2023. március 29. szerda

márc. 29
5:15
Jövőre visszaválthatók lesznek az italosüvegek és -dobozok (ProfitLine)
A vízfogyasztás és az energiafogyasztás növekedésére, illetve az ezzel járó rendkívüli mennyiségű hulladék keletkezésére az egyik válasz a körforgásos gazdaság lehet - mondta Áder János kedden az Esztergomi Szakképzési Centrum diákjai számára tartott, az elektromobilizációt is érintő előadásában.
márc. 29
5:18
Arcunkra fagyó mosoly - ilyen az időjárásunk (Infostart)
A szerda reggel még fagyos, de a folytatásban enyhülésre számíthatunk.
márc. 29
5:18
A permetszer hatékony kijuttatása pénzben mérhető (Magyar Mezőgazdaság)
A házikertekben kicsiben ugyanolyan fontos a megfelelő permetezési gyakorlat, mint a nagyobb, üzemi ültetvényekben. Aki pedig vegyszermentes kertet tart fenn, neki is érdemes megtanulnia jól permetezni, hiszen a növényi levek, biostimulátorok, és sok más biotermesztésben használt anyag kijuttatása is így történik.
márc. 29
5:18
A 70 éves, veretlen MMA-harcos (Telex)
John Williams egy végigedzett élet után be akarta bizonyítani, hogy az életkor csak egy szám, ezért szállt ketrecbe. Ez már a második Guinness-rekordja volt.
márc. 29
5:21
Százmilliós Jacob & Co, új Rolexek és csúcs Reverso – Watches and Wonders 1. nap I Őszintén: órákról (Kronometer)
Megkezdjük genfi kalandozásainkat a Watches and Wonders hetén. Genfben összesen körülbelül 100 gyártó látja vendégül a kereskedőket és újságírókat. A közép-, és felső középkategóriától egészen a világ legdrágább darabjáig. Itt…
márc. 29
5:24
Új albumon dolgozik Lenny Kravitz (Igényesférfi.hu)
Lenny Kravitz az utolsó simításokat végzi készülő lemezén, jövő évi koncertturnéját tervezi és a filmiparban is keresi az új kihívásokat.
márc. 29
5:27
A magyar napelemes piac: Mi várható az új elszámolási rendszerrel? (Alternatív Energia)
A hazai napelemes piac különlegességei: egyedülálló szaldó elszámolás még 2024 januárjáig.
márc. 29
5:27
Időjárás: Visszatér a tavasz, érkezik a meleg és a csapadék (Agroinform)
+20 fok körüli hőmérsékletek is lesznek.
márc. 29
5:36
Közel 90 kilót fogyott a nő, majdnem tönkrement az élete (Femcafe)
Teljesen megváltozott az élete, csak éppen nem az általa jónak vélt irányba.
márc. 29
5:39
Itt a megoldás, ha kevés a nyugdíjhoz a szolgálati idő (Infostart)
A szolgálati idő szerzésére bizonyos esetekben megállapodással is van lehetőség, havonta legalább 51 ezer forintba kerül.
márc. 29
5:39
10 érdekesség a szülinapos Terence Hill-ről, aki még mindig a magyarok kedvence (Promotions)
Bud Spencer örök társa, Terence Hill 84 éves lett, ennek örömére összeszedtünk róla pár érdekességet.
márc. 29
5:39
Részt vennél a világ leghosszabb buszos túráján? (Magyar Hírlap)
Ennyibe fog kerülni.
márc. 29
5:45
Úgy tűnik, Franciaországnak elege van Macronból (ATV)
Közel két hete emelték törvényerőre a nyugdíjkorhatár emelését Franciaországban, mégsem csitulnak az indulatok. Országszerte tart a tüntetéshullám. A demonstrálók úttorlaszokat állítottak fel és több nagyvárosban összecsaptak a rendőrökkel. Egy szakszervezeti vezető szerint a kérdésben csak tárgyalás útján lehet megegyezni.
