2023. március 11. szombat

márc. 11
0:12
Button számára a Nascar szimpatikusabb az F1-nél, az oválokat pedig nevelőszériákban tanulná meg (USAracing)
Magyar idő szerint pénteken hajnalban vált hivatalossá, hogy Jenson Button március 26-án, a Cota-n megejti...
márc. 11
0:12
Svájc kitart a semlegessége mellett, nem küldi a fegyvert (vg.hu)
A svájci kormány szerint ragaszkodniuk kell a háborús eszközökről szóló törvényhez.
márc. 11
0:12
A „végzet férfija”, Cary Grant – James Bondot róla mintázták, Sophia Lorennek mégsem kellett (Képmás)
Mozirajongók tömegei habarodtak bele, miközben ő reménytelenül üldözte szerelmével Sophia Lorent. Az egyik legvonzóbb és legjobban öltözött amerikai férfinak is megválasztották, mire 62 évesen – amikor egyetlen lánya megszületett – felhagyott a filmezéssel. Néhány évvel a halála előtt azt mondta, az életrajzát majd megírják helyette mások: „Biztosa
márc. 11
0:12
Drámai döntést hozott III. Károly, kitudódtak a részletek - forrong az egyik családtag, dühe csillapíthatatlan az egyik újság beszámolója szerint (Promotions)
Tiltólistára került végleg.
márc. 11
0:12
Moszkva szerint Washington nem hunyhat szemet az ukrajnai egyházüldözés felett (Magyar Hírlap)
Az Ukrán Ortodox Egyháznak el kell hagynia a Lavra barlangkolostort.
márc. 11
0:15
Nem számítanak idén új kormányzati teherre az OTP-nél (Infostart)
A bank szakértői szerint gyorsan csökken majd az infláció.
márc. 11
0:15
Eltűnt Pálfalvi Lajos Imréné (BorsOnline)
A 76 éves nő orvosi segítségre szorulhat.
márc. 11
0:15
Villámárvizek mostak el több hazai települést: valahol jégesőből is bőségesen jutott (Blikk)
Órák óta öntözik a zivatarok az ország több pontját is. Nyergesújfalu térségében és Celldömölkön is rengeteg csapadék hullott, mindkét településen villámárvizek alakultak ki.
márc. 11
0:15
Vasvári Vivien a harmadik gyermekét várja a harmadik párjától (Blikk)
Vasvári Vivien ismét anyai örömök elé néz, Az üzletasszony a harmadik gyermekét várja, ráadásul mindegyiknek más férfi az édesapja. Nem könnyű feladat egy ekkora mozaikcsalád életét megszervezni.
márc. 11
0:15
Para a levegőben: a heves széllökések miatt nem tudott landolni a Wizz Air Budapestről induló repülőgépe (Blikk)
A nagy szél, a heves trubulenciák miatt hosszas próbálkozás után sem tudott leszállni Nizzában a Wizz Air menetrendszerű gépe, amely így Marseille-ben landolt.
márc. 11
0:15
Zuzana Caputová egyelőre ellenáll a forrongó ellenzéknek (Infostart)
Az államfő kerek perec kijelentette, meddig nem lesz szakértői kormány az országban.
márc. 11
0:15
Magyar vízilabdás vereség az olaszoktól (Infostart)
A magyar férfi vízilabda-válogatott 9-8-ra kikapott pénteken a világbajnoki ezüstérmes olasz csapattól a zágrábi világkupa-selejtező második fordulójában.
márc. 11
0:15
Marko tiszta vizet öntött a pohárba, nem vádolja semmivel az Aston Martint (F1világ)
Tiszta vizet öntött a pohárba a Red Bull motorsport-tanácsadója, Dr. Helmut Marko az Aston Martin idei versenyautójával kapcsolatban tett kijelentésére.
márc. 11
0:15
Hétfőn megnyitják a közúti forgalom előtt a szegedi rakpartot (ProfitLine)
Hétfő reggel 6 órakor megnyitják a közúti forgalom előtt a szegedi Huszár Mátyás rakpartot - közölte honlapján az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság pénteken.
márc. 11
0:15
Szijjártó Péter brit kollégájával tárgyalt (Demokrata)
A két miniszter egyetértett abban, hogy a háború globális hatásai is súlyosak, ezért minél előbb megoldást kell találni a világméretű inflációra.
márc. 11
0:15
Mit tanít nekünk a letolt gatya - avagy mi és miért nem fér már bele? (Eurosport)
Sokan közülünk jártak olyan iskolába, egyetemre, civil szervezetbe, ahol megkapták a cinikus mondatot: „nem kötelező ide járni”. A mondat olyan szövegkörnyezetben hangozhatott el, ahol a konkrét szabályokat felülírta a vezetőség. Olyat várt el tőlünk, ami túlmutatott a konkrét rendelkezéseken.
márc. 11
0:15
Drag-show-val ünnepelték a Valentin-napot a MOME-n (Mandiner)
Az egyetem Bálint-napi bálján egy bizonyos „DJ Meleglobbi” is fellépett volna, bár ő betegségre hivatkozva lemondta a részvételt.
