2023. március 16. csütörtök

márc. 16
16:24
Miért nem tiltották be még mindig a gyerekszépségversenyeket? (Glamour)
A címben feltett kérdés nem költői – fogalmam sincs, hogy mi rá a válasz. Ám az egésznek a kifacsart, sok szempontból beteges abszurditása rávilágít szélesebb körű problémákra is azzal kapcsolatban, hogy hogyan viszonyulunk a gyerekekhez úgy általában a társadalmunkban.
márc. 16
16:24
Az inkognitó mód nem azt jelenti, hogy nyomtalanul böngészhetünk a neten (WMN)
Tévhit például, hogy az inkognitó mód elrejti az IP-címünket és a földrajzi helyzetünket. De akkor mire jó – és mire nem?
márc. 16
16:24
Mi legyen az elnyílt hagymásokkal? Bemutató a Füvészkertben március 18-án (Magyar Mezőgazdaság)
Március 18-ára érdekesnek ígérkező programot hirdetett a budapesti Elte Füvészkert: tematikus szakvezetésen mutatják be a kert tavaszköszöntő hagymásait, egyben azt is elmagyarázza a gyűjteményt kezelő szakember, hogy mit tehetünk elvirágzás után a hagymásokkal.
márc. 16
16:25
Közel 5 százalékos mínuszban járt az OTP (Portfolio)
Egyre lejjebb ütik az OTP részvényeit, már közel 5 százalékos mínuszban áll a hazai bankpapír.
márc. 16
16:27
Zuhanó forint és globális pánik - visszaköszön 2008? (Privátbankár)
Aki március 15-én követte a gazdasági eseményeket, az megdöbbenéssel tapasztalhatta, hogy az egy nappal korábban még 390 alatt záró euróárfolyam 400 fölé ugrott, miközben a hírek a bankok megrendült helyzetét pedzegették. Újabb hitelválság van a láthatáron, vagy nem olyan tragikus a helyzet?
márc. 16
16:27
Mi lesz veled, Spotify? Nagy átalakulás jön, de még sok a kérdőjel (Blikk)
A Spotify nagyjából egy hete bejelentette, hogy sok minden megváltozik, túl fog lépni a szimpla audiostreamingen, és sokszínűbb tartalmakat fog közzétenni. Mintha egy kicsi maradna a régiből, amihez hozzápakolna némi TikTokot, Instagramot és YouTube-ot. Eközben van még régi adóssága, amelyet egyelőre nem törleszt. Mi lesz ebből az átalakulásból? Ha
márc. 16
16:27
Ezekkel az orosz rakétákkal nem tud mit kezdeni az ukrán légierő (Infostart)
Az ukrán légvédelem hatékonyan lő le orosz robotrepülőgépeket, de nincs eszköze a ballisztikus pályán repülő ellenséges rakéták és számos más rakéta ellen - jelentette ki Jurij Ihnat, a légierő szóvivője csütörtökön a 24-es ukrán tévécsatornának adott interjújában.
márc. 16
16:27
Pluszba fordultak az amerikai indexek (Portfolio)
A mínuszos nyitást követően pluszba fordultak az irányadó amerikai indexek.
márc. 16
16:27
Újraválasztották Gianni Infantinót a Fifa elnökének (444.hu)
A régi-új elnököt ellenszavazat nélkül szavazták újra - igaz, a nemleges voksok nem is látszhattak a szavazati rendszerben.
márc. 16
16:27
Dollármilliós kárpótlás kaphatnak az afroamerikaiak a rabszolgaság miatt San Franciscoban (Növekedés)
San Francisco városi közgyűlése támogatja a rabszolgaság intézménye miatti jóvátételt a város afroamerikai lakossága számára - derült ki a kaliforniai nagyváros testületének meghallgatásán.
márc. 16
16:33
Kiesett az iskola harmadik emeleti ablakából egy diáklány Kolozsváron (Blikk)
Kiesett egy diák az iskola harmadik emeleti ablakából csütörtök reggel Kolozsváron. A földön fekvő sérülthöz riasztották a mentőket, akik kisvártatva meg is érkeztek és kórházba szállították.
márc. 16
16:33
Átadták a Gyulakonyha új épületét (Demokrata)
A beruházásra az önkormányzat 468 millió forintot nyert el az uniós Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretéből.