márc. 29
5:51
Van, ahol 13 hónapot dolgoznak Orbán Viktor fizetéséért (Menedzsment Fórum)
Miközben Magyarországon sokak számára nemhogy a milliós, hanem akár az 500 ezres fizetés is csak álom, addig a politikusi bérek közt ez csak aprópénz. A vármegyei átlagbérekről szóló adatok segítségével megnéztük, hogyan viszonyul a lakosság fizetése az Országgyűlésben és a kormányban ülők bérszintjéhez.
márc. 29
5:51
Gyorsan lépett a NAV: ők kerültek az adóhatóság célkeresztjébe (Piac és Profit)
Nemrég tette közzé az adóhatóság a 2023-as ellenőrzési tervét, amelyből látszódik, hogy az adóhatóság gyorsan alkalmazkodott a piaci változásokhoz. Míg az ellenőrzések fókuszában idén is a jól működő slágerszegmensek és a nagy adózók állnak, komoly szerepet kap a támogató eljárás és egyéb érdekes irányok is kirajzolódnak. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda
márc. 29
5:51
Válassz a 3 kártya közül és kiderül: mi az, ami megmérgezheti az életedet? – napi jóslás (Promotions)
Vajon mit tartogat számodra a mai nap? A kártyákból kiolvashatod, mire számíthatsz szerelem, munka, vagy a pénzügyek terén.
márc. 29
5:51
Itt a Hr-esek és cégvezetők legújabb rémálma (KKV Magazin)
A kiégés mellett egy új jelenség ütötte fel a fejét a munka világában, amely a vállalatok pénztárcájára is hatással van, ez pedig a nehezen észrevehető és még nehezebben kezelhető, ám annál károsabb “rozsdásodás”, azaz a mókuskerék-szerű munkavégzés - derül ki az egyik legnagyobb, hazai alapítású tréningcég, a Comline Budapest összefoglalójából. A
márc. 29
5:51
A cégek háromnegyede áremelést tervez (Mínuszos)
inflacio_aremeles_2023jan Infogram A legalább húsz főt foglalkoztató cégek közel háromnegyede véli úgy, hogy árat fog emelni a közeljövőben. Az áremelésre készülő vállalkozások több mint harmada hat-tíz százalékos, valamivel több mint negyede tizenegy-tizenöt százalékos, ötöde pedig egy-öt százalékos emeléssel számol – ismertette januári felmérésén
márc. 29
5:51
Sikeres évet zárt az e-mobilitás területén a Vitesco Technologies (newtechnology.hu)
A Vitesco Technologies, a fenntartható mobilitást szolgáló modern hajtástechnológiák vezető nemzetközi gyártója közzétette a 2022-es évre vonatkozó konszolidált pénzügyi kimutatásait. Az előzetes adatokat már 2023. február 23-án közölték, a riport szerint a vállalat minden kulcsfontosságú pénzügyi mutató tekintetében teljes mértékben elérte – és né
márc. 29
5:54
A Visa Magyarországon is elindítja Visa She’s Next elnevezésű globális programját (Márkamonitor)
Öt nyertes magyar vállalkozónő egyenként két millió forint összegű támogatást, valamint egy éves mentorálást nyer. A győzteseket elismert szakértőkből és vállalkozókból álló zsűri választja ki.   Minden második magyar nő számára kihívást jelent vállalkozásának finanszírozása. A Visa friss tanulmánya szerint a magyar női vállalkozók üzleti növekedés
márc. 29
5:54
Energetikai tanúsítvány Budapesten: miért nem lehet figyelmen kívül hagyni? (Tiszta Jövő)
Az energetikai tanúsítvány egy dokumentum, amely bemutatja az ingatlan energiahatékonyságát és fogyasztását. Az ingatlanok tulajdonosai kötelesek elkészíteni ezt a tanúsítványt, és átadni azt az ingatlan adásvételének folyamatában.
márc. 29
5:54
Ismerjük fel a beporzó rovarokat a kertünkben! – A kétszárnyúak (Agrofórum)
Termesztett növényeink 75%-a rovarbeporzású virágokkal rendelkezik, ami azt jelenti, hogy a szorgos kerti vendégeink nélkül alig kerülhetne valami az asztalunkra a veteményesből. De kik is valójában a beporzók? Milyen fajok segítenek nekünk a virágok megtermékenyítésében?
