Figyelj oda a tested jelzéseire, ugyanis számtalan egészségügyi problémára, állapotra rámutathat egy-egy elváltozás! Ilyenek lehetnek például a körmök felületén megjelenő apró fehér foltok vagy pöttyök is. Nézzük, mi idézheti őket elő!
A vállalat digitális megoldásokkal csökkenti az áruházai működéséhez szükséges, papíralapú adminisztrációt. Az intézkedés révén a vállalat 14 tonna papírt takarít meg már 2023-ban. „A Spar számára fontos alapelv a környezettudatosság. Ennek szellemiségében a napi működésünk szinte valamennyi területén igyekszünk új megoldásokkal élni. Ilyen fonto
Köztudott, hogy a karfiol egészséges. Azt viszont már kevesen tudják, hogy pontosan milyen növényi vegyületeket tartalmaz, azok pedig miért hasznosak. A Healthline gyűjtötte össze a karfiol egészségügyi előnyeit a különböző tanulmányok eredményei alapján. Ez is érdekelhet: 4 indok, amiért érdemes céklát fogyasztanod Segíthet a fogyás
Az együttműködés célja, hogy a józan ész magyar és amerikai konzervatív erői között minél szorosabb legyen a kapcsolat és hogy közösen dolgozzanak a nemzeti erők nemzetközi összeszervezésén.
Február 23-26. között rendezik idén a 45. Utazás Kiállítást, valamint vele egy időben a 31. Budapest Boat Show-t a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban. Idén a Balaton körüli kerékpáros turizmus, egy különleges tesztpálya, a megújult Városliget és az egzotikus Madagaszkár lesz a középpontban.
2022-ben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a munkáltatók teljes körében – 500 000 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 344 800 forint volt, előbbi 17,4 százalékkal, utóbbi 18,1 százalékkal több, mint egy évvel korábban – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
A köztársasági elnök szó nélkül aláírta Varsóban az orosz agressziót elítélő B9-ek nyilatkozatot. Brüsszelben pedig a kormány elállt attól a szándékától, hogy megvétózza az újabb Oroszország elleni uniós szankciós csomagot.
Kiszel Tünde lánya, Hunyadi Donatella minden eddiginél nagyobb nyitottsággal beszélt arról, milyen is volt a naptárdíva gyermekeként felnőni. A fiatal lány elmondta, gyakran kipécézték és bántották őt az iskolában, de mára már úgy érzi, sikerült mindezt maga mögött hagynia.
„Érkezik némi szaharai eredetű por a magasban, ami csapadékkal is társulhat, így a kocsimosás még várhat!” – írja Facebook-oldalán az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A nagy brit szupermarketláncok kétségbe estek, hogy hiába csökkentik áraikat a két német diszkont, az Aldi és a Lidl szintjére, a vásárlók átáramlása nem áll meg. A Tesco, a Sainsbury's, az Asda és a Morrisons most további költségcsökkentésre kényszerül - írja az ESM kiskereskedelmi szakportál.
Jack Smith a zavargásba torkolló január 6-i eseményeken túl azt is vizsgálja, milyen más módokon próbálta megakadályozni Trump az elnökválasztáson nyertes Joe Biden győzelmének hivatalos kihirdetését.
Az OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság minden évben díjazza azokat a hazai munkáltatókat, amelyek a munkavállalóikat vállalatuk legfontosabb értékeként kezelik. A Szerencsejáték Zrt. az idei auditon megkapta a legmagasabb minősítést, ami azon cégeknek adható, akik a munkatársak megtartása, fejlesztése, jó
Megbosszulta magát a békeidős hadiipari tempó, Ukrajna lassan kifogy a lőszerből. A Nyugat fokozná a gyártási tempót, de Kijev hatalmas lőszerigényét már nem tudja kielégíteni.
Hiába repültek hét órát egy japán belföldi járaton, a 300 utas végül ugyanott landolt, ahonnan elindult, mert közben bezárt a fogadó reptér – írja a Bloomberg. Nem ez az első ilyen eset mostanság.
Drága a magyar tej, a rossz időben, kedvezőtlen feltételekkel lekötött energiaszerződések jelentős versenyhátrányt jelenthetnek a hazai termelőknek, feldolgozóipari szereplőknek - kereskedők így az import felé fordulhatnak - mondta Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára Indexnek. Az árak is tovább emelkedhetnek a boltok
Olha és Tarasz eddig az egyetlen házaspár, aki együtt harcolt az ukrajnai háborúban. Történetük jól szemlélteti az ukrán társadalomban lévő, napról napra mélyebb szakadékot.
A Red Bull az utolsó pillanatig rejtegette az idei autóját, az RB19-et, amit a The Race egyik munkatársa kapott lencsevégre Bahreinben, miután az energiaitalosok szerelői éppen a gépátvételről tolták vissza az autót a garázsba. Christian Hornerék csapata volt az egyetlen a mezőnyben, akik a bemutatójjuk során nem a tényleges autójukról rántották le
Az ukrán rendfenntartók már 91 orosz katonát azonosítottak, akik bűncselekményekben vettek részt a kijevi régióban található Bucsa városában - közölte Andrij Kosztyin ukrán főügyész szerdán, amerikai kongresszusi képviselőkkel a helyszínen tett látogatása alkalmával.
Országos jelenlétet, ezt követően külföldi piacra lépést is tervez a PetWiseCare Kft., amely hobbiállatokra vigyázók közvetítésével foglalkozik - közölte a cég az MTI-vel.
A Continental piacra dobta eddigi legnagyobb méretű és nagy rugalmasságú mezőgazdasági traktorgumiabroncsát, a VF TractorMastert, VF900/60R42 méretben.