márc. 16
16:33
A Liszt Ferenc Repülőtér lett a legjobb kelet-európai repülőtér (Mandiner)
A Liszt Ferenc repülőtér sorozatban tizedszerre is elnyerte a Kelet-Európa legjobb repülőtere címet a Skytrax World Airport Awards díjátadón.
márc. 16
16:35
Deák Dániel oldalát is letiltotta a Facebook (Mandiner)
Új oldalt indít a Megafon tagja.
márc. 16
16:39
Amerikai bankcsőd után: itt az EKB döntése (Privátbankár)
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa 50 bázisponttal 3,00 százalékra emelte meg az irányadó eurókamatot csütörtöki kamatdöntő ülésén.
márc. 16
16:39
Harcba száll a dányi polgármester a szemétmaffiával: zsugorodni kezdett a horrorisztikus hulladékhegy (Blikk)
Már hosszú évekkel ezelőtt elkezdhették kihordani a Pest vármegyei Dány határába azt a rengeteg hulladékot, ami egy valóságos szeméttengerként nyúlt el a néhány ezer lelkes falucska határában.
márc. 16
16:39
Építőipar: mélypontra estek a cégalapítások 2023 elején (Üzletem)
2023 januárjában 5 év óta először 13 százalékkal kevesebb cég alakult az építőiparban, mint amennyi megszűnt. A februári cégalapítások száma szezonálisan a legalacsonyabb volt az elmúlt öt évben.
márc. 16
16:39
Idén 2,6 havi jutalmat osztanak a győri Audiban, a márciusi fizetéssel kapják meg a dolgozók (Telex)
A cég éves sajtótájékoztatóján arról is szó volt, hogy a VW konszern helyet keres új akkumulátorgyáraknak. Azt nem árulták el, Magyarország a listán van-e.
márc. 16
16:42
Koltay András „Nem kértem meg a delegációt arra, hogy ne jöjjenek többé Magyarországra” (SzMo)
Szerinte az EP-delegáció „beszámol egy olyan epizódról, amely a hivatalos találkozó lezárulta után esett, eltorzítva azt, vagy közvetlenebbül fogalmazva: hazugságot terjesztve.”
márc. 16
16:42
Döbbenetes fordulat: Lagzi Lajcsi visszaadja minden állami kitüntetését (SzMo)
„Szerbusz, itt a Dáridó” – írta a címzéshez.
márc. 16
16:45
Jó hírt kapott egy szomszédjától Ukrajna a neki adott MIG-29-esekről (Infostart)
Lengyelország a legközelebbi napokban, a szállítmány első részleteként négy MiG-29 vadászgépet ad át Ukrajnának - jelentette be Andrzej Duda lengyel elnök csütörtökön Varsóban, a Petr Pavel cseh elnökkel közösen tartott sajtóértekezletén.
márc. 16
16:45
Így teheti hatékonyabbá a mobilkommunikáció és az 5G az energiaszolgáltatókat és a közműveket (ProfitLine)
Az energiaszektor digitalizációja – különösen napjainkban – egyre sürgetőbbé váló folyamat, hiszen a digitális innovációk segítségével jelentősen hatékonyabbá válhatna a közműhálózatok működése. Az 5G technológiában élen járó Ericsson Connected Energy Utilities című jelentése számos példával illusztrálja, milyen kiemelt szerepet tölthet be a szekto
márc. 16
16:45
Orbán megköszönte a türk államok vezetőinek, hogy a háborús pszichózisban szenvedő Európával szemben a béke hangját erősítik (444.hu)
A miniszterelnök szerint a béke hangjának fel kell vennie a versenyt a háború hangjának erejével.
márc. 16
16:45
Lehetséges, hogy az Univerzum egy laboratóriumban készült? (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
márc. 16
16:45
Mészáros Lőrinc összebalhézott a felcsúti nagyhallal - végleg kirakta őt ebből a projektből (Nyugati Fény)
Állítólag már régóta érik a balhé közöttük.
márc. 16
16:47
Lengyelország már napokon belül küldheti a MiG-29-eseket Ukrajnának (444.hu)
A héten korábban még arról beszélt a lengyel vezetés, hogy a folyamat 4-6 hétig tarthat.
