2023. február 18. szombat

febr. 18
19:51
A Ferencváros ellen mutatta meg a Kecskemét, hogy nem véletlenül pályázik az ezüstre (Infostart)
A címvédő és éllovas Ferencváros hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Kecskeméttel a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójának szombati játéknapján. Az FTC október elején Kecskeméten 2-0-ra kikapott az újonc csapattól, míg tizedik hazai fellépésén nyolc győzelem mellett másodszor végzett döntetlenre a bajnokságban. A Kecskemét vendégként két gy
febr. 18
19:51
Így riogat Orbán az évértékelőjében: Súlyos állításokkal hergeli a magyarokat (Nyugati Fény)
Azt is megmondta, mikor lesz béke.
febr. 18
19:51
Kiderülhetett, mi volt valójában a rejtélyes kanadai UFO (Helló Magyar)
Egy olyan rakéta ára, amivel leszedték az objektumot, kb. 157 millió forint. Maga a repülő tárgyé, noskicsit kevesebb
febr. 18
19:51
Elődje nincs maradéktalanul megelégedve Jimmie Johnsonnal (Racing)
Jimmie Johnson nem sok ideje mondhatja csapattulajdonosnak magát, és nem is akármilyen cipőt kell betöltenie.
febr. 18
19:57
Ötös lottó: húszezresekkel tapétázhatja ki a lakását az a magyar, aki elviszi a közel 3 milliárdos főnyereményt – de akadt-e ilyen szerencsés? (Promotions)
Mutatjuk a 7. hét szombatjának legfontosabb 5 számát.
febr. 18
19:57
Korszakalkotó a vármegye- és országbérlet bevezetése (Demokrata)
A kedvezményes árú bérletek okozta bevételkiesést a kormányzat megtéríti a közlekedési társaságoknak.
febr. 18
20:03
Japán kapott 7273 új szigetet – itt van a megdöbbentő ok (Infostart)
Az eddigi ismeretek szerint 6852 szigete volt az országnak – a digitális feltérképezés azonban egészen mást mutat.
febr. 18
20:03
A MÁV is reagált a vármegyebérlet bejelentésére, újabb részletek derültek ki (ATV)
Május elsejétől buszra és vonatra egyaránt érvényes vármegye és országos bérletet ajánlanak: 9450 forintba kerül majd a vármegye bérlet, az országbérlet pedig 18 900 forintba fog kerülni – jelentette be Orbán Viktor az évértékelőjén.
febr. 18
20:03
Együtt készít szuperkönnyű sportkocsit a Toyota és a Suzuki (Autónavigátor)
Lassan egy kézen meg lehet számolni évente hány új sportkocsi kerül piacra, jó eséllyel egy vérbeli japán kétüléses apróság lehet
febr. 18
20:03
Elemző a Mandinernek: Orbán Viktor beszéde kiválóan rezonált a társadalmi elvárásokra (Mandiner)
Deák Dániel politológus úgy látja, Orbán Viktor évértékelő beszédében minden fontos problémára választ adott.
febr. 18
20:09
Már több mint 46 ezren haltak meg a Törökországot és Szíriát sújtó földrengésben (Portfolio)
A Törökországot és Szíriát sújtó földrengésben már több mint 46 000 ember vesztette életét, közel 345 ezer lakás dőlt össze, írja a Reuters.
febr. 18
20:15
Finnország Svédországgal együtt akar csatlakozni a NATO-hoz (ProfitLine)
Finnország Svédországgal együtt akar csatlakozni a NATO-hoz - jelentette ki Sanna Marin finn miniszterelnök szombaton az 59. Müncheni Biztonsági Konferencián (MSC).
febr. 18
20:15
Árulkodó szemek (WebBeteg)
Szemünk nemcsak a lélek tükre, hanem árulkodhat bizonyos egészségügyi problémákról is. Milyen, nem (csak) a szemeket érintő betegségekre deríthet fényt egy alapos szemészeti szakvizsgálat?
