2023. március 20. hétfő

márc. 20
6:18
Ráparancsolt az orvos Kis Grófóra, ezt kell tennie (BorsOnline)
Az ország Bulibárója 4 hónappal ezelőtt kezdett kemény diétába.
márc. 20
6:18
Bankcsőd (Magyar Hírlap)
A globális pénzhatalmi rendszer urai a jelek szerint a lufiban lévő gigantikus tömegű „levegő-pénz” lassú és ellenőrzött „szétterítésének” stratégiáját folytatják.
márc. 20
6:21
Nem kérdés, hogy ez szintlépés – A Facebookon ezentúl olyat tehet, amit még soha (Blikk)
Mivel a mesterséges intelligenciával támogatott keresés olyan, mint egy beszélgetésfolyam, a következő logikus lépés, hogy ezt direkt meg lehessen osztani másokkal, amire a legegyszerűbb megoldás a közösségi médiához való közvetlen kapcsolódás. A Bing kereső mostantól ezt teszi lehetővé.
márc. 20
6:21
Mit gondol a Fed az amerikai bankcsődökről? Hamarosan megszólal a jegybank (Portfolio)
A hét legfontosabb eseménye egyértelműen a Fed kamatdöntő ülése lesz, főleg úgy, hogy az utóbbi napokban az amerikai bankrendszer problémái új feladat elé állították a jegybankot. A fő kérdés az lesz, hogy a pénzügyi stabilitási kockázatok hogyan befolyásolják majd a Nyíltpiaci Bizottság döntését, illetve hogyan kommentálja ezeket a nehézségeket a
márc. 20
6:21
Százezres a különbség a néhány milliós személyi kölcsönök törlesztésében (Bank360 blog)
Megnéztük, hogy mekkora törlesztővel vehet fel 2 és 3 millió forintos személyi kölcsönt a minimálbér, az átlagbér és a mediánbér körül kereső. Hosszabb futamidő alatt több 100 ezer forintos a különbség a visszafizetendő összegben.
márc. 20
6:21
Hogyan javítható a malacok túlélési aránya? (Agrárágazat)
A kolosztrum felvétele, megfelelő koca- és malactakarmányozás döntő jelentőségű a kocák-malacok egészségére, teljesítményére.
márc. 20
6:21
Íme a Soros-szervezetek válasza: Putyin letartóztatását szorgalmazzák az elfogatóparancs után (Mandiner)
A civilek elleni súlyos bűncselekmények hágai börtöncellához vezethetnek – üzente a Human Rights Watch. A büntetőtörvényszék döntését lelkesen fogadta az Open Society Foundations is, ám szakértők szerint a lépésnek leginkább szimbolikus üzenetértéke lehet. Hiszen sem Oroszország, sem például az Egyesült Államok nem ismeri el az ICC joghatóságát.
márc. 20
6:21
A demencia bárkit elérhet: híres emberek, akik ebben a betegségben szenvednek (egy.hu)
Akit demenciával diagnosztizálnak, sokszor nagyon szégyelli magát, még a családjában is csak kevés embernek mondja el az igazságot. A titkolózás abban az értelemben természetes, hogy senki nem akarja semmilyen betegségét nagydobra verni, nem is tartozik ez senki másra, csak a legközelebbi hozzátartozókra. De nem is szégyellnivaló helyzet, ráadásul
márc. 20
6:24
Kiderült, hogy mennyi hitelt kell felvennie Magyarországnak (vg.hu)
Pótlólagos devizakötvény-kibocsátásra lehet szükség, amennyiben a magyar kormánynak nem sikerül időben megállapodni az uniós forrásokról.
márc. 20
6:24
Rita Ora combjai hazavágták a netet, kerek cicivel és popsival támad a legutolsó Bond-lány - válogatás (Promotions)
Az albán származású énekesnő hosszú combjait, csak Ana de Armas domborulatai képesek feledtetni
márc. 20
6:27
Brutális harcok folynak Ukrajnában, miközben Putyin a megszállt Mariupolba látogatott (ATV)
Mariupolba látogatott Vlagyimir Putyin. Az orosz államfő egy nappal korábban a Krím-félszigeten tett meglepetés látogatást. A hivatalos közlemény szerint az orosz államfő helikopterrel ment a megszállt kelet-ukrajnai városba, és találkozott helyi lakosokkal. Mariupolt több mint 10 hónappal ezelőtt foglalta el az orosz hadsereg.
