Nagyobb adatforgalom mellett is kevesebb energiát fogyasztanak az 5G hálózatok. Sőt, a technológia más szektorok fogyasztásának és kibocsátásának csökkentését is felgyorsíthatja - állapítja meg az Ericsson legfrissebb kutatása.
Szűcs Lajos szerint a halőri rendszer látványos fejlődést tudhat maga mögött, szükség is volt a megújulásra mind szemléletben, mind technikai felkészültségben.
A hiányosan kitöltött vagy nehezen olvasható marhaútlevelek megnövekedett ügyintézési időt vonnak maguk után szarvasmarha import esetén. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján felhívja az érintettek figyelmét, hogy fokozottan ellenőrizzék a dokumentumokat leadás előtt.
A mesterséges intelligencia figyelemre méltó fejlődést ért el az állóképek terén, az olyan szolgáltatások, mint a Dall-E és a Stable Diffusion elképesztő képeket raknak össze. A következő lépést a mesterséges intelligencia által generált videók jelentik, amin például a Runway AI nevű startup dolgozik - írja a Bloomberg.
Finoman szólva sem repesett az örömtől Sergio Pérez sikerét látva, több szurkoló ki is szúrta közönyös reakcióját és azt, hogy kimaradt az ünneplésből. Jos Verstappen korábban maga is versenyzett a Forma-1-ben, és igencsak maximalista szemléletben nevelte a most már kétszeres bajnok fiát. Max autója az időmérőn elromlott, így a 15. helyről kellett
A kétkamarás román parlament egyesített pénzügyi szakbizottsága előtt kellett magyarázatot adnia hétfőn a pénzügyi felügyelet (ASF) vezetőségének a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) területén piacvezető Euroins Romania biztosító társaság pénteken bejelentett fizetésképtelenné válása miatt.
Az ukrán külügyi szóvivő szerint a kínai béketerv akkor valósulhat meg, ha az orosz megszálló csapatok kapitulálnak, vagy kivonják csapataikat Ukrajna területéről.
A múlt heti történelmi hozamcsökkenés után ezen a héten tovább estek a legfontosabb európai és amerikai kötvények hozamai, ahogy egyre csökken a kamatpályára vonatkozó várakozás, és a befektetők a biztonságos kötvényekbe menekülnek. A piaci érzület nem változik, továbbra is úgy vélik a befektetők, hogy a bankproblémák átírják a kamatpályát, és ezze
Apáti Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke a Spirit FM Aktuál című műsorában arról beszélt, hogy hamarosan olcsóbbak lesznek majd a zöldségek és a gyümölcsök.
2023-tól az e-kereskedelmet immár 10 éve kutató GKID a Mastercarddal közösen vizsgálja a teljes digitális kereskedelmi ökoszisztémát, melynek részeként három fordulóban elkészítik Magyarország egyik legátfogóbb e-kereskedelmi kutatását. Az együttműködés alapját a felek Digitális Kereskedelmi Szövetségen (DKSZ) belüli munkája adta, melyben a GKID és
Ha az internet veszélyeiről van szó, a legtöbben már sorra ismételgetik ugyanazokat: ne bízz meg senkiben, ne dőlj be semminek, és ne add ki az adataidat. De ennyi sajnos még nem elég a biztonsághoz.
Tragédiák sorozata rázta meg a szlovák főváros egyik lakónegyedének utcáját. A rendőröket és a mentőket egy nap többször is riasztották, ráadásul ugyanarra a címre.
A Bosch taxikhoz és fuvarmegosztó autókhoz fejlesztett ki belső térfigyelő rendszert. A Las Vegasban megrendezett CES technológiai vásáron a Bosch két autóipari biztonsági megoldásért innovációs díjat kapott. Először is, az oldalsó ütközések jobb felismerésére szolgáló rendszer ("Off-Zone Crash Detection") meggyőzte a vásárszervező CTA zsűrijét.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint azonnali intézkedésekkel kell megállítani az "orbáni inflációt" - mondta hétfői, online sajtótájékoztatóján a DK frakciószóvivője.
Nem lehet kizárni annak lehetőségét, hogy németországi vagy európai bankválsággá fajulnak az utóbbi hetek bankcsődjei - emelte ki az egyik legtekintélyesebb német kutatóintézet, a berlini DIW vezetője hétfői nyilatkozatában.
Nem biztos, hogy az elutasított otthonfelújítási támogatást igénylőknek el kell búcsúzniuk a pénztől. A babaváró hiteleseknek pedig az igazolások benyújtása válhat egyszerűbbé – írja a Bank360.hu.
Korábban is csak a felturbózott extrahozamok miatt vállalták, hogy korlátozott átláthatósággal, évtizednél hosszabb időre lekössék a tanárok, tűzoltók, köztisztviselők pénzét.
Bár a legtöbb ételnél szinte lehetetlen nem észrevenni, ha megromlott - hiszen a jellegzetes szag mindent beterít - a tojásnál már más a helyzet. Íme a trükk, amivel percek alatt kiderítheted, ha emberi fogyasztásra már alkalmatlan.
Elkészültek a Magyar Reklámszövetség 2022-es média- és kommunikációs piac költéseit felmérő számai. Bár tavaly nominális értéken enyhén növekedtek, reálértéken 10,8%-kal csökkentek a média reklámbevételek és 5,4%-kal apadtak a hirdetői marketingkommunikációs költések. Az Mrsz megállapításainak összefoglalója a 2022-es média- és kommunikációs költ
Értékes nyereményekkel indítja újra útjára a vízivást népszerűsítői kampányát az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) a víz világnapjához (március 22.) kapcsolódóan.
A hagyományos szilvafajták egyik részére a nagyobb, kerekebb termések jellemzők, amelyekben a gyümölcshús nem válik el jól a magtól, míg a másik csoportba a magvaváló, klasszikus szilvaformájú terméseket soroljuk.
Aki reggel belevett az OTP-papírokba, egy nap alatt 500 forintot kereshetett részvényenként. A javuló befektetői hangulat a magyar fizetőeszközt is megsegítette.
Az amerikai édesanyák szerint szó sincs arról, hogy kábítószert fogyasztottak volna, mindössze a reggelire elfogyasztott mákos bagel miatt lett pozitív a drogtesztjük.
Értékes nyereményekkel indítja újra útjára a vízivást népszerűsítői kampányát az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) a víz világnapjához (március 22.) kapcsolódóan.
A szennyezett ivóvíz és a higiénia hiánya miatt naponta mintegy ezer, 5 évesnél fiatalabb gyerek hal meg a világon, többségük Afrikában - közölte az ENSZ Gyermekvédelmi Alapja, az UNICEF hétfőn New Yorkban. A friss elemzés szerint 10 afrikai országban összesen 190 millió gyerek van veszélyben.
Több mint tizenöt éve nem tudni, él-e még vagy már meghalt az a brit kislány, aki talán a leghíresebb eltűnt gyermek a világon. Madeleine McCann elrablásával és állítólagos megölésével kapcsolatban már többeket is kihallgattak, sőt sokáig úgy tűnt, megvan a tettes is, ám nemrég egy Lengyelországban élő fiatal nő azzal rukkolt elő, hogy ő az eltűntn