Terjed a jogsértő, rejtett befolyásolás az online kereskedelemben, az európai fogyasztóvédelmi hatóságok gyorsvizsgálata alapján a kereskedők több mint harmada észrevétlen, úgynevezett sötét “mintázatú” módszerekkel manipulálja a fogyasztókat az online térben – hívta fel a figyelmet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A tájékoztatás szerint az Európa
A ChatGpt nevű új chatbot képes szépen válaszolni a feltett kérdésekre, beadandó esszéket vagy verseket ír bármilyen témában, felvételizik, alapvető szinten programoz is. Sőt, négyesre le is diplomázott. Lesz-e munkánk a jövőben, vagy okosabb már az Mi, mint az ember, ráadásul kreatívabb is? És vajon továbbra sem kell félnünk a gépek öntudatra ébr
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 2022-ben 12 205 070 utas fordult meg, az utasforgalom így az év végére elérte a 2019-es rekordév 75 százalékát - közölte a Budapest Airport az Mti-vel.
Alapvetően napos, de hideg idő várható a héten, csapadékra nem kell számítani. A legmagasabb nappali hőmérséklet a hét elején 0 Celsius-fok körül alakul, majd a hét közepétől lassan emelkedik a nappali felmelegedés mértéke, vasárnap kora délután már 3, 8 fok lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 10 és mínusz 5 fok között várható egész
A SpaTrend Kft. neve már 20 éve összeforrt a kültéri kikapcsolódással és a magas minőségű termékekkel, amelyek segítenek, hogy otthon is megteremthessük egy wellness szállodában tapasztalható luxus pihenés élményt! Az ürömi bemutatóterem hatalmas méretei rengeteg izgalmas terméket rejtenek, amelyeket most már online is körbejárhatsz!
A közepes és nagyvállalatok körében a második félévben nyolc százalékponttal több cég jelezte 2022 első félévéhez képest, hogy a felmérést megelőző két évben bevezetett új terméket vagy szolgáltatást, illetve jelentősen javított azok minőségén
Esetleges szökőár veszélyére figyelmeztette a lakosságot az olasz katasztrófavédelem hétfőn reggel a Törökország és Szíria határvidékén történt erős földrengés miatt.
A kutyáknál a daganatos megbetegedések viszonylag gyakoriak. Egy új kutatás megnézte, hány éves korban kell elvinni szűrni a különböző fajtákat. Egy új kutatásban alaposan megvizsgálták, hogy a különböző ráktípusok milyen veszélyt jelenthetnek a kutyákkal kapcsolatban. A kutatók arra keresték a választ, hogy milyen életkorban érdemes megke
Gyengült a forint hétfő reggelre a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben: 0,1 százalékkal az euró és 0,5 százalékkal a dollár és a svájci frank ellenében.
Kihúzták a Hatoslottó 2023/5. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így a 6. héten 484 millió forintért játszhatnak majd a szerencsevadászok a hatoslottón.
Minden jel arra mutat, hogy az egyetemek alapítványi fenntartásba kerülésével nem jártak jobban az oda járó diákok: csak néhány helyen írtak ki a kuratóriumok ösztöndíjprogramot az eddigi állami tanulmányi ösztöndíjak, juttatások és szociális támogatások mellé, ám még igy is jóval kevesebbet költöttek erre, mint az alapítványi vezetők javadalmazásá
Gazdasági adatok tekintetében ma teszi közzé a német statisztikai hivatal a januári infláció számait - ezzel az adattal lesz teljes a kép abban a tekintetben, hogy valóban jelentősen csökkent-e az áremelkedés mértéke a kontinensen. Emellett a német gyáripari megrendelésekre és az eurózóna kiskereskedelmi adataira is érdemes még figyelni. Az ázsiai
60 százalék az esélye, hogy 2030-ra már életjeleket is mutat, mondja a legendás John Carmack, aki magányosan vágott bele, hogy általános mesterséges intelligenciát hozzon létre.
„A fronton az jelenti a boldogságot, ha túléltél egy napot. Hogy életben maradtál” – mondja a katona testvérét temető Bobik Viktória, aki maga is katona –, a temetés után már ment is vissza harcolni a frontra. Rengeteg a halott Ukrajnában, de a pontos számukat titkolják. A hírek szerint például a magyar határhoz közel, vasúti vagonokban is tárolják