Fotó: VW Még álcázott külsővel futja utolsó tesztkilométereit a svéd Lappföldön az új Touareg. Az álcaruha valójában egy hatalmas QR-kód pixeleiből áll, amely okostelefonnal beolvasva a Volkswagen Touareg internetes oldalára vezet, további információkat kínálva az új Touaregről. Noha dizájn-fejlesztései egyelőre a QR-kód fóliája alatt rejtőznek, az
A Mercedes-Benz modellkínálata az idén tovább bővül a személyautó és a teherjármű szegmensben egyaránt, ami akár növekedést is megalapozhat az idei év értékesítésében, miközben a teljes magyarországi újautópiacon ismét csökkenésre számítanak a piaci szereplők - hangzott el a Mercedes-Benz Hungária Kft. sajtótájékoztatóján.
A hét első felében negatív volt a hangulat a nemzetközi piacokon, hiszen újra előtérbe kerültek az amerikai kamatemelésekkel kapcsolatos befektetői aggodalmak, amelyekre tegnap este ráerősített a Fed legutóbbi ülésének jegyzőkönyve, mely szerint az infláció továbbra is jóval a jegybank célszintje felett van, a munkaerőpiac pedig feszített, ami felf
Kell-e starterként foszfort adni és mennyit, ha az őszi szántás alkalmával, szerves trágyával együtt kapott a talaj? – kérdezik a zöldségtermesztők. Itt a válasz.
A hideg téli hónapok bizony súlyos terheket rónak érzékeny kültakarónkra. Kifejezetten nehéz helyzetbe kerülhetsz ilyenkor, ha alapvetően száraz bőrrel áldott meg a sors, de ha elkerülöd az alábbi ballépéseket, megmentheted magad a rinocéroszkülsőtől.
Csaknem 200 milliárdos árbevételt könyvelhetett el a Magyar Telekom 2022 végén. A profitot ugyanakkor az emelkedő költségek és a távközlési pótadók is lehúzták.
Delhusa Gjon az életének egy szomorú, eddig nem hallott részét mesélte el. Gjon világ életében imádta a gyerekeket, az első, modellként ismert felesége mégis eltiltotta tőle elsőszülött fiát. Amikor dobta őt a neje, aki a gyereket is elvette tőle, csak két gondolat járt a fejébe: vagy elrabolja a gyermekét, vagy véget vet az életének.
A tavalyi évi aszály, a 2023-2027 közötti Közös Agrárpolitika, élelmiszer-árstop és a globális felmelegedés csak néhány azok közül, amely az idei évben érinti az ágazat szereplőit. A HelloVidék a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara segítségével összegyűjtötte a legfontosabb információkat.
Tovább folytatja kínálatának megreformálását a Mercedes-Benz, . Ennek keretein belül három új kategóriát vezettek be a modellek osztályozására: a belépő
Ahogy megírtuk, a mátészalkai uszodában kapott agyvérzést egy 12 éves fiú: a tragédiának semmi előjele nem volt. Miklós úszásórán vett részt, ahol jelezte az oktatónak, hogy nem érzi jól magát, majd kiment a medencéből. Elindult az öltöző felé, amikor epilepszia szerű rohamot kapott, azóta kórházban kezelik.
Az amerikai Jones-família legifjabb tagja az IndyCar előszobájának számító bajnokságban vezet idén. A család legismertebb tagja Parnelli Jones, ő 1963-ban megnyerte az Indy 500-at, és az 1950-60-as években számos egyéb futamon győzött az IndyCar-ban. Fia, P. J. Jones kevésbé volt sikeres, de a Daytonai 24 órás versenyt 1993-ban megnyerte, míg az eg
Vegyesen alakult, ám kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
A várakozásoknak megfelelően negatív eredménnyel zárult a Masterplast 2022 negyedik negyedéve. A menedzsment szerint 2023 második felében visszatérhet a növekedési pályára a társaság.
A pályázatokon való részvétel egy folyamat, amelynek első szakasza az ügyfelek igényeinek kiszolgálása. Csak a sikeres kampányt követően születhet meg a döntés az adott pályázat elkészítéséről – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Mamusits Péter, a novemberben év ügynöksége elismerést kapott Lounge Communication ügyvezetője. - Nemrégiben Ti le
2022. év végén napvilágot láttak a SZÉP-kártyával kapcsolatos – kormányrendeletbe foglalt – változtatások. Mit jelent az arányosítás? Mire érdemes odafigyelnie a munkáltatónak adózási szempontból? Horváthné Szabó Beáta adószakértőt hallhatják.
Olaszországban januárban 10 százalékkal nőttek a fogyasztói árak éves szinten, miután decemberben 11,6 százalékos emelkedést mértek - közölte az olasz statisztikai hivatal, az Istat szerdán.
A Microsoft bejelentette az új Bing és Edge alkalmazások előzetes verziójának kiadását iPhone-ra és Androidra, amely olyan új funkciókat tartalmaz, mint a hangalapú keresés, és elérhetővé válik az AI chatbot is - számolt be a CNBC.
2022. február 24-e fekete betűkkel került be a világ évkönyveibe. Egy éve tört ki az orosz-ukrán háború, ami mind a mai napig meghatározza a mindennapjainkat.
Meghalt egy hat hónapos csecsemő, amikor kizuhant egy pihenőszékből Dombrádon. A kisgyerek fejre esett. A székbe az apja tette bele, de a biztonsági övet nem csatolta be, ezért eshetett ki a kislány. A férfinak csak órákkal később tűnt fel, hogy nem lélegzik a kisgyerek. Mentőhelikoptert riasztottak, de nem tudták megmenteni a hat hónapos kislány é
A Masterplastot is utolérte az építőipar lejtmenete, a vállalat veszteséges negyedik negyedévet zárt, amire hat éve nem volt példa a cég történetében, ha az adózott eredményt nézzük. A menedzsment január elején profit warningot tett közzé, így a számok nagy meglepetést nem okoztak, az EBITDA és az adózott eredmény minimálisan meg is haladta a vezet
Orbán Viktornak nem kis leleményébe került, hogy az ottani, azonnali cselekvésre kész tömeget a kegyeletes emlékezők és a kérelmezők pozíciójában tartsa.
Hiába emelkednek jelentősen a bérek Magyarországon, az infláció ennél is gyorsabban növekszik. A bérek vásárlóereje tavaly decemberben már 5%-os visszaesést mutatott, így nem meglepő, hogy a kiskereskedelmi forgalom is zuhan. Miután az infláció most új rekordot döntött, így az idei év eleje is nehéz lehet.