Az ágazat sikeresen jött ki a járvány miatti válságból, de a háború, az energiaválság és a magas infláció hatásait nem tudta kivédeni. Öt éven át tartó emelkedés ért ezzel véget.
A Romantic énekesnője 18 kilós fogyása után egy fürdőben mutatta meg csodás idomait. Zsuzsi alapvetően nem szereti az ilyen fotózásokat, de most az egyszer kivételt tett.
Majka nem mindennapi történetet mesélt el az egyik legizzasztóbb és legkellemetlenebb műtétjéről. A rapper saját kezével törte be az orrát a műtőasztalon, mert tanulók végezték a beavatkozást.
Az amerikai bankszektort ért káosz következményei a stabilcoinokra is kihatnak, aminek a nyertese nagyon úgy néz ki, hogy eddig a Tether (USDT). Az USDT piaci kapitalizációja csütörtök reggelre közel 75 milliárd dollárra duzzadt, ami ráadásul majdnem a kétszerese az USDC kapitalizációjának, a CoinGecko adatai szerint. AZ USDT kapitalizációjának ala
A Budapest Airport sorozatban tizedik alkalommal nyerte el a „Kelet-Európa legjobb repülőtere” címet a márciusi World Airport Awards díjátadón. Egy hónapon belül ez a második hatalmas elismerés, amit a Liszt…
Fontos, hogy a béke hangja felvegye a versenyt a háború hangjának erejével, és fontos, hogy világossá tegyük, a globális többség békét akar - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Ankarában, a Türk Államok Szervezetének csúcstalálkozóján mondott beszédében.
Csányi Sándor és családja egy vagyonkezelő alapítványba csoportosította át egyes vagyonelemeit. A 2022 végén alapított Unity Vagyonkezelő Alapítvány látható a céginformációs rendszerekben is, az információkból pedig az is kiderült, hogy a MOM Parkban van a székhelye – írja a Telex.
Csányi Sándor tavaly év végén került vissza a gazdaglista élére. Ezzel egyidőben új vagyonkezelő alapítványt is létrehozott, ami 700 millió forinttal és a Csányi-birodalom egyik jelentős cégével indult el.
A strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET) csütörtökön ismét felszólította Németországot, hogy tegyen több erőfeszítést a korrupció megelőzése érdekében, mivel Berlin a testület több korábbi ajánlását nem hajtotta még végre.
A JPMorgan elemzői három lehetséges forgatókönyvet vázoltak fel a Credit Suisse számára, ezek közül szerintük a legnagyobb esélye annak van, hogy eladják a nagybankot – írja a Bloomberg.
Fontos, hogy a béke hangja felvegye a versenyt a háború hangjának erejével, és fontos, hogy világossá tegyük, a globális többség békét akar - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Ankarában, a Türk Államok Szervezetének csúcstalálkozóján mondott beszédében.
Ötvenöt konténerrel megrakott tehervonat indult csütörtök reggel Pekingből Moszkvába - jelentette a kínai média. Ezzel a kínai főváros is csatlakozott a közvetlen Kína-Európa tehervonatjáratokat menetrendszerűen indító kínai városok közé.
Az állampapír-forgalmazási tevékenységhez kötődő elektronikus forgalmazási csatornákat érintő munkálatokat végeznek 2023. március 16-án – közölte honlapján a Magyar Államkincstár.
Még az ellenfelek is cáfolták a Mercedes körül keringő vad pletykákat. Az elmúlt időszakban olyan hírek kaptak szárnya, amin még a többi csapat is meglepődött. Az Aston Martin kedvező helyzete miatt különböző sajtóorgánumok úgy vélték, hogy a Mercedes-Benz fókuszpontot válthat idén. A pletyka szerint három versenye lett volna a csillagosoknak arra,
Egy másik társasághoz ugyancsak érkezett casco szerződés alapján kárbejelentés. Ám a kárszemlézés még nem történhetett meg, mivel a személygépkocsikat a
A technológiai vállalat a jelenlegi pénzügyi évben magasabb árbevételre és eredményre számít, elsősorban a személygépkocsik és könnyű haszongépjárművek piacán tapasztalt növekvő gyártási mennyiségeknek, valamint a továbbra is magas költségfegyelemnek köszönhetően. „2022 több szempontból is különösen nagy kihívást jelentett számunkra. Az Ukrajnában
Ez a hét alapvetően átrajzolta a monetáris politikai kilátásokat, és a kérdés az, hogy az Európai Központi Bank mai kamatdöntő ülésén hogyan reagál az amerikai bankcsődökre. Az eseményre 14:15-kor kerül sor, ezt követően Christine Lagarde jegybankelnök 14:45-kor tart sajtótájékoztatót.
Az Audi Hungaria a kihívások ellenére stabil eredménnyel zárta a 2022-es üzleti évet. A világ legnagyobb motorgyárában 1 677 545 járműhajtás készült, míg a járműgyártásban 171 134 autó gördült le a gyártósorról (beleértve a brazil SKD-gyártás számára készült gépkocsikat is). A vállalat a tavalyi évben 8,4 milliárd euró árbevételt ért el és összesen
A tavaszi fáradtság tünetei közé tartozik az alvászavar, az aluszékonyság, a kedvtelenség, a koncentrációs zavar, sőt még az ingerültség is. Ha te is ezeket tapasztalatod magadon, cikkünkből megtudhatod, milyen módszerek segítségével javíthatsz a helyzeten.
Miley Cyrus visszatért, és olyan gyönyörű szakítós számokkal rabolta el a szívünket, amelyeket még azok a nők is teli torokból énekelnek, akik épp kiegyensúlyozott kapcsolatban élnek. De mi áll a dalok zsenialitása mögött, és hogy lehet, hogy három évvel a válása után adta ki őket?
Februárban ugyan mérséklődött a magyarországi áramfogyasztás éves összevetésű visszaesésének üteme nagyrészt az enyhe időjárás hatására, de ezzel már megszakítás nélkül sorozatban 9 hónapja tart a negatív folyamat. Egészen a 2008-as gazdasági válságig kell visszatekintenünk ahhoz, hogy ennél hosszabb ilyen időszakot találjunk.