márc. 11
0:15
Ordas balhé tört ki: Áder János egy szakértővel beszélgetett, amikor megtörtént, amit nem akart (Nyugati Fény)
Hajjaj...
márc. 11
0:15
Az öt legjobb Bruce Willis-film – Die Hard-sorozat (Magyar Nemzet)
John McClane belopta magát minden mozirajongó szívébe.
márc. 11
0:15
Button számára a Nascar szimpatikusabb az F1-nél, az oválokat pedig nevelőszériákban tanulná meg (Racing)
Magyar idő szerint pénteken hajnalban vált hivatalossá, hogy Jenson Button március 26-án, a Cota-n megejti...
márc. 11
0:15
Magyar találmány újíthatja meg a geotermikus energia világát – ez a WeHeat (egy.hu)
Magyar technológiának köszönhetően hasznosulhat többezer meddő kút hazánkban (és a világban), új utat nyitva a geotermikusenergia-felhasználásban. Ráadásul mindezt az eddiginél jóval környezetkímélőbb módon. Riportunk az Ms Energy Solutions WeHeat rendszeréről.
márc. 11
0:15
Saját drónjával mentette meg az életét egy oregoni férfi (go2fly)
Saját drónjával kért segítséget egy a havas úton, erdőben rekedt autós az Amerikai Egyesült Államokban. A Willamette-völgy egy 150 mérföld hosszú erdős terület Oregon államban, ahol az autós a nagy
márc. 11
0:15
Nemzeti laboratórium segíti a hazai gyógyszerkutatást és -fejlesztést (Üzletem)
Az ELKH Természettudományi Kutatóközpont (TTK) vezetésével magalakult a Nemzeti Gyógyszerkutatási és Fejlesztési Laboratórium (PharmaLab), melynek célja terápiás és diagnosztikai megoldások, valamint gazdaságos és környezetbarát hatóanyag- és gyógyszerkészítmény-gyártásra alkalmas eljárások fejlesztése onkológiai, immunológiai és idegrendszeri bete
márc. 11
0:15
Szemenkénti vetőgépek üzemeltetése (Agrotrend)
Kiemelten fontos, hogy felkészített vetőgéppel végezzük a vetést, hiszen az egyik legfontosabb és legnagyobb figyelmet igénylő munkáról van szó. Egy jól felkészített és üzembiztos vetőgéppel megalapozzuk a termésünket.
márc. 11
0:15
Bodrogi Gyula jobbulást kívánt a nagybeteg Reviczky Gábornak (AC News)
A legendás színész hisz a gyógyulásában.
márc. 11
0:15
Már majdnem a leszállópályán voltunk, amikor a széllökésekben a pilóta felemelte a gépet, és elhúztunk (Telex)
A szél miatt nem tudott leszállni Nizzában a Wizz Air Budapestről induló gépe, végül Marseille-ben landoltak.
márc. 11
0:15
Egy hónappal a lövöldözés előtt volt kapcsolata a német rendőrségnek a hamburgi gyanúsítottal (Telex)
A mentális állapota miatt hívta ki a rendőröket, de a rendőröknek „nem volt elég okuk elvenni tőle a fegyvert”.
márc. 11
0:15
Egy kiskőrösi pizzéria jalapenós-BBQ-s-csirkés-narancsos Orbán-pizzát készít a miniszterelnök tiszteletére (Telex)
Narancs, jalapeno, mézes BBQ, gasztronómiai izgalmakat rejteget a limitált ideig kapható Orbán-pizza.
márc. 11
0:15
Visszakozik a maszkviselés hatásosságát vizsgáló tanulmány kiadója (Telex)
Szerinte még a tanulmány egyik szerzője is súlyosan félreértelmezte a kutatási eredményeket. Ebből az analízisből nem a maszkok hatásosságát, hanem a maszkviselést elősegítő beavatkozások hatását lehet megállapítani.
márc. 11
0:15
Az új Sikoly öncélú, brutális, csak felnőtteknek való, és ezért jó (Telex)
A magyar korhatárbizottság megbillogozta a rémisztő X-besorolással, pedig nyilván nincs benne semmi olyasmi, amit ne lehetne bármilyen más horrorban látni, mégis csak este tíz és hajnali öt között lehet vetíteni. Ha valaki mégis megnézné, az előzőnél egy fokkal jobb Sikolyt kap, ami már tényleg annyira túltolja magát, hogy vigyorogni lehet rajta.
márc. 11
0:15
Idomsoft: A rendőrségi körözési rendszerben vannak működési zavarok, ezért nem lehet autót átírni (Telex)
A hivatali ügyintézéshez szükséges informatikai rendszer fejlesztője szerint a keddi leállás után az Országos Rendőr-főkapitányság rendszere hibásodott meg.
márc. 11
0:15
2008 óta a legnagyobb amerikai bank csődölt be pénteken (Telex)
A Silicon Valley Bank nemrég még a 20 legnagyobb amerikai bank egyike volt.