márc. 20
6:27
A két magyar légiós gólszerző nem fért be a válogatott keretébe (Magyar Nemzet)
Sallói Dániel találata kevés volt a pontszerzéshez, Koszta Márk viszont döntetlenre mentette a csapatát.
márc. 20
6:27
Gréczy Zsolt: Amikor szembejön a gyurcsányozás, jusson eszedbe, hogy akkor erősebb volt a forint (Mandiner)
Emelkedtek a reálbérek, és Gyurcsány nem gyűlöletet, hanem toleranciát hirdetett.
márc. 20
6:27
Balogh Petya 1000 céget keres: Nem tartok attól, hogy a NER beszállna, a magyar tőzsdénél bátrabbak vagyunk (Forbes)
Nem lehet, hogy az NNG volt az utolsó nagy dobása, 7 év gyógyulgatás után most újra belevág valami hatalmasba. De tudja, hogy a tálcáján most több van, mint amennyi elfér rá.
márc. 20
6:27
Nascar: Videón Hamlin és Keselowski überciki (és vicces) mobilvécés kalandja (Racing)
Az autóversenyző is emberből van és egy hosszú futam után bizony előfordul, hogy sürgősen hívja...
márc. 20
6:30
Nascar: Videón Hamlin és Keselowski überciki (és vicces) mobilvécés kalandja (USAracing)
Az autóversenyző is emberből van és egy hosszú futam után bizony előfordul, hogy sürgősen hívja...
márc. 20
6:30
A katalánok nyerték a klasszikust (Magyar Hírlap)
A madridisták győzelmi kényszerben érkeztek a Camp Nouba, a meccset mégis a katalánok kezdték jobban, több gólhelyzetig is eljutottak, de a vezetést a Real Madrid szerezte meg, aztán a hajrában fordított a katalán sztárcsapat.
márc. 20
6:33
Menekültekkel teli vonat adott munkát a budapesti rendőröknek (Menedzsment Fórum)
Vasárnap megint többen jöttek az ukrajnai háború által elüldözöttek, mint egy nappal korábban.
márc. 20
6:33
Ez volt a leghosszabb nyakú dinoszaurusz - mutajuk a képeit (Infostart)
Az eddigi leghosszabb nyakú dinoszaurusz fosszilis maradványait azonosították a New York-i Stony Brook Egyetem kutatói
márc. 20
6:33
Viszlát Credit Suisse, más európai bankok is veszélyben lehetnek (Kripto Akadémia)
Bár papíron megmentették, lényegében csődbe ment a svájci Credit Suisse. A pénzintézet sorsát a részvényeinek múlt heti összeomlása pecsételte meg, amit az idézett elő, hogy legnagyobb pénzügyi támogatójúk jelezte, többé már nem hajlandó kisegíteni az évek óta egyik válságból a másikba sodródó pénzintézetet. Európára is átterjedt az amerikai bankpá
márc. 20
6:33
Megéri-e nyugdíjba menni a nyugdíjkorhatár betöltésekor vagy érdemes továbbdolgozni? (Adózóna)
Az öregségi nyugdíjkorhatár betöltése előtt sok emberben felvetődik a kérdés, hogy igénybe vegye-e az öregségi nyugdíjat a korhatára elérésekor, vagy dolgozzon-e tovább, illetőleg melyik esetben lesz magasabb a nyugdíja, milyen tényezők befolyásolják a várható nyugdíj összegét?
márc. 20
6:33
A neten is hasítanak a használtcikkek (MMonline)
A magyarok 77 százaléka nyitott arra, hogy használt terméket vásároljon, és 64 százalékuk már vett is ilyen terméket a világhálón – mutatják a Shoptet reprezentatív kutatásának adatai. A ruhák és a számítástechnikai eszközök a legkelendőbbek ebben a kategóriában, de a használt könyvek is felkerültek a dobogóra a magyarok online vásárlói kosarában.
