Az egészséges felnőttek megfelelő táplálkozás és közepes fizikai aktivitás mellett évekig, sőt évtizedekig is képesek megőrizni az izomtömegüket és izomerejüket. Köszönhető ez annak az egyensúlyi folyamatnak, mely során a szervezet naponta lebontja és vissza is építi az izomszövetének egy részét (kb. 75 g). Egy műtéti beavatkozás után azonban a sze
Egyelőre nehezen jut megállapodásra az Európai Bizottság az új szankciós csomag tartalmáról. A legújabb elképzelés az, hogy a szintetikus gumialapanyagok importját tiltják meg a tagállamoknak, de Magyarország és néhány másik uniós ország ellenzi a lépést.
Az előző hét közepén fedezték fel azt a kínai léggömböt, amely az amerikai álláspont szerint hírszerző légieszköz, míg a kínai kormány eltévedt meteorológiai eszközről beszél. Az ellenfél léggömbről történő megfigyelése 1794-ig nyúlik vissza, amikor a franciák hőlégballonnal követték az osztrák és holland csapatokat a fleurusi csatában. De használn
Életének 87. évében elhunyt Kozma Dezső erdélyi magyar irodalomtörténész, az erdélyi magyar tudományos élet meghatározó alakja, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem volt rektorhelyettese, a Partiumi Keresztény Egyetem volt dékánja - közölte a nagyváradi egyetem.
Hamar elkapták a rendőrök azt a két férfit, akik a gyanú szerint zsákszámra lopták ki a ruhákat a plázából. Az egyik gyanúsított a bolt vagyonőreként dolgozott.
A tájékoztatás szerint az első balesetet az okozta, hogy egy férfi befutott az autópályára, ahol elütötte egy szabályosan haladó autó. A jármű sofőrje feltehetően vészfékezett, emiatt pedig összeütközött a mögötte haladó két személyautó, valamint egy tehergépjármű. A sztrádára befutó férfi súlyosan, a járművekben ülők közül pedig ketten könnyebben
Kiviszik a tőzsdéről a Rothschild család befektetési bankját, jelentette be a család holdingcége hétfőn. A közlemény hatására a Rothschild & Co árfolyama a párizsi tőzsdén kilőtt – írja a Reuters.
elentős módosítások lépnek életbe a felsőoktatási felvételi szabályozásában 2023-ban és 2024-ben - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért és innovációért felelős államtitkára a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum (BMSZC) Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Technikumban hétfőn.
Tóth Andi korunk egyik legsokoldalúbb tehetsége, aki nemcsak énekesnőként és dalszerzőként, hanem színésznőként, valamint táncosként is bebizonyította már, hogy nem ismer lehetetlent – most újabb izgalmas kihívás vár rá, hiszen hamarosan a Sztárban sztár kilencedik évadának egyik ítészeként mutatkozik be.
Erős évindítás után lefelé vette az irányt január utolsó napjaiban a magyar tőzsde, a forint eközben több hónapja nem látott szintre erősödött vissza az euróval szemben. Rendszeres havi felmérésünk keretében február elején ismét megkérdeztük az alapkezelőket a magyar tőzsde és a forintpiac kilátásairól, valamint arról, hogy melyek a kedvenc hazai r
Áll a bál Münchenben, márpedig ha így van, Lothar Matthäus sem maradhat ki belőle. A Bayern München és a német válogatott egykori klasszisa is megszólalt Manuel Neuer legújabb ügye kapcsán, és nem fogta vissza magát.
NAPI Kommentár. Nemrég azt állította, nem ismeri az EP korrupciós botrányának főszereplőit. Aztán több fotó bizonyította, hogy nagyon is jól ismeri őket.
Szijjártó Péter friss hírekkel jelentkezett a törökországi, pusztító földrengéssel kapcsolatban. Jelenleg több magyar sportcsapat is Törökországban tartózkodik. Egy magyar állampolgár van a földrengés sújtotta területen. Biztonsági okokból kiürítették a nagykövetséget.
Idén eddig már 15 európai országban igazolták az afrikai sertéspestis jelenlétét a vaddisznó-populációban. 2020 áprilisa óta először mutatták ki az afrikai sertéspestis (ASF) vírusát Görögországban.
Huszonnegyedik alkalommal rendezik meg idén az Országos Esettanulmányi Versenyt (OEV), amelynek regisztrációs időszaka február 20-án indul, a küzdelem pedig márciusban zajlik majd. Az OEV Kelet-Közép-Európa legrangosabb esettanulmány versenye, amelynek célja, hogy a régió legkiemelkedőbb gazdasági egyetemeinek hallgatói gyakorlati problémák kezelés
Székely Norbert szövetségi kapitány szerint az Izland elleni minél nagyobb arányú győzelem az elsődleges cél a magyar női kosárlabda-válogatott számára, amely a héten két miskolci mérkőzéssel zárja le az Európa-bajnoki selejtezősorozatot.
Bátran kijelenthetjük, hogy Grammy tekintetében 2023 a rekordok éve. Az idei díjátadó-gála több olyan történelmi pillanatot is felsorakoztatott, ami egy életre bevéste magát az emlékezetünkbe. Lássuk is, hogy mik voltak azok a mérföldkövek, amelyek az év egyik legjelentőségteljesebb estéjén történtek.
Friss országos kutatás készült a Biztonságos Internet Napjára: az elmúlt 2 évben nőtt a felnőtt tartalmakkal, a magukat gyereknek kiadó felnőttekkel, valamint a zsaroló vagy adathalász üzenetekkel való találkozások száma isAnnak ellenére, hogy a fiatalok szabadidejük nagy részét az interneten töltik, az otthoni beszélgetések során mégis sokkal jell
Sorra ajánlanak segítséget a katasztrófa sújtotta Törökországnak a világ vezetői. Magyarország mellett többek közt az Egyesült Államok, Izrael és még a háborúzó Ukrajna és Oroszország is felajánlotta segítségét.
Új szponzorral, versenyzővel, és csapatfőnökkel debütált a Williams. A grove-i istálló életében csak a helyszín, a mérnökök és szerelők, a gyárban dolgozók és Alex Albon maradt állandó. Sikerült ugyanis lecsapniuk a McLarentől elváló Gulfra, megszerezték a Mercedestől James Vowlest és Logan Sargeant újoncként bizonyíthat a másik autóban. 2022-ben v
Magyarország továbbra is kész minden segítséget megadni a túlélők utáni kutatás, a sebesültek ellátása és a sérült infrastruktúra helyreállítása terén.