A bolygótudomány leglátványosabb felvétele készült el, még akkor is, ha tudományos értéke alig van. A videón négy fénypont látható, amelyek koncentrikus körökben mozognak a középpontjukban lévő fekete korong körül – amit pedig valójában látunk, az egy komplett bolygórendszer. A négy pont négy darab exobolygó, a fekete korong alatt pedig az
Megújul a veszprémi vasútállomás, a több mint egymilliárd forintos beruházás eredményeként komfortosabbá válik a vasúti közlekedés - jelentette ki csütörtöki, veszprémi sajtótájékoztatóján Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium államtitkára.
A miniszter tájékoztatását vár: a Bizottság együttműködött-e az Action for Democracy-val, amelyik az ellenzéki pártok kampányát támogatta. Varga Judit kéri, tekintsék “kockázati tényezőnek” az ilyen EU-n kívülről származó támogatásokat.
Az elmaradt orosz földgázszállítások kétharmadát sikerült pótolni elsősorban a korábbinál nagyobb mennyiségű cseppfolyósított földgáz (LNG) beszerzésével és a Norvégiából vezetéken érkező gázmennyiség növelésével, így Európának a tél végéig szükséges földgáztartaléknál nagyobb készlete van - áll a Moody's Investors Service csütörtökön Londonban ism
Hári János, a Hydro Fehérvár AV19 jégkorongozója 750 ezer forintos bírságot kapott, mert a vasárnapi Magyar Kupa-döntő harmadszünetében egy tévéinterjúban csalással vádolta meg az egyik játékvezetőt.
A NASCAR egyik legtehetségesebb fiatalja, Federico Gutiérrez egy szörnyű autóbalesetben az életét veszítette. A mexikói fiatal mindösszesen 17 éves volt. Federico mellett a bátyja, Max is az autóban ült, amikor a baleset történt. A fiatal mexikóit már a baleset helyszínén halottá nyilvánították, amíg a bátyja nem szenvedett életveszélyes sérüléseke
Tovább csökkent a jelzáloghitelek kamatlába az USA-ban, a Federal Reserve kisebb mértékű kamatemelése pedig az inflációs helyzet szép lassú javulását ígéri.
Hetek óta vezet a magyar mozikban az Avatar második része a bevételek alapján, azonban a jelek szerint kezdenek ráunni a nézők a kék űrlényekre: az egy hete bemutatott, Gerard Butler főszereplésével készült A gép alig pár nézővel maradt le James Cameron több mint 3 órás filmjétől. Azonban más érdekességek is történtek a heti mozis nézettségi listán
A GLAMOUR-nál hiszünk a rendszerszintű változásokban, és abban, hogy minden út az őszinteséggel kezdődik. A GLAMOUR.hu online szerkesztője, Ivanova Daniela kerekesszékesként segít, hogy sokkal többet megtudj a fogyatékossággal élők mindennapjait érintő problémákról - annál is inkább, mert kellő edukációval tehetnénk azért, hogy az életük könnyebb é
A piaci várakozásoknak megfelelően 50 bázisponttal, 4,00 százalékra emelte alapkamatát a Bank of England. A brit jegybank tizedszer emelte irányadó kamatát a szigorítási ciklus több mint egy évvel ezelőtti kezdete óta.
A tárgyaló felek célja olyan megállapodás megkötése, amely biztosítja a vállalat jövőjét, valamint a munkatársak megbecsülését. A felek külön kiemelték azt a közös sikert, hogy az érvényben levő bérmegállapodás utolsó évében (2022. április 1. és 2023. március 31. között) a munkatársi bérek több lépésben, átlagosan mintegy 25,5%-kal emelkedtek. A m
„Most sajnos azt látjuk, hogy a nácizmus ideológiája immár modern köntösben, modern megjelenési formában ismét közvetlen veszélyt jelent hazánk biztonságára” – mondta az orosz diktátor a sztálingrádi csata győzelmének 80. évfordulóját ünnepelve Volgográdban.
Első fórumát a Budapesti Corvinus Egyetemen tartotta meg a Magyar Egyetemek Fenntarthatósági Platformja elnevezésű egyetemközi együttműködés szerdán, 9 intézmény képviselőinek részvételével.
