Az Aegon Alapkezelő és az OTP Alapkezelő elkülönítik orosz részvénybefektetési alapjaikon belül a befagyott, illetve a likvid eszközállományt. A befektetési jegysorozatok megosztása nem változtatja meg a befektetők vagyonát, pusztán annak megosztásáról van szó. A hazai orosz kitettségű befektetési alapok állománya minimális a befektetési alapok pia
Hamarosan indul az új kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer. Az új szabályozással hazánk nagy lépést tesz a körforgásos gazdaságra történő átállás felé. Az érintett cégekre most sok feladat hárul, és alig több mint három hónapjuk maradt felkészülni. A változás nem csak a gyártókat érinti, amennyiben pedig egy vállalat nem tud megfelelni a köve
Az elmúlt esztendőkben számos – valójában igaztalan – vád érte a közmédiát a baloldali ellenzék és médiája részéről, melyek szerint „nem jöhettek a közmédiába az ellenzékiek”.
Új korszakra ébredt Svájc, miután a bajba jutott Credit Suisse-t az egyik legnagyobb riválisának, a UBS-nek kellett kimentenie. A svájci hatóságok által összeállított csomag sokak szerint megingatta Svájc pénzügyi reputációját, sokakat pedig egyenesen sokkolták az események. A kényszerházasság komoly hullámokat indíthat el a nemzetközi bankrendszer
Az Európai Központi Banknak addig kell küzdenie az infláció ellen, amíg a feladatot el nem végzi, ugyanakkor tudomásul kell vennie, hogy a kamatcsúcs közeledtével egyre nagyobb a kockázata annak, hogy a kamatlábak végül túl magasra emelkednek - mondta Martins Kazaks, a Kormányzótanács tagja a Bloomberg szerint. Kazaks szerint lehetnek még problémák
Az izraeli partoknál elterülő tengeri gázlelőhelyeket Olaszországgal összekötő kétezer kilométeres vezeték szállítási kapacitása évi 10 milliárd köbméter lenne.
A hétvégén megrendítő videót tett közzé YouTube-csatornáján a Polgár házaspár. A Feleségek luxuskivitelben című realityből megismert Polgár Tünde férje ugyanis saját otthonában szenvedett súlyos balesetet.
Időről időre érkeznek hírfoszlányok arról, hogy az orosz lakosságot is érzékenyen érinti a háború okozta gazdasági visszaesés. Nemrég az X5 nevű orosz élelmiszer-kiskereskedelmi vállalat közölte, hogy nyereségüket a diszkont üzlethálózat agresszív bővítése vitte el, ugyanis az oroszok is megszorultak az elmúlt egy évben.
A reggeli nyitást követően széles körben folytatódik a bankrészvények esése a nemzetközi piacokon, az OTP részvényei már 9 000 forint alatt is álltak, ami pedig a többi blue chipet illeti, egyedüliként a Mol részvényei vannak kisebb pluszban.
A kolumbiai kormány vasárnap felfüggesztette a tűzszünetet az ország legnagyobb fegyveres bűnszervezetének számító Clan del Golfóval, miután a banda Bogotá állítása szerint rendőrökre támadt, és sztrájkot szervezett egy bányában.
Új korszakra ébredt Svájc, miután a bajba jutott Credit Suisse-t az egyik legnagyobb riválisának, a UBS-nek kellett kimentenie. A svájci hatóságok által összeállított csomag sokak szerint megingatta Svájc pénzügyi reputációját, sokakat pedig egyenesen sokkolták az események. A kényszerházasság komoly hullámokat indíthat el a nemzetközi bankrendszer
Azt követően, hogy tegnap bejelentésre került, hogy a UBS felvásárolja a Credit Suisse-t úgy tűnik, nem sikerült megnyugtatni a piaci szereplőket, miután a hétfői nyitást követően széles körben folytatódik a bankrészvények eladási hulláma a tőzsdéken, egyes források pedig már újabb európai bankokról beszélnek.
Minimális gyengüléssel kezdi a hetet a magyar deviza azt követően, hogy vasárnap sikerült tető alá hozni a UBS-Credit Suisse ügyletet utóbbi pénzintézet felvásárlásáról. A befektetők továbbra is elsősorban a bankszektorból érkező hírekre figyelhetnek, a legfontosabb kérdés most az, sikerül-e megállítani a fertőzést.
Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a kormány azt a rendelettervezetet, amely a babaváró hitel és az otthonfelújítási támogatás egyes szabályain, határidőin lazítana.
Azt követően, hogy tegnap bejelentésre került, hogy a UBS felvásárolja a Credit Suisse-t úgy tűnik, nem sikerült megnyugtatni a piaci szereplőket, miután a hétfői nyitást követően széles körben folytatódik a bankrészvények eladási hulláma a tőzsdéken, egyes források szerint pedig újabb európai bankok küzdhetnek a Credite Suisse-hoz hasonló nehézség
Bár az Európai Bizottság által csütörtökön javasolt, a kritikus nyersanyagokról szóló törvény (Critical Raw Materials Act - CRMA) nagy részét számos elemző a vártnál kevésbé ambiciózusnak ítélte, a nyersanyagok közös beszerzésére vonatkozó rendelkezése kulcsfontosságúnak bizonyulhat. Magyarország számára is kulcsfontosságú a terv az akkumulátoripar