2023. február 2. csütörtök

febr. 2
12:06
Ezért halnak meg a nők nagyobb eséllyel autóbalesetben mint a férfiak (Helló Magyar)
Sokkal nagyobb veszélynek vannak kitéve baleset esetén az autóban ülő nők, mint a férfiak, csak ezzel eddig senki sem foglalkozott
febr. 2
12:08
Az akkumulátorgyár elleni hergeléssel gyanúsított egyesület valóban kapott pénzt Sorostól (Mandiner)
„Egyértelműen kijelenthető, hogy politikai hangulatkeltés történik” – fogalmaz Debrecen polgármestere.
febr. 2
12:09
Jönnek az önvezető utasszállító repülőgépek! (Portfolio)
A Boeing vezérigazgatója szerint nem kérdés, hogy jönnek az önvezető repülőgépek az utasszállításban, már csak az a kérdés, hogy mikor debütálnak – mondta el a Bloombergnek adott interjú során.
febr. 2
12:09
Nagy István: Nem szorulunk rá a kukacevésre (ATV)
„Brüsszel egyre több rovarfaj esetében ad engedélyt az étkezési célú forgalmazásra, ami azt jelenti, hogy veszélybe kerülhetnek a hagyományos táplálkozási szokásaink” – erről beszél Facebook-oldalán megosztott videójában Nagy István agrárminiszter.
febr. 2
12:09
Amikor az egy hetes Teslának leesik a kormánya menet közben (Autónavigátor)
A Tesla sohasem az összeszerelési minőségről volt híres, ám a legfrissebb ilyen eset túlmegy minden határon. Egy Január 24-én átvett
febr. 2
12:09
Szijjártó Péter: Van keresnivalónk Észak-Afrikában (Magyar Hírlap)
Ismét összeül a Magyar–Egyiptomi Gazdasági Vegyes Bizottság.
febr. 2
12:09
Mentesülhetnek a fizetendő kötbér alól az önkormányzati cégek (Demokrata)
Mentesülhetnek a fel nem használt földgázért fizetendő kötbér alól az önkormányzati cégek.
febr. 2
12:09
Mi lesz a hazai plázákkal? (Növekedés)
Az Erste várakozása szerint idén még kitart a lendület, és tavalyhoz hasonlóan 2023-ban is jelentős mennyiségű új területtel bővül a kínálat a budapesti iroda- és raktárpiacon. A bizonytalan gazdasági környezet és a magas kamatok miatt azonban a fejlesztők óvatosabbá válnak, és a következő időszakban csak a kimagasló adottságú projekteket indítják
febr. 2
12:10
Az USA saját, Izraelben tartott lőszerkészletét dézsmálja – és Ukrajnának adja (Mandiner)
Bonyolult képlet: van egy hatalmas fegyverkészlet Izraelben, izraeli felhasználásra, de amerikai tulajdonban. A Pentagon ezt bontogatja, hogy Ukrajnának küldjön belőle. Kifogyott az otthoni?
febr. 2
12:11
Idén is indulnak zarándokvonatok a csíksomlyói búcsúba (Magyar Hírlap)
Soltész Miklós: A zarándokvonatok lehetőséget adnak a közös imára és a találkozásra.
febr. 2
12:11
NAV általt lefoglalt maszkokat kaptak a karitatív szervezetek (Növekedés)
Több százezer védőmaszkot ajánlott fel a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) karitatív célra. Mivel a védőeszközök megrendelője nem fizette meg a vámot és az áfát, a maszkokra megsemmisítés várt volna.
febr. 2
12:15
Az egyházi iskolákkal kapcsolatban hozott fontos döntést a luxembourgi bíróság (Portfolio)
A uniós bíróság egy osztrák ügyben hozott ítéletet a felekezeti magániskoláknak nyújtott támogatásokkal összefüggésben. Az ügy más tagállamokban is tanulságul szolgálhat.
febr. 2
12:15
Jövőre nagyot robbant az Audi – jön a vadonatúj, elektromos A8 és RS6 is (Auto Pult)
Az elmúlt időszak nem igazán kedvezett az Audinak, ami több okra is visszavezethető lehet – a mindenkit érintő problémákon túl. Persze a négykarikások is tudják ezt, és nagy erőkkel készülnek is a jövőre, hogy sikerüljön kilábalniuk ebből a gödörből. Az Audinál – ahogy az egész Volkswagen konszernnél – szinte mindent feltettek az elektromos autókra
febr. 2
12:18
Kivágtak Ausztriából négy orosz diplomatát - kémkedés lehet a háttérben (Privátbankár)
Ausztria négy orosz diplomatát utasított ki csütörtökön.