márc. 16
16:51
Új híd épül Magyarország és Szovákia között (Infostart)
De autóval nem lehet majd közlekedni rajta.
márc. 16
16:51
Milliárdokat osztanak szét ezen a hétvégén: ilyen sem gyakran fordul elő Magyarországon (Pénzcentrum)
Minden idők hatodik legnagyobb jackpotja várja a szerencsés nyertest az Ötöslottón, miután mintegy öt hónapja nem született telitalálat. Az előző sorsoláson 18 játékosnak csak egy találat hiányzott az ötből, bánkódniuk azonban nekik sem kellett, hiszen egy csapásra milliomossá váltak. A halmozódásnak köszönhetően ezen a héten már 3,484 milliárd for
márc. 16
16:51
Rettenetes adatok jöttek az influenzáról - ezekben a vármegyékben van a legtöbb beteg (ATV)
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján csaknem 63 ezren fordultak influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz a múlt héten - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) heti jelentésében csütörtökön.
márc. 16
16:51
Mutatjuk, mely állampapírok tudnak segíteni az infláció elleni harcban (Portfolio)
A jelenlegi gazdasági környezetben egyre fontosabbá vált az, hogy a megtakarításainkat valamilyen befektetéssel kamatoztatni tudjuk. Erre az egyik legjobb módszer az, ha az Államkincstár kínálatában megtalálható értékpapírok közül vásárolunk.
márc. 16
16:53
Nincs megállás: százmilliárdokat tesznek a magyarok ebbe a kötvénybefektetésbe (Portfolio)
Folytatódik a kötvényalapok menetelése, csak februárban újabb 216 milliárdnyi friss tőkét tettek ide a magyarok. A legnépszerűbbek a rövid kötvényalapok, de ezen belül vonzóak az euróövezeti befektetésekkel bíró alapok is. A friss adatok szerint a hazai befektetési alapok egyre közelebb kerülnek a 10 ezer milliárdos kezelt vagyonhoz, miközben a köt
márc. 16
16:57
Még elérhető a hitelprogram, ami csúcsra emelheti a magyar élelmiszeripart is (Agroinform)
Héjja Csaba szenior elemzőt a magas élelmiszerinfláció hátteréről, a magyar élelmiszeripar és a mezőgazdaság előtt álló lehetőségekről kérdeztük a PREGA konferencián.
márc. 16
16:57
Szeretnéd 10-szeresére növelni befektetésed? Íme 7 ígéretes altcoin (BitcoinBázis)
Kriptobefektetés, amely kiváló hozamot biztosít? Mindenki valami hasonlóra vágyik, aki úgy dönt, hogy pénzt áldoz a metaverzum projektekbe. Mivel a
márc. 16
16:57
Íme az IndyCar dokusorozatának első trailere [Videó] (Racingline)
A Penske Entertainment, a Vice Media és a The Cw hivatalosan közzétette az IndyCar hamarosan...
márc. 16
16:57
Bécsben mindenki fizet a parkolásért, egyre kevesebben használnak autót a városban (Telex)
Az osztrák fővárosba 2040-ben már csak elektromos gépkocsik hajthatnak be. Offenzíva indult a napenergiára áttérésre a fűtés terén, új parkok épülnek. Interjú Jürgen Czernohorszky városi klímavédelmi tanácsnokkal.
márc. 16
17:00
A Márkamonitor rádióműsorának mai vendége Havasi Zoltán (Márkamonitor)
Havasi Zoltán, a Wavemaker stratégiai vezetője számos ügynökségi munkahelyen megfordult az elmúlt közel három évtizedben: Hungexpo Reklám, hat, Fcb, Lowe Ggk, Young and Rubicam, Isobar, Wavemaker.   Ilyen tapasztalattal a háta mögött sok értékes gondolatot tud megosztani velünk arról, hogyan változott az ügynökségi munka az elmúlt évtizedekben, mel
márc. 16
17:00
Ismét nyugdíjazza AR-szemüvegét a Google (Bitport)
A Glass az egyik első próbálkozás volt a témában, de a keresőóriás az éles irányváltásokkal takított elmúlt tíz év alatt sem tudott piacképes terméket kreálni belőle.