márc. 11
0:15
Ezek az idei Oscar-jelölt filmek – mit érdemes tudni róluk? (Telex)
Vajon mivel lehet többet nyerni az idei Oscaron, a dimenziók között ugráló, kungfuzó mosodással, az elpusztíthatatlan Tom Cruise-zal, az első világháború borzalmaival, vagy a manipuláló sztárkarmesterrel? Hétfő hajnalban minden kiderül.
márc. 11
0:15
Visszatér a legendás és botrányos Victoria's Secret Show (Telex)
A Victoria’s Secret Show tökéletes példája volt annak, hogyan ne ábrázoljuk a női testet – bele is buktak, most mégis visszatérnek. A márka, ami évtizedeken át gyakorolt jelentős hatást a nők testképére, és ahol Palvin Barbara képviselte az átlagos, hétköznapi nő képét, most visszatér a gyökereihez, és a tökéletes, elérhetetlen, hazug, copy-paste s
márc. 11
0:15
Három dolog, ami eldöntötte a Fradi meccsét a Leverkusen ellen (Telex)
Kielemeztük a csütörtök esti Európa-liga-nyolcaddöntőt.
márc. 11
0:16
Kevesebb WhatsApp hívásértesítő, kevesebb spam (vg.hu)
Elnémíthatók az ismeretlen számokról érkező hívások, az értesítések között viszont megtaláljuk őket.
márc. 11
0:16
Döbbenetes felvételt mutattak az egyiptomi piramis rejtett folyosójáról, kiderült a sokkoló igazság (Promotions)
Világszenzáció, hogy kinyitották a titkso folyosót, nagy felfedezés előtt áll a világ.
márc. 11
0:16
Túszejtés egy gyógyszertárban (Magyar Hírlap)
A túszejtő millió eurós nagyságrendű váltságdíjat követelt.
márc. 11
0:18
5 színésznő, aki ledobta a textilt egy szerep kedvéért (Noizz)
Manapság sok színésznek van meztelenséget kizáró záradék a szerződésében, valamint a dublőrök, valamint a különféle protézisek is elterjedtek a filmes világban. Pedig a szerep néha megigényli, hogy a művészet jegyében egy-egy színész ledobja a textilt – meg hát, a jegyeladásokat is megdobhatják a ruha nélküli jelenetek. Íme 5 színésznő, aki beválla
márc. 11
0:18
Ki nyerte a legtöbb Oscar-díjat? Mutatjuk a top 5-öt (Glamour)
Az év egyik legjobban várt filmes eseményén a legjobb film mellett mindig azok a legnépszerűbb kategóriák, amelyek a legjobb színészeket sorakoztatják fel. Cikkünkben összegyűjtöttük, ki nyerte a legtöbb Oscar-díjat közülük.
márc. 11
0:18
Most érkezett: Solti Ádám apuka lesz (BorsOnline)
Több sikertelen próbálkozás után örömteli gólyahír érkezett.
márc. 11
0:19
Szörnyű látvány: így néz ki a brutális kutyatámadást szenvedett modell arca (BorsOnline)
A nő az Instagramon folyamatosan beszámol állapotáról.
márc. 11
0:19
Győzike felfedte a titkát: elárulta, mi van közte és Berki Mazsi között (Blikk)
Sokat mondó üzenetek, közös képek és bejelentkezés a közösségi médiában. Valamire készül Berki Mazsi és Gáspár Győző, vagy csak élvezik egymás társaságát? Most kiderült, valójában mi is van a showman és Berki Krisztián özvegye között.
márc. 11
0:19
Túszdráma egy németországi gyógyszertárban: itt van egy videó és az első fotók a helyszínről (Blikk)
Túszokat ejtettek a németországi Karlsruhéban egy gyógyszertárban – közölte pénteken a helyi rendőrség.
márc. 11
0:19
Új alapokra helyezik a francia-brit viszonyt, itt az első megállapodás (Infostart)
Megtörtént a két ország közötti első csúcstalálkozó 2018 óta.
márc. 11
0:19
Tizenegyedik aranyérmét nyerte a Sopron (Infostart)
A házigazda Sopron Basket 11-edszer hódította el a Killik László női kosárlabda Magyar Kupát azzal, hogy a pénteki döntőben 43 ponttal legyőzte az NKA Universitas PEAC-ot.
márc. 11
0:19
1-0 az oroszoknak - a vívók visszaengedik az eltiltott nemzeteket a kvalifikációs versenyekre (Eurosport)
A Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) kongresszusa amellett foglalt állást, hogy visszatérhetnek a nemzetközi megmérettetésekre az orosz és a fehérorosz versenyzők.
márc. 11
0:19
Frank Füredi: Cseh Katalin célozgatásokra és hamis állításokra alapozva akarja lejáratni a munkánkat (Mandiner)
Cseh imperialista, és úgy véli, hogy nem létezhetnek egymással versengő nézetek Európáról.
márc. 11
0:19
Reagált a közmédia arra, miért tűnt el az Orbánnak fájó részlet a szentmise-közvetítésből (Nyugati Fény)
Technikai hiba.
márc. 11
0:19
„Ukrajnának nincs köze az Északi Áramlat elleni szabotázshoz” (Magyar Nemzet)
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint az oroszok kezére játszik a független média.

Keresés