A Covid-19 első emberi megbetegedéseinek helyszíne közelében, a kínai Vuhan város piacán gyűjtött genetikai mintákban a nyestkutyák DNS-e keveredett a vírussal, ami arra utal, hogy a pandémia állatoktól származhatott - közölte pénteken nemzetközi szakértők egy csoportja.
Több történelmi épület megrongálódott egy szombaton délelőtt kiütött tűzvészben Selmecbánya központjában, a tüzet a délutáni órákra sikerült stabilizálni – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.
Magyarország segít a bajban ‒ hangsúlyozta Facebook-videójában Orbán Viktor miniszterelnök Ankarában a Türk Államok Szervezetének rendkívüli csúcstalálkozóján.
Köszönetet mondott Ferenc pápa szombati audienciáján azoknak a keresztény szervezeteknek, amelyek több ezer menekültet segítettek Európába jutni az utóbbi években.
Glenn Close már a 76. születésnapját ünnepli, ám ez egyáltalán nem látszik rajta: a Golden Globe- és Emmy-díjas színésznő napjainkban is remekül fest, ráadásul még az ősz haj is csodásan áll neki.
Azok, akik nem érintettek, gyakran el sem tudják képzelni, hogy milyen sokat jelent egy bántalmazás túlélőjének a támogató közeg. Az érte való kiállás. Mózes Zsófi most azokról az emberekről ír, akik körbeveszik és megtartják a legnehezebb pillanatokban is.
Joe Biden szerint nem igaz az, hogy családja több mint 1 millió dollárt kapott fia üzlettársán keresztül kínai üzleti érdekeltségüktől - az elnök a kongresszusi vizsgálóbizottság megállapításaira reagált pénteken este.
Oroszország és Ukrajna megállapodott a fekete-tengeri gabonaexportot lehetővé tévő megállapodás meghosszabbításáról - jelentette be szombaton Recep Tayyip Erdogan török elnök. Az ukrán fél szerint 120, az oroszok szerint 60 nappal toldották meg az egyezség hatályát.
Sorozatunkban Ocskó Barbara asztrológus vezet be a téma rejtelmeibe. Ismerkedj meg az alapfogalmakkal, hogy aztán te magad is profin átlásd, hogy a csillagok mozgása milyen hatással van a személyiségedre. Legújabb cikkében arról ír, milyenek is pontosan az egyes csillagjegyek a szerelemben, és hogyan kezdjünk hozzá, ha a Skorpió férfi meghódítása a
Nemcsak korunk embere, őseink is igényelték lakókörnyezetük otthonossá, esztétikussá tételét, ezért gyakran festettek különféle ábrákat barlangjaik falára. A motívumoknak legtöbbször rituális szerepük is volt: nagy jelentőséggel bírtak a közösség számára.
A 25 éves pilótának ez pályafutása második pole pozíciója az F1-ben, az elsőt tavaly ugyanezen a helyszínen szerezte. Pérez mellől Fernando Alonso, az Aston Martin kétszeres vb-győztes spanyol versenyzője startolhat, míg a harmadik helyről a brit George Russell (Mercedes) vághat neki a dzsiddai versenynek. A címvédő és kétszeres világbajnok Max Ver
Kihúzták az Ötöslottó 2023/9. heti nyerőszámait, melyet ezúttal is élőben közvetített a Pénzcentrum. Telitalálatos nem volt a következő héten a várható főnyeremény 3 milliárd 663 millió forint lesz. Ezzel már 21. hete nem született telitalálatos szelvény a lottósorsoláson, így a jackpot már a vala elérhető tíz legmagasabb nyereményösszeg között van
A Google biztonsági kutatórészlege, a Google Project Zero figyelmeztetést adott ki egyes Samsung chipekben talált sebezhetőségek miatt, mely több tucat Android modellben, hordozható eszközökben és járművekben is megtalálható - írja a Techcrunch.
Továbbra is kérdéses a koronavírus-járvány eredete, azonban a tudósok most egy újabb lehetséges forgatókönyvet vázoltak fel azzal kapcsolatban, hogy mi okozhatta a pandémiát.
Bár az egyik legkedveltebb hazai célpont, a Balaton partján is a megszokottnál jóval nehezebben indul a lakáspiaci főszezon. Noha erősen visszaesett a kereslet, az Otp Ingatlanpont szakértői látják az életjeleket is. Ugyanakkor úgy vélik, az eladók még csak most kezdik az alkalmazkodást az új helyzet adta feltételekhez.
Mindannyian átéltük már ezt: nehezen látunk valamit, ezért automatikusan hunyorogni kezdünk, és bár kissé fáradtan, de valamelyest tisztábban látunk. De ha jobban belegondolunk, ez miért segít?
Autók estében különösen fontos a megjelenés, tudják ezt a Stellantisnál, ahol 17 márkát nevelgetnek, ami nem könnyű feladat, de megoldják, hogy önálló fazonja legyen az Alfa Romeónak, a Citroënnek, a DS-nek, az Opelnek és Peugeot-nak, és most csak a tömegmodelleket említettük. Az egyéni külsők sokszor azonos szerkezetet takarnak, ami gyártói és fo
Közel tíz éve szabadult alkoholizmusától MC Hawer. Most egy olyan videó került elő, melyen a függősége legmélyebb pontján volt. A megrázó felvételt intő példának szánta mindazoknak, akik a rendszeresen a pohárhoz nyúlnak.
Az Amerikában összeállított DASH diéta egy olyan étrendet jelöl, amely elsősorban a magas vérnyomás kialakulásának megelőzését és kezelését célozza meg. Az alábbi angol kifejezés kezdőbetűiből álló mozaikszó: Dietary Approaches to Stop Hypertension, amely jelentése magyarul: a magas vérnyomás megállítása táplálkozási szempontból.