febr. 18
20:15
Eltűnt a Karib-tenger kalózai sztárjának rokona, négy napja nem találják (SzMo)
Laurel Aldridge nem jelent meg a keddi kemoterápiás kezelésén. Mackenzie Crook a lakossághoz fordult segítségért.
febr. 18
20:15
Megvan, melyik gyártó adhat motort az Andretti csapatnak (Racing)
Megoldódni látszik az egyik kérdés az Andretti-Cadillac ügyében. A Forma-1-be vágyódó amerikai csapat jó eséllyel Renault motorokat használhat az Alpine jóvoltából. A Reuters beszámolója szerint amennyiben sikerrel jár az Andretti csatlakozási folyamata, akkor az Alpine kész motort adni a számukra, erről a vállalat vezetője Laurent Rossi beszélt. „
febr. 18
20:21
"Orbán hazudik", "csődbeszéd", "Orbán a veszély" - így reagált az ellenzék az évértékelőre (Infostart)
Valamennyi parlamenti ellenzéki párt meghallgatta a miniszterelnök szombat délutáni szónoklatát, és reagált is rá.
febr. 18
20:21
Életveszélyes fenyegetéseket kapott Londonban egy független iráni televízió, ezért átköltöztek Washingtonba (ATV)
A munkatársai elleni teheráni fenyegetések miatt Londonból Washingtonba helyezi át székhelyét az Iran International TV – jelentette be közleményében szombaton a fárszi nyelvű független iráni televízió.
febr. 18
20:21
Asztrológus válaszol, hány életciklusunk van pontosan, és mikor kezdődnek el (Glamour)
Sorozatunkban Ocskó Barbara asztrológus vezet be a téma rejtelmeibe. Ismerkedj meg az alapfogalmakkal, hogy aztán te magad is profin átlásd, hogy a csillagok mozgása milyen hatással van a személyiségedre. Legújabb írásában arról mesél, mikor állnak be a különböző életciklusaink, és milyen hatással van ránk mindez.
febr. 18
20:21
Rakétatámadás ért több ukrán várost (Demokrata)
Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője szombaton Kijevben közölte, hogy a rakétákat az orosz ellenőrzés alatt lévő területekről lőtték ki repülőgépek.
febr. 18
20:33
Rakétatámadás ért több ukrán várost is (ATV)
Kijev ukrán városok elleni orosz rakétatámadásról számolt be szombaton, több helyen áramkimaradás volt – írja az MTI.
febr. 18
20:33
Tarjányi: Nagy-Britannia konkrétan a teljes tüzérségi készletét átadta Ukrajnának, de erről nem mindenki tud Nyugaton (Mandiner)
A biztonságpolitikai szakértő szerint uniós állampogárok nem látnak rá a folyamatokra.
febr. 18
20:39
Drámai bejelentés: megtalálták a sztár holttestét a törökországi romok alatt (Promotions)
Eddig még arról szóltak a hírek, hogy nem halt meg a Chelsea korábbi focistája, de mára megérkezett a keserű infó.
febr. 18
20:39
Orbán Viktor nagyszabású bejelentést tett az évértékelőjében – itt vannak a vármegyebérlet részletei (Nyugati Fény)
A MÁV korszakalkatónak ígéri az új bérletrendszert.
febr. 18
20:45
Mikrózott fagyit ivott, hogy Elvissé hízlalja magát Austin Butler (SzMo)
Néha a meleg löttyöt kéttucat fánkkal fojtotta le. Meg is lett az eredménye a hízókúrának.
febr. 18
20:45
Eddig ismeretlen, 4 méteres dinoszauruszhoz hasonló lényeket talált Kína egy tiktokozó szerint (SzMo)
A legújabb összeesküvés-elmélet egy körömszalonból indult.
febr. 18
20:47
Videó – Milliók olvadtak el a menhelyi kutyától, aki addig ölelte egy riporter lábát, amíg haza nem vitte (SzMo)
Ez valami elképesztő. Mi is hazavittük volna.