febr. 2
12:18
Kamatcsökkentéssel indul a hónap a bankoknál (Piac és Profit)
Az elmúlt hónapokban megszokott kamatemelésekkel ellentétben komoly kamatcsökkentésekkel futnak neki a februárnak a pénzintézetek.
febr. 2
12:18
Leölette a kecskéket az állatkert-igazgató, karácsonyra pedig megfőzte őket (Infostart)
A környezetvédelmi hivatal szerint az állatkertből megfelelő elszámolás nélkül szarvasokat és szarvasmarhákat is eladtak magánszemélyeknek.
febr. 2
12:18
Sofőrre már lassan nincs szükség: leuralja a közlekedést a mesterséges intelligencia (Mandiner)
A technológia fejlődésével egyre több helyen bukkan fel a közlekedés a mesterséges intelligencia, bár Európában szigorúak a szabályok, a tengerentúlon már megjelentek az önvezető autók, melyek már taxiként is szolgálhatnak.
febr. 2
12:18
Lassú tűzön főzzünk, ha közben másra is figyelnünk kell (egy.hu)
Ülök a konyhában, jószagú gőzök tekeregnek körülöttem. Főzök, dolgozom. Számomra teljesen természetes, hogy egyszerre legalább kétféle dolgot csinálok. De csodálattal adózom annak, régen milyen okosan, időhatékonyan szervezték a munkát a ház körül. Ma zseniális időmenedzsmentként tekintenénk arra a remek logisztikára, ahogy adott idő alatt száz dol
febr. 2
12:18
Hamilton a csapata minden szponzorának feltett bizonyos kérdéseket (Racing)
Lewis Hamilton felidézte, hogyan élte meg, amikor a 2020-as Török Nagydíjon megszerezte hetedik Forma-1-es világbajnoki címét. És azt is elárulta, milyen kérdéseket tesz fel a szponzoroknak. Sok változás történt abban az évben. Egyrészt csak júliusban kezdődött el a szezon a koronavírus miatt, szigorú korlátozások mellett, miután több versenyt törö
febr. 2
12:18
Holnaptól árcsökkentés a Mobiliti töltőhálózatában (Villanyautósok)
Az árlista nem módosult, de a tartományokon belül számos töltőoszlop használata lett olcsóbb.
febr. 2
12:21
Elképesztő mennyiségű kriptós lopás köthető Észak-Koreához (Portfolio)
A Chainalysis nevű blokkláncelemző cég arról számolt be, hogy Észak-Korea által támogatott hackerek 2022-ben 1,7 milliárd dollár értékű kriptopénzt loptak el - írja a BBC.
febr. 2
12:21
Mentesülhetnek a fel nem használt földgázért fizetendő kötbér alól az önkormányzati cégek (ATV)
Az önkormányzati szövetségek javaslatára a jövőben a helyhatóságok cégeinek is csak a korábban lekötött földgáz-mennyiség 60 százalékát kell kötelezően átvenniük. Ezzel lényegében egységesen 40 százalékra nő a szerződéseikben legfeljebb 25 százalékos szinten rögzített alsó toleranciasáv. Így mások mellett egyes települési távhőszolgáltatóknak sem k
febr. 2
12:21
Fellélegezhetnek az állattartók, enyhültek a szabályok (Agroinform)
Javult a járványhelyzet, kedvezőbb helyzetbe kerülnek a baromfitartók.
febr. 2
12:21
Jól kezdték az évet az agrárcégek a tőzsdén 2023-ban (Agrofórum)
A január elég jól alakult a 25 vizsgált, agráriumhoz kötődő cégnél, hiszen 16 tőzsdei árfolyama emelkedett saját devizában nézve. Decemberben csak 7 vállalat papírjainak kurzusa emelkedett, novemberben még 22-en mondhatták el ezt magukról. A mezőgazdasági szektor cégeit követő Etf-ek, azaz a tőzsdén kereskedett befektetési alapok januári teljesítmé
febr. 2
12:21
Bíróság előtt a babakocsis anya, aki kiskorú rokonait vette rá, hogy alkoholt lopjanak (Magyar Hírlap)
Az asszony a magatartásával a gyermekek erkölcsi fejlődését veszélyeztette.
