A brackley-i istálló szerdán bemutatta az új autóját, mely ismét feketébe borult, 2021-hez hasonlóan. Most ugyanakkor nem a rasszizmus melletti kampány c
A tavalyi meredek áremelkedés után idén jelentős visszarendeződés várható a tej és tejtermékek piacán, amely azonban az év második felére teljesedhet csak ki. A jelenség mögött több tényező áll, részben a mérséklődő felvásárlási árak és az európai tejfelesleg, valamint az erősödő forint és a nyomában megélénkülő import játszik szerepet, ám a legkom
A 2022-es év elég egyértelmű irányokról szólt a devizapiacon, még akkor is, ha az utolsó két hónapban a fordulat jelei látszottak. Az idei trendeket viszont sokkal nehezebb megjósolni, várhatóan kevésbé lesz egyértelmű az irány, sokkal inkább csapkodással, bizonytalansággal telhet az év.
A mostani előadáson azonban a devizapiac lesz a középpontban, megbeszéljük milyen módon lehet profitálni a kamatkülönbözetekből az EURHUF devizapár esetén.
Házkutatást tartott péntek reggel a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a diákjával szexuális kapcsolatot létesítő pedagógiai asszisztens otthonában, aki több videóbejegyzésben szinte büszkélkedik a közösségi oldalakon, hogy egy 15 éves fiú a szeretője – értesült a Magyar Nemzet.
A 64 éves színésznő vallásos neveltetése miatt tartja fontosnak a házasság intézményét, magát a ceremóniát azonban szerény körülmények között, szűk körben képzeli el.
Csehország mozgó légvédelmi rendszereket fog gyártani Ukrajna számára - közölte Alex Vytecka, a cseh kormányközi védelmi együttműködési ügynökség igazgatója csütörtökön a CTK hírügynökséggel.
Kigyulladt egy sertéseket szállító kamion fülkéje péntek hajnalban az M6-os autópálya Pécs felé vezető oldalán a 174-es kilométernél, az érintett útszakaszt lezárták a beavatkozás idejére.
Iszak Eszti már egy hete ágynak esett. Korábban már minden nyilvános megjelenését lemondta, de azt nem is gondolta volna, hogy ilyen sokáig elhúzódik a betegsége.
Ötmillió forintos piacfelügyeleti bírságot szabott ki az MNB egy magánszemélyre tiltott manipulációnak minősülő tőzsdei kereskedése miatt, miután a magánszemély gyors ütemben, nagy volumenben értékesítette a közleményben nem megnevezett kibocsátó részvényeit, ami nyomán félrevezető kép alakulhatott ki a befektetőkben az értékpapír forgalmáról, vala
A Penny idén 3,6 milliárd forintot költ bérfejlesztésre: ennek értelmében 17 százalékos béremelést és bővített utazási hozzájárulást is kaphatnak a dolgozók – írja az Index.
Hiába olyan szexi és vonzó, jobban teszed, ha óvakodsz tőle. Na de miért is olyan szimpatikusak a pszichopaták és hogyan ismerheted fel, ha összeakadsz eggyel?
Az OPPO hivatalosan is bemutatta első nemzetközi piacokra szánt összecsukható csúcskészülékét, az OPPO Find N2 Flip-et. Az okostelefon kategóriaelső fedőlapi kijelzőt, hosszú élettartamú, gyorsan tölthető akkumulátor és egy sor innovatív élményt ígérő funkciót kínál a felhasználóknak. Az OPPO vezető okoseszköz márka bemutatta első nemzetközi piacra
Az év elején látott tőzsdei ralihoz nagy mértékben hozzájárult, hogy a befektetők a központi bankok agresszív kamatemeléseinek végét árazták, az elmúlt napokban azonban az inflációs nyomás vártnál kisebb mértékben történő mérséklődéséről számoltak be a legfrissebb adatok, így a piaci optimizmus is alábbhagyott. Ezt követően meredek eséssel indult a
Az MNB ötmillió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre tiltott piaci manipulációnak minősülő tőzsdei kereskedése miatt. A magánszemély gyors ütemben, nagy volumenben értékesítette egy kibocsátó részvényeit, ami nyomán – még úgy is, hogy magatartását a saját szempontjából racionálisnak gondolt gazdasági cél vezette – félreveze
Ötmillió forintos piacfelügyeleti bírságot szabott ki az MNB egy magánszemélyre tiltott manipulációnak minősülő tőzsdei kereskedése miatt, miután a magánszemély gyors ütemben, nagy volumenben értékesítette a közleményben nem megnevezett kibocsátó részvényeit, ami nyomán félrevezető kép alakulhatott ki a befektetőkben az értékpapír forgalmáról, vala
A Tesla vitatja a közlekedésbiztonsági szervezet megállapításait, de közölte, hogy teljesíti a kérést. A cégnek nincs tudomása arról, hogy a kifogásolt hiányosság bármilyen sérüléshez, vagy halálesethez vezetett volna.