márc. 16
17:03
Borzongós: a Pentagon szerint ufószondákat küldenek a Földre földönkívüliek (Blikk)
Azonosítatlan repülő tárgyak (UFO) formájában szondákat küldhet a Földre egy idegen anyahajó, hasonlóan, mint ahogy a NASA kisebb hajókat használ a Naprendszer más bolygóinak felfedezésére - figyelmeztettek a Pentagon illetékesei.
márc. 16
17:03
A forintnak rövid távon sem adnak sok esélyt (Portfolio)
A turbulens piaci viszonyok csak növelték a forint esetében a volatilitást, mindez pedig azt mutatja, hogy a külső hatásokra érzékennyé vált az árfolyam. Az eddig a
márc. 16
17:03
Ez a hír egy átlagosnak egyáltalán nem nevezhető iskolai lopásról szól (Telex)
Olyan hosszú a szajrélista, hogy belefájdul az ember szeme.
márc. 16
17:09
Már biztos, hogy nem lesz női kézilabda Eb Budapesten (Menedzsment Fórum)
A főváros kikerült a jövő évi női kézilabda Európa-bajnokság helyszínei közül.
márc. 16
17:09
Biztató hír az influenzajárványról, négy megye kivételével - térkép (Infostart)
Az előző két hét 65 ezres betegszáma után most kicsivel kisebb a betegek száma. A hármas járványból mostanra főként az influenza maradt aktív.
márc. 16
17:09
Benjámin Netanjahu: Izrael liberális demokrácia, és az is marad (Demokrata)
„Az izraeli igazságszolgáltatás független, bár egyesek szerint túl nagy hatalma van.”
márc. 16
17:15
Mélyponton a cégalapítás az építőiparban (Piac és Profit)
Az építőipari termelés ugyan 2022-ben bővült 3 százalékkal, azonban az év második felében már voltak látható jelek a csökkenésre, ami januárban meg is mutatkozott. 2023 januárjában 5 év óta először 13 százalékkal kevesebb cég alakult az építőiparban, mint amennyi megszűnt. A februári cégalapítások száma szezonálisan a legalacsonyabb volt az elmúlt
márc. 16
17:15
Az Omega dobosa szerint nincs mese, tovább kell menni (Blikk)
Zenével ünnepli majd a születésnapját Debreczeni Ferenc. Az Omega dobosa március 24-én lesz 75 éves és ugyan az utóbbi években a zenekar tagjainak halála miatt leginkább gyászolt, most már úgy érzi, itt az ideje egy pici örömnek.
márc. 16
17:15
Bírságolt az MNB értesítés elmulasztása miatt (Adózóna)
Az MNB 14,9 millió forint bírságot szabott ki a BELTÁV Vagyonkezelő Kft.-re a piaci visszaélésekről szóló uniós rendelet megsértéséért. Bár a társaság az érintett kibocsátó egyik vezetőjével szoros kapcsolatban álló személynek minősült, mégsem jelezte a tőzsdei cégnek és a jegybanknak, hogy a kibocsátó értékpapírjaival kötött ügyletei meghaladták a
márc. 16
17:15
Ütik-vágják a forintot: megszólaltak az elemzők az eddigi nagy zuhanás után (Portfolio)
A turbulens piaci viszonyok csak növelték a forint esetében a volatilitást, mindez pedig azt mutatja, hogy a külső hatásokra érzékennyé vált az árfolyam. Az eddig a
márc. 16
17:15
Kiderült, meddig kaptak határidőt Orbánék az EU-s pénzek ügyében (Nyugati Fény)
Sietniük kellene.
márc. 16
17:18
Hozam nem volt, de dőlt a pénz (Azenpenzem)
Februárban 2,4 százalékkal, 231 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon. Ez az idehozott friss tőkének köszönhető, hozam ugyanis összességében nem volt – derül ki az alapkezelők számaiból.
márc. 16
17:21
Állami kitüntetéseket adott át Varga Judit (Infostart)
A hazának mindig is szüksége volt és szüksége lesz olyan nőkre és férfiakra, akiknek szeme előtt a magyar nemzet gyarapítása, hírének öregbítése és becsületének védelme lebeg - írta Facebook-oldalán az igazságügyi miniszter.

Keresés