febr. 2
12:23
Új adókat vezetett be több tucat önkormányzat, a létezőket is emelték (Portfolio)
Egy belföldi utazás tervezésekor az emberek hajlamosak nem számolni az idegenforgalmi adóval, pedig több ezer forintot is spórolhatnak, egy hosszabb nyaralás alatt, ha olyan desztinációt választanak ahol alacsonyabb ez a tétel. 2023-ban sok település döntött úgy, hogy bevezeti az adónemet, és voltak olyanok, amelyek többszörösére emelték a náluk má
febr. 2
12:25
Bemutatta 2023. évi programtervét a Ludwig Múzeum (Portfolio)
Fókuszban a gondoskodás, a megújuló digitális látogatói élmény és a partnerségeken alapuló új kiállítások.
febr. 2
12:27
Sosem ment ilyen jól a román OMV-nek, mégsem fizetnek extraprofitadót (Portfolio)
Rekordszintű, 10,3 milliárd lejes (818 milliárd forint) nyereséggel zárta a 2022-es évet az OMV Petrom, ugyanakkor minden korábbinál nagyobb, 20 milliárd lejes összeget fizet be a román államkasszába különböző adók és osztalék formájában - közölte a bukaresti értéktőzsdén csütörtökön közzétett jelentésében a romániai olajvállalat.
febr. 2
12:27
Itt a szakértők jóslata: drasztikus átalakulás jöhet idén a bankszektorban (Pénzcentrum)
A már jól ismert folyamatok és a legújabb innovációk együttesen alakítják át a bankok működését. Az elmúlt 17 év alacsony kamatlábai megdöntötték az iparág alapvető egyenletét - miszerint a betétek mozgatják a hitelezést. Ebben az időszakban a pénz nagyon keveset ért a bankok számára gyakorlatilag ingyen volt , így elsősorban olyan termékekre fókus
febr. 2
12:27
Elárverezik az egykori taszári repülőteret (444.hu)
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-nek online aukción kell értékesítenie a taszári repülőteret alkotó, különböző helyrajzi számon bejegyzett ingatlanokat.
febr. 2
12:27
Szexszel kellene törlesztenie az elmaradt albérleti díjat, vonakodik megtenni a srác (Promotions)
Az egykori főbérlője ráadásul hármasban akar hancúrozni.
febr. 2
12:27
Gyertyaszentelő Boldogasszony: Jézus bemutatását a templomban ünnepeljük (Magyar Hírlap)
Ha ezen a napon jó idő van, akkor későn tavaszodik.
febr. 2
12:27
Egyre keményebb az orosz háborús kommunikáció (Növekedés)
A Nyugat megpróbál akkora vereséget mérni Oroszországra, hogy az évtizedekig ne tudjon magához térni. Ez az "oroszkérdés" megoldására tett kísérlet - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön a Rosszija 24 állami hírcsatornának és a RIA Novosztyi hírügynökségnek adott nyilatkozatában.
febr. 2
12:29
Kifakadtak az EU újabb tervén a bankok és az alapkezelők (Portfolio)
Felszólították a vagyonkezelők, hedge fund-ok és a bankok az Európai Uniót, hogy gondolja át azt a tervét, amiben a piac résztvevőit köteleznék arra, hogy a határidős ügyletek elszámolását Londonból áthelyezzék az EU-ba - írja a Reuters.
febr. 2
12:29
Varju Lászlót első fokon elítélték, na és? (Magyar Hírlap)
Teljesen mindegy merről nézzük, Varju László bármit is csinált, ő mindig az Orbán-rendszer „politikai áldozata” lesz a Gyurcsány-univerzumban.
febr. 2
12:30
A hősök köztünk élnek: budapesti postás mentette meg egy 91 éves férfi életét (Blikk)
Borgulya Tamás, a Budapest 72-es posta kézbesítője mentette meg a 91 éves Ernő bácsi életét.
febr. 2
12:30
Szergej Lavrov kijelentette: Oroszország a háború lezárására törekszik (Blikk)
Minél nagyobb az Ukrajnának szállított nyugati fegyverek hatótávolsága, annál messzebbre kell eltávolítani őket Oroszország határától - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön az állami médiának adott nyilatkozatában.
