A januárt jellemző nyugati, délnyugati áramlás, mely tartósan enyhe és esős időt okozott, az elmúlt egy hét során már északnyugatira fordult. Ennek következménye a jóval kevesebb csapadék és átlag körüli hőmérséklet. A hét végétől ismét átalakul a légköri áramlási rendszer hazánk fölött: tartósan északias áramlással jelentős lehűlés érkezik kemény
Zaklatás vétsége miatt kell bíróság elé állnia egy férfinak, aki másfél évvel ezelőtt láncfűrésszel hadonászott és megöléssel fenyegetőzött egy esztergomi járásban lévő településen – számolt be a 24.hu.
Az erdők a Föld vízgazdálkodásának kiemelkedő szereplői; elég csak arra gondolni, hogy az erdősült vízgyűjtő területek a világon hozzáférhető víz 75 százalékát adják.
A Samsung bemutatja a Galaxy S23, Galaxy S23+ és Galaxy S23 Ultra készülékeit. Az új Galaxy eszközök kamerái a korábbinál is nagyobb szabadságot biztosítanak a felhasználóknak. A Nightography, éjszakai felvételek funkció által készített videók például a mesterséges intelligencia (MI) alapú átalakító technológia segítségével moziminőséget adnak.„Az
Megemeli az Ukrajnának küldött támogatását a norvég állami vagyonalap, ezzel szeretnék Ukrajna katonai és civil helytállását segíteni – írja a Reuters.
2023. február 1-jétől Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Békés vármegye korlátozás alatt nem álló területein enyhítések lépnek életbe a vizes élőhelyek, állandó vizes terület közelében található telepekre vonatkozó betelepítési szabályokban.
A kínai ByteDance tulajdonában álló TikTok alkalmazás eltávolítására szólította fel az Apple és a Google online, alkalmazásokat árusító boltját Michael Bennet demokrata párti amerikai szenátor, a hírszerzési bizottság tagja, mert szerinte az applikáció nemzetbiztonsági kockázatot jelent - olvasható a szenátor csütörtöki levelében.
Az érintett hatóság és a hálózati engedélyesek bevonásával már folyamatban van annak a szabályozásnak a felülvizsgálata, amely ideiglenesen megtiltotta a helyben fel nem használt villamos energia közcélú hálózatba való betáplálását válaszolta a Világgazdaságnak az Energiaügyi Minisztérium - írta a Világgazdaság kérdéseire válaszolva az Energiaügyi
Magyarországon éves szinten több száz millió forintot tesz ki az az összeg, amit különböző módszerekkel bűnözők kicsalnak az online térben a hiszékeny és gyanútlan emberektől. Az internetezők többsége találkozott már olyan csalási kísérlettel, amelynek során bankok nevével visszaélve kísérelték meg személyes és banki adatainak ellopását. Az OTP Ban
Rendben és zökkenőmentesen elindult az új, egységes alapellátási ügyeleti rendszer február 1-jén Hajdú-Bihar vármegyében - közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
A cseh vagy a lengyel piacon az éves listákon a tíz legsikeresebb film között rendre felbukkannak helyi produkciók is. Nálunk sajnos nem ez a helyzet. Lehet, hogy az érkező történelmi filmekkel mindez változni fog. Ebből a szempontból lehetünk optimisták - mondta el a Növekedésnek Bálint Péter, a Filmforgalmazók Egyesületének az elnöke.
A csehek mintegy 60 százalékának vannak aggodalmai a jövőt illetően, legnagyobb részük, 32 százalék a háborútól fél - derült ki abból az országos felmérésből, amelyet 2022 végén készített az akadémiai CVVM közvélemény-kutató intézet országos mintán.
Előkerült Tápai Szabina és Kucsera Gábor utolsó közös fotója, amelyet feltöltöttek az Instagram-odalukra. A sztárpár mosolyán már akkor is látható volt, hogy valami nincs rendben.
Csaknem 14 ezer fős hallgatói közösségét mintegy hetven ország fiataljai alkotják, akik naprakész tudást, a munkaerőpiacon értékes diplomát szerezhetnek az intézményben. Az általa képviselt minőséget jelzi, hogy a két legnagyobb globális felsőoktatási minősítő szervezet közül a QS legfrissebb világranglistáján a 801–1000. helyen szerepel, míg a Ti
A piaci várakozásoknak megfelelően 50 bázisponttal 4,00 százalékra emelte alapkamatát a Bank of England. A brit jegybank tizedszer emelte irányadó kamatát a szigorítási ciklus több mint egy évvel ezelőtti kezdete óta.
Az önkormányzati szövetségek javaslatára a jövőben a helyhatóságok cégeinek is csak a korábban lekötött földgáz-mennyiség 60 százalékát kell kötelezően átvenniük. Ezzel lényegében egységesen 40 százalékra nő a szerződéseikben legfeljebb 25 százalékos szinten rögzített alsó toleranciasáv. Így mások mellett egyes települési távhőszolgáltatóknak sem k
A Duna House Cégcsoport közreadja havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB) és jelzáloghitel előrejelzését, amely szerint 2023 januárjában, országosan 5 853 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 37 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.A Duna House becslése alapján 2023 januárjában a stagnáló november és decembe
Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén elfogadott állásfoglalásban az Oroszországgal szembeni tízedik szankciós csomag elfogadását sürgette, amely egyebek mellett teljes embargót vezetne be az Oroszországból származó fosszilis tüzelőanyagokra.
Két éven belül immár az ötödik választására készülődhet Bulgária, ahol sem a jobboldal, sem a baloldal, sem a liberálisok nem tudnak többséget kovácsolni maguk mögé, miközben az ország sorvad és továbbra is sereghajtó az Európai Unióban.