márc. 20
6:36
Hamarosan búcsút int Oroszországnak a Škoda (autopro)
A Škoda második legnagyobb piaca volt Oroszország, azonban már célegyenesben a cseh autógyártó távozása.
márc. 20
6:36
Pteroszauruszok sokasága lakta egykor Oregon partjait (Magyar Hírlap)
Egy különlegesen gazdag kövület-együttesről úgy találták, egy része a repülő őshüllők guanója lehet..
márc. 20
6:39
Könnyfakasztó felvétel - Így énekelt a Balatonon Kóbor János a kislányával (ATV)
A hétvégén egy igazán megható felvételt osztott meg a közösségi oldalán Kóbor János lánya, a most 16 éves Léna. A felvételen az látszik, ahogyan az édesapjával közösen énekel egy reggeli műsorban. Léna akkor még csak hároméves volt.
márc. 20
6:39
Lengyel diplomata: Ha Ukrajna nehéz helyzetbe kerül, belépünk a háborúba (Mandiner)
Lengyelország franciaországi nagykövete ijesztő fejtegetésbe kezdett.
márc. 20
6:39
Visszakozik Varsó a háborús részvételre utaló nyilatkozat után, hosszú látogatásra megy Moszkvába a kínai elnök (Telex)
Hírfolyamunk az orosz-ukrán háború 390. napojáról.
márc. 20
6:42
Szűrővizsgálat pisztrángoknak (AQUA)
Hét éven át vizsgálta a szivárványos pisztrángok daganatos megbetegedéseit a Mate Állattenyésztési tudományok doktori iskolájának doktorjelöltje, dr. Hoitsy Márton. Az eredmények alapján a szakember rendszeres szűrővizsgálatokat javasol a tenyészállatokat tartó tógazdaságoknak, amellyel a lehető leghamarabb ki lehet szűrni a daganatos betegségben s
márc. 20
6:42
Metrófelújítás: hétfő délutántól újra teljes vonalán jár a 3-as metró (Magyar Hírlap)
Öt és fél évig tartott a felújítás.
márc. 20
6:45
"Igyunk vizet!" - indul a kampány (Infostart)
Értékes nyereményekkel indítja újra útjára a vízivást népszerűsítői kampányát az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) a víz világnapjához (március 22.) kapcsolódóan.
márc. 20
6:45
Mától újra a teljes vonalon jár a 3-as metró (Blikk)
Hétfő délutántól – öt és fél éve tartó felújítás után – hétköznaponként újra a teljes vonalon, Kőbánya-Kispest és Újpest-központ között jár a 3-as metró.
márc. 20
6:45
A magyar Lidl olyan lépésre készül, amely az Ön életét is megváltoztatja (ATV)
A Lidl azt tervezi, hogy bevezeti az online vásárlást – írja az Infostart a Világgazdaság cikke alapján.
márc. 20
6:45
Gyorstalpaló demagóg uszítóknak (Magyar Nemzet)
Dobrev Klára üzenetei minden esetben a faék egyszerűségével szólnak. Állít valami nagy hazugságot a jelenlegi kormányról, majd a haza fogadatlan prókátoraként a világba kürtöli.
márc. 20
6:48
Ezért ilyen pokoli drága nálunk az üzemanyag (Azenpenzem)
Több elemzés is azt mutatja, hogy miközben Magyarország tud a régióban a legalacsonyabb árakon kőolajhoz jutni, régiós összevetésben nálunk a legmagasabb a benzin és Ausztria után a második legmagasabb a gázolaj forintban kifejezett ára. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) műhelyében készült írás elég furcsán próbálja megmagyarázni a helyzetet.
márc. 20
6:48
Rossz hír jött, nem sokáig örülhetünk a napfényes tavasznak (BorsOnline)
Napsütéses idő lesz, aztán beköszönt a hétvége.
márc. 20
6:51
Egyáltalán nem mindegy, mikor és hogyan metszed az orgonát! (Agroinform)
Ha sok virágot szeretnénk, nem mindegy, milyen módon végezzük el a metszést!
