Levegőből, valamint a földről készült fotók és mérések segítségével egy olyan térinformatikai adatbázis jött létre, amelynek köszönhetően a jövőben pontosabban lehet majd megtervezni a Gödöllői Királyi Kastély parkjában időszerűvé váló munkálatokat. Emellett olyan fejlesztések megvalósítására is lehetőséget nyújt, amelyek a műemléki és természetvéd
A 2017-es bevezetése óta csaknem 190 ezren vettek fel minősített fogyasztóbarát lakáshiteleket. Ezek hamarosan még vonzóbbá válhatnak, és a kamatok csökkenésekor a kiváltásuk is olcsóbb lesz egy kedvezőbb kölcsönre.
Az Egyesült Államok és Kína közötti gazdasági konfrontáció keresztüzébe került Európa, mivel Washington zöld iparágak fellendítésére irányuló terve azzal fenyeget, hogy járulékos károkat okoz egy kulcsfontosságú szövetségesének. Eközben mélyül a Peking és az észak-atlanti rendszer közötti gazdasági konfliktus is. Magyarország több évig Keletről és
Az OTP, a Mol és a Richter Gedeon mellett kisebb cégek is szerepelnek rajtuk, mind legálisan működnek a nyugati szankciók alatt álló Oroszországban. A feketelisták célja a nyomásgyakorlás: hagyd el Oroszországot! Nálunk ebből nincs erkölcsi hátránya a cégeknek, a lengyeleknél vagy a cseheknél más a helyzet.
Hello, Doki! – a Compact TV betegedukációs videósorozatának következő részében egy mindenkit érintő témáról, a háziorvos által végezhető vizsgálatokról lesz szó.
Yoann Bonato tavaly ugyancsak a szezon felén állt rajthoz, mégis az ERC abszolút harmadik helyét szerezte meg. A francia versenyző idén is legalább ekkora programot szeretne teljesíteni a kontinensbajnokságon.
A csoportos adóalanyiság 2019. óta létezik a magyar társasági adó rendszerében. Az azóta eltelt időben számos kérdés merült fel ezzel kapcsolatban. Egy kérdéssel azonban eddig nem foglalkoztak, mégpedig a csoporton belüli cégátalakulások számviteli kezelésével. Az alábbi cikkben azt járjuk körül, hogy a társaságiadó-csoportba tartozó vállalkozások
Megnéztük, milyen feltételekkel és költséggel vehetnek fel 500 ezer és egymillió forintos személyi kölcsönt azok, akik a váratlan pénzügyi problémáikat a minimálbér összegét elérő vagy az alatti jövedelemmel próbálják megoldani.
Az MLSZ elnöke beszélt a fiatalok NB I-es csapatokba való beépítéséről, a FARE-ügyekről, a vb-n csökkentett számban jelen lévő európai csapatokról, a Ferencváros El-döntős esélyeiről is.
Beköszöntött a február, ám a hideg idő ellenére rengetegen útra kelnek a tél utolsó hónapjában. Na de hova érdemes ilyenkor utazni? Az alábbi cikkben hat olyan európai várost mutatunk be, amit mindenképp érdemes meglátogatni idén februárban.
A szociális életmódot meghatározó tényezők, köztük a társadalmi elszigeteltség, összefüggésbe hozhatók a neurodegeneráció kockázati tényezőivel - derül ki a kanadai McGill Egyetem új tanulmányából.
Ma teszi közzé a német statisztikai hivatal a januári infláció számait, amelyet múlt héten kellett volna. A németek technikai okok miatt nem közölték időben a számot, az eurózónára vonatkozó előzetes becslés így kifejezetten bizonytalan. A német adat közlésével azonban teljes lesz a kép, és kiderül, hogy tényleg jelentősen csökkent-e az áremelkedés
Az Rc44 osztály bemutatta 2023-as versenynaptárát: a tizenhatodik szezon öt helyszínt érint majd, sőt a flotta is bővül két új hajóval. A flotta várhatóan kilenc nevezővel kezd az első versenyen, ám a szezon során várhatóan átlépik a tízes határt, mivel a Pauger Carbon Composites magyarországi gyárában jelenleg két Rc44-es épül, amelyek a tavaly Ch
Az elmúlt 10 év leggyengébb évkezde a mostani az ingatlanpiacon. A kereslet a tavalyihoz képest 50 százalékkal mérséklődött, teljesen elmaradt a remélt visszapattanás. Az adásvételek száma az idén akár a pénzügyi válságot idéző szintre is eshet. Az újlakások értékesítésében árcsökkentés helyett inkább a kivárás lehet a jellemző.
A nemzeti kiberbiztonságért felelős ügynökség (Acn) közlése szerint vasárnap “tömeges” támadás érte az olaszországi internethálózatokat, emiatt az reggel óta akadozik. Az Acn szóvivője közölte, hogy több tucatnyi hálózatban már kár is keletkezett, vagy ilyen veszélynek van kitéve. Az ügynökség arra kérte a felhasználókat, hogy minél előbb változtas
Önnel is megesett már, hogy összeomlott a szoftvere egy nagy összeállítási modell betöltésekor? Vagy, hogy az alkatrészmodellek nem kapcsolódtak az ERP-vel? Előfordult-e már Önnel, hogy nem tudott lefuttatni bizonyos vizsgálatokat a komplex termékeken, mint például tömegszámítás, vagy ütközésvizsgálat? Mindannyian görnyedtünk már a számítógépünk fe
Az Európai Unióból származó búza-export a júliusban indult 2022/23-as gazdálkodási szezonban január végére elérte a 18,14 millió tonnát - derült ki az Európai Bizottság adataiból.
Káderfrissítés az ukrán vezetésben: új posztot kapott a védelmi miniszter, helyét a katonai felderítés vezetője vette át. Olekszij Reznyikovot a katonai beszerzéseket körüllengő korrupció miatt váltotta le Zelenszkij ukrán elnök.
Az ajkak fölötti ráncok alattomosak, mert lassan jelennek meg, de nagyon öregítenek. A függőlegesen húzódó, egyre mélyülő barázdák kialakulásában a száj körüli izmok fokozott használata (dohányzás, rúzsozás) nagy szerepet játszik, de szerencsére a ráncok csökkentése és a terület ápolása botox és fájdalmas beavatkozások nélkül is megoldható.
Néhány napja jelentette be Kanada legnyugatibb tartománya, hogy dekriminalizálják a kokaint, a heroint, a metamfetamint, a fentanilt és a morfiumot. Erről mondta el a véleményét Szabó Győző is.
Ha a háború összesen nagyjából egy év alatt véget érne, amire szinte semmi remény nincs, az újjáépítés költségei akkor is legalább 500 milliárd dollárt tennének ki Ukrajna esetében.