Nominálisan ugyan kicsit bővült az Aktivitás-Kezdés a hazai építőiparban 2022 utolsó negyedévére a gyenge harmadikat követően, de továbbra is nagyon alacsony volt a megkezdett kivitelezések értéke – derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből.
Fernando Alonso visszatérése utáni harmadik évére készül, ám az előző két évvel ellentétben, idén már az Aston Martin színeiben. 2021-es visszatérésének azonban majdnem keresztbe tett a kerékpárbalesete, melyet abban az évben, télen szenvedett el, és többek között a gyors reakciónak köszönhette, hogy mégis visszatérhetett, és nem kellett rögtön kih
Tavaly március óta nemcsak, hogy nem nőtt, de egyenesen csökkent a forgalomban lévő készpénz összege Magyarországon. Ennek hátterében a Portfolio szerint egyrészről az infláció áll, aminek következtében feléljük a tartalékainkat. Másrészről pedig ennek hátterében a bankkártyahasználat erősödése húzódhat meg, illetve az, hogy kiszorítja a forintot a
Hollywood sokat változott és fejlődött az elmúlt években, de kétségtelenül mocskosul hosszú út vár még rá, hogy korrekt legyen (ahogy az azt figyelő, elemző szemekre, a médiára is.) Egy évtizede például még „tökéletesen belefért”, hogy szerződésben rögzítsék a színésznők súlyát, köztük Rebel Wilsonét is.
Farkas Bertalan nyugállományú dandártábornok, az első magyar űrhajós nyitotta meg a védelmi innovációt középpontba helyező “Drone Day” konferenciát, február 14-én, a szentendrei Görgey Artúr laktanyában. A Magyar Honvédség Kiber- és
A magyar egyetemisták több mint 20 százaléka teljesen elégedett jelenlegi vagyoni helyzetével – derül ki az Efott fesztivál online felméréséből. A válaszadók 56 százaléka azonban úgy érzi, hogy jelentősen befolyásolja az életét a mindennapi megélhetési költségek emelkedése. A legtöbben úgy számolnak, hogy 10-25 százalékkal nőttek kiadásaik az elmúl
Robert Virves tavaly megnyerte a JWRC világbajnokságot, aminek díjaként idén a WRC2-ben állhat rajthoz. A Svéd Rallyn elért kilencedik hely után pedig a Fafe Rallyn áll rajthoz, ahol a Portugál Rallyra készül.
Az Aligai Fürdőegyesület (Afe) által kezdeményezett perben a Pécsi Törvényszék jogvédelmet rendelt el a Club Aliga magaspartjára tervezett, építési engedélyt kapott öt társasház ügyében, ami azt jelenti, hogy a per lezárultáig nem kezdhető meg az építkezés. Bukovszki András, az Afe alelnöke elmondta, komoly eredmény a Pécsi Törvényszék végzése. Sze
A szakmai szervezetek együttműködésével immár tizenharmadik alkalommal került megrendezésre a Díszkertész Szakmai Napok. A négy napos szakmai tanácskozás programját és kísérő eseményeit a szervezők idén az ökológiai és gazdasági fordulat jegyében állították össze és különösen nagy hangsúlyt helyeztek az ágazaton belüli összefogásra.
A drónok 30 perc alatt kiszállítják a termékeket a floridai Winter Havenben található Walmartból. Ma már hét államban érhető el a szolgáltatás. A Walmart és több nagy vállalat, köztük az
Ma ünnepli születésnapját az Oscar- és Golden Globe-díjra jelölt színész, John Travolta. A 80-as évek szívtiprója már a 69. születésnapját ünnepli, mutatjuk, hogyan változott az évtizedek alatt.
Sajtónyilvános esemény keretein belül mutatták be a magyar fejlesztésű, ehető-iható, bőrre felvihető S7 Óceáni Gyöngyport, a Seven Sekina termékét. Az innováció mellé állt Dr. Pónyai Katinka és Dr. Magyar Mátyás is, emellett sportolók, hírességek és influenszerek számoltak be az első tapasztalataikról a gyöngypor használata kapcsán. A kínai orvos
Lapértesülések szerint kicsi az esély arra, hogy az év második feléig jelentős tételeket szabadítson fel az Európai Bizottság a magyar költségvetésnek.
Három ember, köztük egy gyerek került elő a romok alól 296 órával a Törökország déli és Szíria északi részét megrázó földrengés után - jelentette a TRT török állami televízió szombaton.
Észak-Korea szombaton újabb ballisztikus rakétát lőtt ki a tenger felé - erősítette meg a dél-koreai vezérkari főnökség és a japán parti őrség egyaránt.
A The Walt Disney Company idén október 16-án ünnepli a századik évfordulóját, amelynek apropóján egy egész éven át a rajongókkal és a történetmesélőkkel együtt ünnepel. A vállalat egy különleges reklámfilmmel tiszteleg a rajongók és alkotók előtt, amely a Super Bowl Lvii alatt debütált és amelynek fókuszában az elmúlt száz év különleges történetei
Az izraeli startup, a HevenDrones, amit 2019-ben alapítottak az észak-izraeli Mevoh Carmelben humanitárius, katonai, infrastrukturális és kereskedelmi célokra felhasználható drónokat készít, logisztikai megoldások, a védelmi feladatok, katasztrófaelhárítás kiszolgálására. Az új
A diaszpóra támogatása csak az utóbbi tíz évben vált megszokottá, a kormány számára a legfontosabb az, hogy a hazájától távol élő magyarságot erkölcsileg elismerjük. Erről Potápi Árpád János beszélt szombaton Ausztráliában.