2023. március 18. szombat

márc. 18
11:15
Húszmillió forintból készült a nagy-magyarországos virágágyás Somoskőújfaluban (Telex)
Ez a Nemzeti Összetartozás Emlékművének része.
márc. 18
11:15
Lantos Csaba: A hosszú távú orosz gázszerződés a magyar energiaellátás biztonságának záloga (Telex)
Az energiaügyi miniszter szerint az orosz partner mindig betartotta a vállalásait felénk, és a keleti irány feladása súlyos ellátásbiztonsági kockázatokkal jár.
márc. 18
11:17
Orfk: több mint tizenegyezren érkeztek Ukrajnából pénteken (Magyar Nemzet)
A beléptetettek közül a rendőrség 75 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
márc. 18
11:18
Schmuck Andor megszólalt súlyos balesetei után: Várom a következő csapást (BorsOnline)
A romantikus lelkületű politikus pár hét leforgása alatt a kezét és a lábát is összetörte.
márc. 18
11:18
Egy nap alatt 800 ezer észak-koreai jelentkezett katonának az Egyesült Államok elleni háborúba (SzMo)
Nem tetszik Phenjannak, hogy a szomszédjában hadgyakorlatoznak, ahogy a Japán és Dél.Korea közötti egyeztetések sem.
márc. 18
11:18
Újra börtönbe kerül az európai múzeumok hírhedt fosztogatója (Life)
Újabb három év börtönbüntetésre ítélte hétfőn egy kelet-franciaországi bíróság az európai múzeumok fosztogatójaként ismert Stéphane Breitwieser francia műkincstolvajt.
márc. 18
11:18
Megújult a Can-Am Outlander, a világ egyik legnépszerűbb quadja (Autószektor)
A legsokoldalúbb Can-Am Outlander típusaihoz 75 különböző gyári kiegészítő is rendelhető, hogy minden feladathoz, bármilyen időjárási és terep körülmények között helytálljon. Az új modellek az AMTS-en is megtekinthetők a Jet Power Hungary Kft standján. Tartósság, minőség, megbízhatóság az új Outlander 500 és 700, valamint az új Outlander PRO HD5 é
márc. 18
11:21
A visegrádi négyekből lassan kiesik Magyarország, miután a többi tagállam kulcsfontosságú fegyverszállítója lett Ukrajnának (Piac és Profit)
Szlovákia 13 darab szovjet gyártmányú MiG 29-es vadászgépet, illetve egy légvédelmi rendszert ad át Ukrajnának - jelentette be Eduard Heger szlovák ügyvezető kormányfő a kabinet online ülését követő sajtótájékoztatóján Pozsonyban.
márc. 18
11:21
Vigyázat, ezek az RSV vírus tünetei! Így mutatkozik az RSV vírus gyerekeknél, felnőtteknél (Pénzcentrum)
Tavasszal még javában tombol az influenzaszezon azonban a koronavírus mellett más fertőző légúti betegségek is leselkednek ránk, amelyek különösen veszélyesek lehetnek a gyerekekre. Ilyen betegség az RSV vírus nevű kórokozó is, ami felnőtteknél hétköznapi megfázásnak tűnhet, azonban az RSV vírus gyerekeknél, különösen csecsemőknél jóval veszélyeseb
márc. 18
11:24
Titokban megszületett Macaulay Culkin és Brenda Song második gyermeke (Glamour)
Meglepetés! Macaulay Culkin és Brenda Song a tavalyi évben üdvözölte második babáját, Carsont, aki még 2022 karácsonya előtt született.
márc. 18
11:24
Az élelmiszerlánc-biztonság a legfontosabb szakterületek között (Agrofórum)
A magyar emberek az egyik legfontosabb szakterületnek tartják az élelmiszerlánc-biztonságot, melynek teljesítményével kiemelten elégedettek – ismertette egy tavaly őszi reprezentatív közvélemény kutatás eredményeit dr. Felkai Beáta Olga, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára.
márc. 18
11:24
Árspirálban a vöröshagyma (Magyar Mezőgazdaság)
Már a 2022/23-as szezon elején látható volt, hogy a nyári hőség és aszály Európa nagy részén befolyásolta a hagyma mennyiségét és minőségét. Az EU-ban és az Egyesült Királyságban mindössze 6,3 millió tonna termést takarítottak be, 13%-kal kevesebbet az előző évinél.
márc. 18
11:27
Országos légiriadó Ukrajnában, dróntámadást indítottak az oroszok (HírTV)
Az országos szintű légiriadó ismét késve érte Ukrajnát, a Föderáció dróntámadása ugyanis már lezajlott, mire Kijev kiadta a vészjelzést.
