Veigl Gábor elmondta, a 75 százalékban állami, 25 százalékban 21 tóparti önkormányzat tulajdonában lévő, 10,6 milliárd forint alaptőkéjű Bahart tavaly 4,3 milliárd forint árbevételt ért el, 11 százalékkal többet az előző évinél. A kompokon 1,4 millió utast szállítottak, 1,4 százalékkal többet a 2021-es eddigi csúcsnál. A mentrendi hajózás utasforga
A Fidesz frakcióvezetője hangsúlyozta, hogy Magyarország elkötelezett a béke mellett, és minden eszközt megragad arra, hogy ennek hangot is adjon. Ezt a célt szolgálja békepárti határozat is.
Kamatdöntő ülést tart a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pedig több makrogazdasági adatot, például a GDP 2022 negyedik negyedévére vonatkozó második becslését teszi közzé a jövő héten.
Magyarország elkötelezett a béke mellett, és minden eszközt megragad arra, hogy ennek hangot is adjon, ezért terjeszt a Fidesz-KDNP békepárti határozatot az Országgyűlés elé - jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
A NASCAR második idei versenyét Kaliforniában rendezik. A pálya utoljára fogadja a mezőnyt ebben a formában, az átépítés után negyedére rövidítik a körét. A Fontanához közeli Auto Club Speedway versenypálya egy D-alakú ovál, és egy korábbi acélgyár üzemi területén alakították ki. Utóbbi mementója egy víztorony, amit jelenleg eredményjelzőnek haszná
Anettnek sok mindent kell átértékelnie az életében ahhoz, hogy tiszta lappal fordulhasson egy boldogabb jövő felé. A testét ért sérülések szépen gyógyulnak, és mostanra a lelke is egyre erősebb. Ennek köszönhető, hogy bevállalt egy olyan kezelést, amit már régóta tervezett.
A frissen visszavonult Sebastian Vettel Bahreinben visszatérhet a Forma-1-be? Méghozzá azzal a csapattal, amelyiknél legutóbb versenyzett, az Aston Martinnal? Mike Krack csapatfőnök megerősítette a pletykát, mi szerint felvette a kapcsolatot a négyszeres világbajnokkal, mivel a biciklis balesetet szenvedett Lance Stroll indulása még mindig kérdéses
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
„Csak akkor állunk le, ha visszaállítjuk a Szovjetunió szétesésekor kialakított határokat” – fogalmazott az ukrán katonai hírszerzés helyettes vezetője.
Popsztár, színész és divatikon. Harry Styles 29 éves, és már elérte, amit Robbie Williams nem tudott: ugyanolyan sztár az Egyesült Államokban, mint hazájában, Nagy-Britanniában. Pályájuk hasonlóan indult: népszerű fiúcsapat tagjaként kezdték, majd szólóban még sikeresebbek lettek.
A korlátnak csapódott, majd felborult egy autóbusz Horvátországban szombaton késő este, a balesetben egy ember meghalt és többen megsérültek - közölte Lika-Zengg megye rendőrsége.
Hollywood kedvenc sztárpárjainak élete rengeteg meglepő titkot tartogat, különös szokásaik tárháza végtelennek tűnhet. Ezekből szemezgettünk most nektek egy kicsit.
A TrendFM-en futó Fintech Világa legújabb adásában Suppan Márton, a Peak alapítója és Érczfalvi András műsorvezető vendége Pereczes János, az MKB Bank digitális ügyvezető igazgatója volt, akivel a Kaspi Bank sikere mögött rejlő filozófiáról és a jövő bankolásáról beszélgettek.
Több százezren tüntettek Tel Avivban, és több tízezer ember tiltakozott Jeruzsálemben, Haifában és Izrael más városaiban is szombat este Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök új kormányának igazságügyi reformja ellen, amely a demonstrálók szerint aláásná a demokráciát. A tel-avivi tüntetés egyik óriásmolinóján Orbán Viktor is felbukkant.
A 2022. február 24-én kezdődő orosz ukrán háború első évfordulója alkalmából Ukrajna postai bélyegeket bocsátott ki, amelyeken az ismert brit street art művész, Banksy egyik falfestménye látható.
Vlagyimir Putyin az orosz köztévének adott interjút. Az orosz elnök arról beszélt, hogy a Nyugat terve sikerülne, akkor az orosz nép nem biztos, hogy megmaradna.
A legjobban a visszaélésektől, az adathalászattól és a vírusoktól tartanak a magyar internetezők, akiknek nagy része találkozott már káros tartalommal, de jellemzően nem jelentette azt - ismertette a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az általa megrendelt felmérés eredményeit szerdán az MTI-vel.
Életének 107. évében elhunyt Mihai Sora román esszéíró, filozófus, a kommunista diktatúra bukása utáni román közélet egyik legaktívabb, egyben legnépszerűbb alakja.