febr. 18
20:49
Megható gyerekkori fotókat tett közzé a súlyos demenciával küzdő Bruce Willisről a színész lánya (SzMo)
Megható fotókat tett közzé az Instagram-oldalán Bruce Willis lánya.
febr. 18
20:51
Lottó - Ketten is kilőtték a Jokert (Infostart)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 7. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki.
febr. 18
20:51
Lekicsinylő stílusban szólt vissza a Nagy Ferót kritizáló kommentelőnek Hoppál Péter (Nyugati Fény)
Senki ne játsszon a tűzzel.
febr. 18
20:57
Az igazi olasz bolognai alapja – így készül a soffritto! (Hamu és Gyémánt)
Ez a recept a legtöbb szószhoz, leveshez, pörkölthez elengedhetetlen minden olasz konyhában. A soffritto önmagában nem egy étel, hanem egy nélkülözhetetlen ízalap, amit gyorsan és könnyen elkészíthetünk.
febr. 18
21:09
Nascar: Travis Pastrana elárulta, hogy miért kötött ki Michael Jordan csapatánál (USAracing)
A 23Xi Racing harmadik, részidős autójával vághat neki a 65. Daytona 500-nak Travis Pastrana. A...
febr. 18
21:09
Nascar: Travis Pastrana elárulta, hogy miért kötött ki Michael Jordan csapatánál (Racing)
A 23Xi Racing harmadik, részidős autójával vághat neki a 65. Daytona 500-nak Travis Pastrana. A...
febr. 18
21:15
Andréka Péter: az infarktusos betegek világszínvonalú ellátást kapnak Magyarországon (Infostart)
Az InfoRádió Aréna című műsorában a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet főigazgató főorvosa tisztázta, születéskor van a legtöbb szívizomsejtünk, és bár a szülőkorú nőket egy ideig védik a hormonaik, idősödve már zárul az olló a nemek közt.
febr. 18
21:15
Erre az arcápolási termékre minden nőnek szüksége van: olyan lesz tőle a bőröd, mint a babapopsi (Femcafe)
Hamarosan itt a tavasz, ez pedig azt jelenti, hogy némiképp megváltozik a bőrápolási rutinunk. Mutatjuk, hogy mit érdemes még most használnod, hogy ragyogjon a bőröd.
febr. 18
21:15
„Orbán egy gonosz ember, és arra biztatja a magyarokat is, hogy legyenek önzőek” – itt vannak az ellenzéki reakciók Orbán beszédére (SzMo)
Szombaton mondott beszédet a miniszterelnök az ellenzék hevesen reagált ismét.
febr. 18
21:15
Kismértékben emelkedhet a lakások ára 2023-ban Magyarországon (KKV Magazin)
Az eladó lakások számának bővülésére és gyengébb keresletre számítanak a Magyar Bankholdinghoz tartozó Takarék Jelzálogbank szakértői 2023 első felében. Az árak minden bizonnyal stagnálni fognak, egyes szegmensekben akár visszaesés is elképzelhető. A dinamikus növekedés várhatóan az év második felében sem tér vissza, így 2023 egészére összeségében
febr. 18
21:15
„Nem szégyelli magát? De komolyan?!” – nagyon kiakadt a Fidesz-politikus a riporter kérdésén (Nyugati Fény)
Gyorsan bepöccent tőle.
febr. 18
21:15
Wolff szerint ezért van előnyben a Mercedes a Red Bullhoz képest (Racing)
Toto Wolff úgy gondolja, a Red Bull Forma-1-es költségplafon túllépés miatti büntetése „hosszú távon” „előnynek” bizonyulhat a Mercedesnek. A Red Bullt 7 millió dolláros pénzbüntetéssel és az aerodinamikai fejlesztési idő 10 százalékos csökkentésével sújtották egy 12 hónapos időszakra. Így a 2023-as F1-es szezonra engedélyezett keretük 70 százalékr
febr. 18
21:21
38 Lidl áruházat bezáratott a fogyasztóvédelem Romániában (Portfolio)
38 üzletét bezáratta és több mint hétmillió lejre büntette Romániában az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) a Lidl-t, írja a Krónika Online.