febr. 2
12:30
Gelencsér Ferenc: Azonnal szüntessék meg az árstopokat! (Mandiner)
Az árstopok kifejezik a teljes magyar kormányzat hozzá nem értését.
febr. 2
12:30
A WRC3-as világbajnok, Lauri Joona a WRC2-ben folytatja (Racing)
Lauri Joona tavaly még Rally3-as Forddal nyerte a WRC3-as világbajnokságot, idén azonban egy szinttel feljebb lép.
febr. 2
12:33
Ligeti a vagyonnyilatkozati rendszerről: amit meg akar mutatni egy képviselő, azon lehet csámcsogni (ATV)
A Transparency International jogi igazgatója szerint a politikusok vagyonnyilatkozatait meg kellene vizsgálniuk a hatóságoknak, hogy tényleg az adózott jövedelméből van-e a vagyonosodása az adott személynek. Úgy látja ugyanakkor: nem lesz soha olyan összegű fizetés, ami mindenkit megvéd attól, hogy kísértésbe essék.
febr. 2
12:33
A román energetikai vállalat nyeresége 260 százalékkal nőtt egy év alatt (Növekedés)
Rekordszintű, 10,3 milliárd lejes (818 milliárd forint) nyereséggel zárta a 2022-es évet az OMV Petrom, ugyanakkor minden korábbinál nagyobb, 20 milliárd lejes összeget fizet be a román államkasszába különböző adók és osztalék formájában - közölte a bukaresti értéktőzsdén közzétett jelentésében a romániai olajvállalat.
febr. 2
12:36
Másodperceken úszott el a Barca kiszemeltjének leigazolása (Infostart)
Az FC Barcelona sportigazgatója, Mateu Alemany elárulta: 18 másodpercen múlt, hogy a klub az átigazolási időszak utolsó napján nem tudta leszerződtetni a Los Angeles Galaxy mexikói labdarúgóját, Julian Araujót.
febr. 2
12:36
Ujhelyi István: Lebukott a kormány, botrányos jelentés került ki Orbánékról (Nyugati Fény)
Elmondta, papírja van róla.
febr. 2
12:36
Fantasztikus életképek a kulisszák mögül az embert próbáló daytonai versenyről (Racing)
A GTD Pro kategória 3. helyén végző autó szerelőgárdájának tagja, Bozi Tatarevic folyamatosan megörökítette a Daytonai 24 órás verseny eseményeit a bokszutcából. A Twitter-csatornájáról válogattunk a bejegyzéseiből. A stáb napja helyi idő szerint 7 óra után indult, 7:40-kor hagyták el a szállodát, hat órával a futam rajtja előtt. Our day starts by
febr. 2
12:36
Javul a madárinfluenza-helyzet (Magyar Mezőgazdaság)
Javult a járványügyi helyzet a madárinfluenzával érintett területeken, ezért február 1-jétől enyhítések léptek életbe Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Békés vármegye korlátozás alatt nem álló területein a vizes élőhelyek, állandó vizes terület közelében található állattartó telepekre vonatkozó betelepítési szabályokban - közölte a Nemzeti Élelmiszer
febr. 2
12:36
Javult a járványhelyzet, itt indulhat a baromfik betelepítése (Üzletem)
2023. február 1-jétől Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Békés vármegye korlátozás alatt nem álló területein enyhítések lépnek életbe a vizes élőhelyek, állandó vizes terület közelében található telepekre vonatkozó betelepítési szabályokban.
febr. 2
12:39
Megszólalt az Edison a Vodafone felvásárlásáról (Portfolio)
Friss elemzést készített az Edison a Vodafone-akvizíció lezárása és az új vezetők kinevezése alkalmából, de előrejelzéseket csak a 4iG februári éves jelentésének publikálását követően ígér az elemző.
febr. 2
12:39
Katalin hercegné olyan dolgot árult el Vilmos hercegről, ami miatt most szétszedik a rajongók (Joy)
Hát, most biztosan nem lennénk Vilmos herceg helyében.
febr. 2
12:39
Ellopták Dino Zoff kesztyűit (Magyar Hírlap)
A kesztyűket kifejezetten az 1982-es spanyolországi világbajnokságra tervezték.
febr. 2
12:41
Lavrov: Minél nagyobb a nyugati fegyverek hatótávolsága, annál messzebbre kell eltávolítani őket (Magyar Hírlap)
Moszkva szerint a Nyugat az „oroszkérdés” megoldására törekszik.

Keresés