márc. 18
11:27
Pupillatágulás, szívritmuszavar: Ha vásárolt ebből a lisztből, ne használja fel (hirado.hu)
Magas tropán alkaloid szennyezettség (atropin, szkopolamin) miatt visszahívta a Bauck Hof márka teljes kiőrlésű lisztjét a Bio Partner Kft. – tájékoztatta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-t.
márc. 18
11:27
Legnagyobb riválisa mentheti meg a bajba jutott svájci óriásbankot (Portfolio)
Az UBS tárgyalásokat folytat a Credit Suisse teljes vagy részleges átvételéről, a két legnagyobb svájci hitelintézet igazgatótanácsa a hétvégén külön-külön is ülésezik, hogy mérlegeljék, mi lenne a legmegfelelőbb megoldás. A tárgyalásokat a Svájci Nemzeti Bank, és a szabályozó hatóság, a Finma szervezik, hogy megpróbálják megerősíteni az ország ban
márc. 18
11:27
Csörte: Ujhelyi István egyetlen mondattal helyrerakta a pökhendi Orbán Viktort (Nyugati Fény)
Jó nagy tasli.
márc. 18
11:27
Tudta?: Michael Schumacher nem a 2012-es Brazil Nagydíjon vezetett utoljára F1-es autót (Racing)
A Red Bull az idén szeptemberben, több mint 10 évvel Schumacher után szintén felenged egy F1-es gépet a világ legveszélyesebb pályájára.
márc. 18
11:30
A lengyel határ közvetlen közelében támadtak az oroszok (vg.hu)
Éjjel és reggel is drónokkal támadta Oroszország a nyugat-ukrajnai területeket, a lengyel határtól 15 kilométerre fekvő Javoriv városa is kapott dróntalálatokat.
márc. 18
11:30
Borotvált intim résszel fotózták Voksán Virágot, felbukkantak a dögös DJ meztelen képei a múltból (Promotions)
Voksán Virág a nyuszis magazin kedvéért dobta le magáról az összes ruháját.
márc. 18
11:33
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A békéhez erő kell, folytatjuk a munkát (hirado.hu)
Hosszútávú célunk, hogy magyar fejlesztésű fegyverek gyártásával, hazai beszállítói hálózattal rendelkezzünk, ami stratégiai fontosságú Magyarország biztonsága szempontjából – írta a honvédelmi miniszter.
márc. 18
11:33
Fellini Országúton című filmjét viszi színre a Békéscsabai Jókai Színház (hirado.hu)
A színpadi adaptációt Kiss József készítette és rendezi.
márc. 18
11:33
Kriptotárca van a Microsoft Edge böngészőjében (BitcoinBázis)
A Microsoft nem az a cég, amelyik a legtöbb ember eszébe jut, ha a blokkláncokról van szó. Persze azért azzal
márc. 18
11:33
Ez cool? (Villanyautósok)
A Villanyóra 169. adásában Szöcske, Tibor és Balázs beszélgettek. A fő téma a Volkswagen 25 ezer eurós villanyautója, az ID.
márc. 18
11:36
Szerbiában több ezren tüntettek a Szerbia és Koszovó közötti megállapodás ellen (hirado.hu)
Több ezren vonultak utcára péntek este Belgrádban, hogy a Szerbia és Koszovó közötti viszony rendezésére kidolgozott francia-német javaslat ellen tüntessenek.
márc. 18
11:36
Szándékosan akarta elütni a gyalogosokat egy sofőr Pápán (BorsOnline)
Bosszúból akart gázolni a férfi.
márc. 18
11:36
Megszűnhet az óraátállítás (Magyar Hírlap)
Mikor törölhetik el az átállítást és melyik maradhat?.
márc. 18
11:39
Forinttal vagy euróval harcoljunk az infláció ellen? (Menedzsment Fórum)
Új eurós magyar államkötvényeket hoztak forgalomba. Ám kérdéses, hogy ezek jobbak lesznek-e a régieknél, jobbak lesznek-e a német vagy osztrák állampapíroknál és hogy érdemes-e egyáltalán euróban megtakarítani forint helyett.
márc. 18
11:39
Épp most halász el egy argentin származású csatáróriást Olaszország (Infostart)
A 23 éves Mateo Retegui eddig csak Argentínában futballozott, nagymamája olasz.
márc. 18
11:39
„Nem adjuk Koszovót!” - ezrek tüntettek Belgrádban (HírTV)
Több ezren vonultak utcára péntek este Belgrádban, hogy a Szerbia és Koszovó közötti viszony rendezésére kidolgozott francia-német javaslat ellen tüntessenek.
márc. 18
11:39
Elutasította a bíróság Cseh Katalin sajtóhelyreigazítás iránti keresetét (ATV)
A közmédiának adott igazat a bíróság Cseh Katalinnal szemben - közölte az MTVA Sajtó és Marketing Iroda szombaton az MTI-vel.