márc. 20
6:51
Lehet még zöldebb az üveg és az üveggyártás (newtechnology.hu)
Évente 3,8 milliárd üvegterméket gyárt az osztrák Stoelzle Glass Group. Bár az üvegipar hagyományosan nagy energiaigényű ágazat, a cégcsoport számára világos cél a fenntarthatóság. A kibocsátásai leszorításához és az energiahatékonyság fokozásához a Siemensben találta meg a megfelelő ipari partnerét, amelynek Simatic Energy Manager PRO rendszere és
márc. 20
6:51
Menekültekből vezérigazgatók (Magyar Nemzet)
Great Reset: mit akar a világelit a magántulajdonú polgári társadalmakkal?
márc. 20
6:51
Amikor Verhofstadt még ellenezte a háborút... – így emlékszik vissza a belga liberális az iraki háborúra (Mandiner)
Azt mondja, a történelem bebizonyította, hogy nekik volt igazuk.
márc. 20
6:51
Végre eljött az idő: Így változik a főváros közlekedése hétfő délutántól (Nyugati Fény)
Régóta vártak erre.
márc. 20
6:51
Rendkívüli intézkedést hozott a Fed, ugrott a hírre a bitcoin (BitcoinBázis)
Az amerikai jegybank (Fed) vasárnap jelentette be, hogy más vezető központi bankokkal összefogva biztosítja a domináns tartalékvalutának számító amerikai dollár
márc. 20
6:54
Történelmi hetet eredményezett a bankválság (vg.hu)
A legbiztonságosabb menedékeszköznek tartott amerikai állampapírok árfolyama olyan mozgásokat produkált, amilyenre a 80-as évek óta nem volt példa.
márc. 20
6:54
Hidegfrontra számítsunk hétfőn (Agrofórum)
Hétfőn szakadozott, foszladozó felhőzetével egy hidegfront vonul át felettünk, emiatt felhős és napos időszakok és területek váltogatják majd egymást.
márc. 20
6:54
Ugatósan nehéz kutyafelismerő kvíz: tudod milyen kutyafajta látható a képen? Tuti, hogy a legtöbbet elvéted (Promotions)
Nagy képfelismerő kvíz következik, vajon hány pontot érsz majd el?
márc. 20
6:54
Sony: Itt az év első fecskéje (Mínuszos)
A Sony bejelentette, hogy a BRAVIA X80L az első olyan új Sony tévékészülék, amely 2023-ban kiskereskedelmi forgalomban megvásárolható. A Sony új 4K HDR tévéi hat különböző méretben készülnek, hogy a legkülönbözőbb enteriőrökhöz illeszkedjenek, és bevezessék az embereket a blockbuster filmek és izgalmas játékok izgalmas világába. Az X80L számos olya
márc. 20
6:54
Eu ingatlanpiac: árnövekedésben Magyarország a második az (KKV Magazin)
2022 harmadik negyedévében 21 százalékkal emelkedtek az ingatlanárak Magyarországon. Budapesten egy téglalakás átlagos négyzetméterára már eléri az egymillió forintot, mellyel a második helyet foglaljuk el az Európai Unióban az ingatlanárak növekedését tekintve. A kontinens országai közül egyedül Észtország előzi meg hazánkat, derült ki az Otthon C
márc. 20
6:54
A dió sekély kéregrákja (Magyar Mezőgazdaság)
Hazánkban tíz éve azonosították a diófák új, veszélyes baktériumos betegségét. A sekély kéregrák a tengerentúlról érkezett Európába, és az utóbbi harminc évben terjed földrészünkön.
márc. 20
6:57
Ne tévessze meg a borult égbolt: meleg lesz ma is (Blikk)
Már ma is igazán tavaszias idő várható, holnap pedig akár 19 fokot is mutathatnak a hőmérők.
márc. 20
6:57
Kínai-orosz csúcstalálkozót tartanak Moszkvában (Infostart)
Hszi Csin-ping államfő-pártelnök háromnapos látogatást tesz Oroszországban.
márc. 20
6:57
Régi jóbarátként méltatta Putyin a kínai elnököt látogatása előtt (444.hu)
Hszi hétfőn látogat Moszkvába. Kína Oroszország legfontosabb partnere, az egyetlen ország, ahonnan hadiipara fejlet technológiákat szerezhet be, egyben az orosz energia legnagyobb potenciális felvevőpiaca is.

Keresés