Találni azért olyan listát is, amelyen Magyarország a világ élvonalában szerepel, és most nem a rossz értelemben. Ha az anyasági és apasági szabadságot, fizetett távollétet nézzük, kevés bőkezűbb országot találunk a világban hazánknál.
Van olyan pénzintézet, ahol már 6 éves kortól elérhető a diákszámla. Utána jártunk mire lehet használni ennyi idősen egy bankszámlát, és milyen feltételekkel lehet igénybe venni.
Bekukkantott a tavasz, a simogató napsütésben úgy éreztük, hogy muszáj megejteni az év első tekerését, már csak a deréktáji „téli szalonna” égetése okán is. Annyit olvastam pár éve átadott Etyek–Tarján kerékpárútról, hogy most erre esett a választásunk. És nem bántuk meg, sőt!
A januári 44 százalékról februárban 43,3 százalékra mérséklődött az élelmiszer-infláció Magyarországon éves összevetésben. A 17 havi folyamatos emelkedés után második hónapja tartó lassulás továbbra is elsősorban annak eredménye, hogy magasabb egy évvel ezelőtti árakhoz viszonyítjuk az e havi adatokat – mutattak rá az Mkb Bank és a Takarékbank Agrá
Az Európai Parlament szerint Románia úgy jó, ahogy van. Talán, mert rendkívül hasonlít az ország működése a strasbourgi szervezetére, amely mielőtt elsüllyedne a korrupció mocsarában, másra mutogat.
A légköri folyók, amelyek hosszú, keskeny vízgőzsávok, az éghajlatváltozással egyre intenzívebbé és gyakoribbá válnak. Az intenzitásukra nemrégiben kifejlesztett skála (a hurrikánokéhoz hasonlóan) a légköri folyók rangsorolására használható és azonosíthatók vele a legintenzívebb légköri folyók gócpontjai szerte a világon.
Kajetan Kajetanowicz tavaly szoros csatában csúszott le a WRC2 világbajnoki címéről és zárt a bajnokság harmadik helyén Emil Lindholm és Andreas Mikkelsen mögött. A lengyel versenyző idén újra megpróbálja megszerezni a vb címet.
Hogyan történik a Barionon keresztülfolyó pénz könyvelése, ha nem kezelhetjük azt sem bankként, sem pénztárként? – kérdezte olvasónk. Nagy Norbert adószakértő válaszolt. – kérdezte olvasónk. Nagy Norbert adószakértő válaszolt.
Mindenki aranyról álmodik! Az Oscar éjszakáján egészen biztosan. vasárnap este kiderül, hogy az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia idén 95. alkalommal kinek osztja ki a filmes szakma legjobbjainak járó aranyszobrocskákat. Szavazzon! Ön kinek adná a legfőbb kategória, a legjobb filmek mezőnyében az Oscárt?
Ezúttal a propellerrel, valamint a rádiózással kapcsolatban adunk hasznos tanácsokat, valamint megtudhatjuk azt is, mi az, amit soha ne mondjunk a rádióban. A propeller a vízben forogva ventilál és kavitál. A két fogalom nem azonos. Ha a propeller közel van a vízhez – ez a helyzet a külmotorok esetén –, hajlamos levegőt beszívni maga köré.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A Fejér vármegyei Nádasdladány település katolikus temetőjében a második világháború hadműveletei alatt és után több hősi halált halt magyar katonát is eltemettek.
Antalfi Zoltán Marossárpatakon él, 1991 óta, több mint 30 éve készít pálinkakülönlegességeket, az Erdélyi Pálinka Lovagrend alapító tagja, nagymestere. A hobbinak induló tevékenységből mára megélhetés lett, munkájának minőségét jelzi, hogy akár 150 kilométerről is hozzák a cefrét a bérfőzők. Szilva érkezik Magyarországról, Bulgáriából, de Románia t
A szuperötvözetek – komplex szerkezetű fémötvözetek, régóta az egyik legfontosabb ipari alapanyagcsoportot jelentik. Rendkívül magas hőálló képességgel rendelkeznek, emiatt sokszor hívják őket hőálló szuperötvözeteknek is. A szuperötvözetek térnyerése a gázturbinák kifejlesztésével kezdődött, amelyekhez olyan megbízható alapanyag kellett, ami ellen
Több mint száz éve alkotta meg a családi tudattalan fogalmát a világhírű magyar pszichiáter, Szondi Lipót. Élete bővelkedett különös fordulatokban, álmokban, találkozásokban, de ő sosem hitt a véletlenekben.
Matek az utcán: vasárnap országszerte hét helyszínen többek között flashmobokkal, szórakoztató matematikai fejtőrökkel, játékos mérésekkel és ismeretterjesztő programokkal hívják fel a figyelmet a szervezők a matematika szépségeire a matematika világnapja alkalmából. A programot vasárnap mintegy hetven önkéntes tanár, diák, egyetemi oktató és matem
Az elmúlt időszakban a Move-to-Earn (M2E) projektek népszerűsége ugrásszerűen emelkedett. Ennek hatására a szektorba jelentős mennyiségű tőke áramlott be. A