márc. 18
11:42
Keszthelyi Rita: Úgy éreztem, ha nem hagyom el az országot és klubot, akkor inkább abbahagyom a vízilabdázást (m4sport.hu)
A spanyol Mataróval a Bajnokok Ligája négyes döntőjére készülve ismét élvezi a játékot.
márc. 18
11:42
Feszült a helyzet India és Kína között (Magyar Hírlap)
A két ország a ladakhi határvita miatt újra és újra egymásnak feszül.
márc. 18
11:45
Különleges főcímdalt adott elő Fatima és az Animal Cannibals (hirado.hu)
A Ridikül hétköznap 15:55-től várja a nézőket a Duna képernyője elé.
márc. 18
11:45
Követelik az oroszországi magyar nagykövet visszahívását (ATV)
A Párbeszéd felszólítja a kormányt, hogy hívja vissza Magyarország oroszországi nagykövetét, és nyilvánítsa nem kívánatos személynek Oroszország nagykövetét Magyarország területén - mondta a párt szóvivője szombati budapesti, online is közvetített sajtótájékoztatóján.
márc. 18
11:47
"Haldoklom" - a legenda szívfacsaró vallomást tett (hirado.hu)
Harmadik stádiumú leukémiával kezelik a 75 éves színészt.
márc. 18
11:48
Felfoghatatlan tragédia: túladagolásban halt meg egy fiatal fiú (BorsOnline)
Rokonai kampányba kezdtek az újabb halálesetek megelőzésére.
márc. 18
11:48
Otthonában találták holtan a híres színészt (Life)
Elhunyt Lance Reddick, akit a Drót című sorozatból és a és a John Wick-filmekből ismerhetnek az emberek.
márc. 18
11:48
Használjuk a mindennapokban, pedig hozzájárul a Parkinson-kór kialakulásához (Hamu és Gyémánt)
Bár már nem annyira elterjedt, mint pár éve, még mindig sok helyen része az emberek mindennapi életének ez a veszélyes anyag.
márc. 18
11:48
Mostantól fizetős az egyik kedvelt budapesti látványosság (Magyar Hírlap)
A zsebébe kell nyúlnia annak, aki a budai Várban turistáskodna.
márc. 18
11:51
Sokkal kevesebb áramot és földgázt használunk, mint a háború előtt (444.hu)
A lakosság és a gazdaság is.
márc. 18
11:51
„Tele van a két kezem boldogsággal" – bemutatták a Cziffra György életéről készült dokumentumfilmet (Mandiner)
A másfél órás alkotás legnagyobb erőssége a rengeteg archív felvétel, amelyek révén nemcsak a kivételes zongorista, hanem a kivételes ember is közelebb kerül hozzánk.
márc. 18
11:51
„Mindszenty úgy volt hazafi, hogy ellenezte a radikális nacionalizmust” (Magyar Nemzet)
A bíboros emlékiratait méltatták az amerikai Catholic World Review című lapban.
márc. 18
11:51
Sokan tartanak az 5G-től, pedig még a rezsicsökkentésben is segíthet (Helló Magyar)
A technológiai fejlődés nem áll meg, és ez számos szempontból teszi könnyebbé az életünket - és még a pénztárcánknak is segít
márc. 18
11:51
Lángokban áll Selmecbánya egyik turisztikai látványossága (Telex)
Kigyulladt a Szerelembank, ahol a világ leghosszabb szerelmes verse van kiállítva.
márc. 18
11:53
Foszfor-armageddont vizionálnak egyes szakértők (Magyar Nemzet)
A világ foszforkészlete rohamosan fogy, miközben az igény egyre nő.
márc. 18
11:54
„Minden egyes nap újraéljük” – összetörtek a 16 éves Ben gyászoló szülei (Ripost)
Próbáltak rajta segíteni, de már kifutottak az időből.
márc. 18
11:54
A hollandok bemondták az év végi olajárat (vg.hu)
Lefelé korrigált az ING Bank.
márc. 18
11:54
WMN kvíz: pikáns, pajzán és perverz mondások (WMN)
Tudjátok, hogy mi az a bizonyos „aranykapu” a „Bújj-bújj zöld ág” című dalban? Ha van ötletetek, ez a kvíz nektek készült!
márc. 18
11:54
Várnak Vas vármegye csodálatos erdői (Magyar Hírlap)
Az elmúlt öt évben csaknem 14 millió csemetét és több mint 135 ezer kilogramm makkot és fenyőmagot ültetett el a szombathelyi erdőgazdaság területén.
márc. 18
11:57
Soros György cikket írt az ukrajnai háborúról (Infostart)
A krőzus szerint ha egyszer vége lesz a harcoknak, végre lehet a klímaváltozásra koncentrálni. Soros György Ukrajna győzelmét várja, "közeleg a harctéri fordulat".

Keresés