febr. 18
21:21
Világszerte nőtt a péniszek átlagos hossza, de ne örüljünk annyira (Glamour)
Elsőre talán jól hangozhat az a 24 százalékos növekedés, ami globálisan érinti a férfiak péniszméretét (merev állapotban), a tudósok azonban nincsenek elragadtatva a változástól – na de ne rohanjunk ennyire előre, hiszen mennyi az az annyi, mihez képest, és mégis miből szűrték le ezt a tanulságot?
febr. 18
21:21
A Babakötvény a lakásvásárlást is megkönnyítheti (KKV Magazin)
Közeleg a babakötvényes korszak új fejezete, amikor az induláskor támogatáshoz jutó gyermekek hozzájuthatnak a felhalmozott összeghez. A mostani kimagasló kamat szintén jó ösztönzést adhat a babakötvényes takarékoskodásra. A money.hu pedig azt is ismerteti, miként járulhat hozzá a babakötvény az első lakás megszerzéséhez.
febr. 18
21:21
Szintet lépne az EU: az egész Unió Ukrajnának gyártatna lőszert (Helló Magyar)
Kijev készletei kimerülőben vannak, így Brüsszel meglehetősen drasztikus lépésre szánhatja el magát
febr. 18
21:33
Az évértékelő a magyar érdekek melletti határozott kiállás volt (Demokrata)
A magyar érdek, a magyar gazdaság és a gyermekek védelme melletti határozott kiállásnak nevezte Orbán Viktor évértékelőjét az Alapjogokért Központ főigazgatója.
febr. 18
21:39
Megharapott egy légiutaskísérőt, miközben félmeztelenül cigizett egy őrjöngő női utas egy orosz járaton (Promotions)
Egy nő megharapott egy légiutas-kísérőt, majd félmeztelenre vetkőzött, és rágyújtott egy repülőgép vécéjében, miközben azzal fenyegetőzött, hogy be fog törni a pilótafülkébe – derül ki egy orosz járaton készült videóból.
febr. 18
21:39
Voltak idők, amikor tejet használtak a vérátömlesztéshez (Hamu és Gyémánt)
Mai szemmel őrültebbnél őrültebb kísérletekbe kezdtek bele az orvosok pár évszázaddal ezelőtt. Egyes vélemények szerint a spanyol konkvisztádorok az amerikai kontinens felfedezése közben tanúi voltak annak, hogy a perui inkák vérátömlesztést végeztek. Ha ez valóban így volt, akkor ez lenne a legkorábbi vérátömlesztésről szóló történelmi fe
febr. 18
21:39
Méregdrága luxusövet villantott Várkonyi Andrea: Így feszített Mészáros Lőrinccel az évértékelőn (Nyugati Fény)
Olaszosan, gigolosan.
febr. 18
21:45
Percekig magatehetetlenül feküdt a Chelsea csapatkapitánya (Infostart)
César Azpilicueta a 74. percben vesztette el az eszméletét, miután a Southampton elleni mérkőzésen fejbe rúgták.
febr. 18
21:45
András herceg már azt fontolgatja, hogy Amerikába költözik (SzMo)
Élénken figyeli Harry herceg és Meghan amerikai életét.
febr. 18
21:45
Az ukrán házelnök reméli, hogy Kijev a nyáron meghívást kap a NATO-ba (Demokrata)
Arra számítunk, hogy Ukrajna a vilniusi NATO-csúcson meghívást kap – álmodozott az ukrán házelnök.
febr. 18
21:45
Fotóval: Felhúzta magát a Nagy Ferót kritizáló kommenten Hoppál Péter (Nyugati Fény)
Senki ne játsszon a tűzzel.

Keresés