Többnyire hetekig beleássuk magunkat a témába, és csak hosszas mérlegelés után döntünk nagyobb értékű műszaki cikk vásárlásakor. Az ár és a funkciók mellett az energiatakarékosság fontosabb kritérium lett, mint valaha, felértékelődött a szolgáltatások szerepe, majdnem minden második ember pedig új termék vásárlása előtt inkább megpróbálja megjavít
Az Európai Unió Tanácsa az Európai Békekeretből származó további 500 millió euró (mintegy 200 milliárd forint) értékű katonai támogatásról állapodott meg Ukrajna számára, valamint elfogadta az Európai Unió Ukrajnát támogató katonai segítségnyújtási missziója (EUMAM Ukrajna) kiképzési erőfeszítéseit támogató új, 45 millió euró (mintegy 18 milliárd f
Csirkéből, darált húsból és szarvasmarhavérből készült a jeges finomság, amit Szimba, a 14 éves oroszlán és Poty, a 3 éves fekete jaguár is megkóstolt.
A Biden-kormányzat közelebb került az izraeli állásponthoz az orosz-iráni tengely létrejötte óta. Washingtonban egyre nagyobb az idegesség a megszállt területeken és a zsidó államon belül kialakult politikai állapotok miatt. Káncz Csaba jegyzete.
A Red Bull autóbemutatóján sokan azt remélik, bejelentik majd, hogy a Ford lesz a partnerük a jövőben. A „kék ovál” legutoljára a Jaguar révén szerepelt a királykategóriában, az akkori felsülésük eredményeként pedig épp az a cég lépett be a Forma-1-be, akikkel most köthetnek szövetséget.
A kórházban magához tért a klinikai halál állapotából az amerikai nő, és azonnal papírt kért, és ráírt valamit. Majd elmondta, mire emlékszik azokból a percekből.
Annak ellenére, hogy napjainkban Egyiptom egyik leghíresebb királynőjeként tartják számon, az ókori egyiptomiak a halála utáni időkben nem tisztelték Nofertitit – szobrait darabokra zúzták, hogy megbosszulják férje sikertelen vallási forradalmát. De mit érdemes róla tudni?
Az elmaradt orosz földgázszállítások kétharmadát sikerült pótolni elsősorban a korábbinál nagyobb mennyiségű cseppfolyósított földgáz (LNG) beszerzésével és a Norvégiából vezetéken érkező gázmennyiség növelésével, így Európának a tél végéig szükséges földgáztartaléknál nagyobb készlete van - áll a Moody's Investors Service csütörtökön Londonban ism
Nagy médiafigyelem övezi azt az akkumulátorgyárat, amelyet a a kínai Contemporary Amperex Technology Ltd (CATL) Debrecenben tervez felépíteni - nemcsak a gigaberuházás mérete, hanem a vele kapcsolatos lakossági ellenállás miatt is. A debreceni gyár lesz a CATL második beruházása Európában, az első tavaly kezdett működni a kelet-németországi Arnstad
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Szijjártó Péter keményen üzent David Pressmannak egy mai sajtótájékoztatón. A válaszra sem kellett sokáig várni, az amerikai nagykövet visszaszólt a miniszternek.
Tartósan milliós nagyságrendű veszteséges működése, és az áfabevallásban lejelentett, beszállítói adatok miatt rendelte el a NAV egy zöldségkereskedő ellenőrzését.
A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára úgy fogalmazott: "a háború és a szankciók okozta gazdasági nehézségek ellenére a kormány minden idők legnagyobb pedagógusbér-emelési folyamatát indította el."
Süleyman Soylu török belügyminiszter csütörtökön Ankarában pszichológiai hadviselésnek nevezte azt, hogy a napokban az Egyesült Államok terrorveszélyre hivatkozva utazási figyelmeztetést adott ki Törökországra, és ezt követően több európai ország ideiglenesen bezárta isztambuli főkonzulátusát. A török külügyminisztérium este bekérette a szóban forg
Az év negyedik hetében 211 400-an fordultak orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel, közülük 30 ezer embernél influenzaszerű megbetegedést diagnosztizáltak -...
Az adás tartalmából: 3:00 - Minden traffibox folyamatosan aktív? 4:30 - A Traffibox sebességmérésen kívül mást is képes ellenőrizni? 5:08 - Ha valaki áthajt a piros jelzésen, milyen büntetési tételre számíthat? 6:50 - Fel vannak készülve arra, hogy valaki megrongálja az eszközt? 8:20 - Még mindig a gyorshajtás a legnagyobb probléma az utakon? 10:01
A Renault első Forma-1-es pole-pozícióját megszerző Jean-Pierre Jabouille a mai nap folyamán elhunyt. A francia ex-F1-es pilótát 80 éves korában érte a halál. Számos francia médium hozta le azt a hírt, hogy Jabouille a csütörtöki nap folyamán távozott az élők sorából. Ugyan a francia nem sok évig lehetett tagja az F1 mezőnyének, a Renault mégis