márc. 29
5:54
Mezőgazdasági munkagéphordozó kocsik (Agrárágazat)
Aki munkagépszállító hordozókocsi beszerzésre adná a fejét, igen széles kínálatból választhatja ki a megfelelő modellt.
márc. 29
5:54
A növénytermesztés kihívásai (Mezőhír)
Ne csak az ár és a terméspotenciál, hanem a termésbiztonság is számítson.
márc. 29
5:54
Testkamera felvétel: így lőtték agyon a Nashville-i iskolai lövöldözőt (Helló Magyar)
Nyilvánosságra hozták a felvételt: így halt meg a Nashville-i iskolai lövöldöző, aki megölt három diákot és három felnőttet
márc. 29
5:57
Megkérdezték a magyar autósokat, legyen-e szigorítás a jogosítványoknál (Infostart)
A megkérdezettek fele elveti az uniós változtatás ötletét.
márc. 29
5:57
„Az osztrák sulinkban nincs az a kilátástalanság-érzés, ami itthon mindent áthat” (WMN)
Csak a tavalyi évben több mint ezerháromszáz új magyar diákot írattak be osztrák intézményekbe. De vajon hogyan néz ez ki a gyakorlatban? Egy érintett édesanya elmesélte nekünk, miért is költöztek az osztrák határhoz.
márc. 29
5:57
Kiderült, ő viselte a legdrágább tiarát az esküvőjén a királyi családból (Magyar Hírlap)
A királyi családba beházasodó hölgyek az esküvőjük napján viselhetnek először tiarát.
márc. 29
6:00
Hadat üzentek a magyar autósoknak az osztrák falu lakói (AC News)
Aljas módszerrel állnak bosszút az ingázókon Ausztriában.
márc. 29
6:03
Exkluzív interjút adott Hosszú Katinka: erre költött 200 millió forintot az Iron Lady (Pénzcentrum)
Hosszú Katinka, háromszoros olimpiai bajnok úszó tavaly nyitotta meg első éttermét, ahol mindenmentes, "tiszta" ételeket és italokat árulnak, méghozzá fast food, vagy ahhoz közeli árakon. Vállalkozást indítani, pláne egy új éttermet jelen gazdasági körülmények között nem egyszerű, ettől függetlenül a sportolónő bizakodó, és hogy miért bízik ennyire
márc. 29
6:03
Idén is brutális infláció várható (MMonline)
2022-ben Magyarország technikai recesszióba került, súlyos egyensúlyi problémákkal küzd, s nemzetközileg nagyon elszigetelődött. Nagy világpolitikai és -gazdasági bizonytalanságot jelent az orosz-ukrán háború, az ezzel is összefüggő energiaválság (ellátásbiztonság és árak) alakulása, az idén kialakult nemzetközi bankválság hatása a pénzügyi és reál
márc. 29
6:03
Minden egy helyen, ami a grillezéshez szükséges lehet (Spa Trend Online)
A grillezés sokkal több, mint ételkészítés a szabadban. Örömteli, gyümölcsöző és kreatív időtöltés, ami az egész család együtt élvezhet! Szerezz be mindent, ami kellhet hozzá, egy helyen!
márc. 29
6:06
Mégsem ért utol minket Románia, de ettől még nincs ok az örömre (Forbes)
Múlt héten még úgy tűnt, hogy Románia beérte Magyarországot gazdasági fejlettségben. Az Eurostat frissített adatai szerint azonban még nem tartunk itt. Egyelőre nálunk az előny, még ha minimális mértékben is.
márc. 29
6:09
Magyar állampapírba fektetni nem kell félnetek jó lesz (Privátbankár)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) nem nyúlt a kamathoz, és nem is lett optimistább. Az állampapírhozamok egy hét alatt csökkentek, de a folytatás most kérdésessé vált. Az inflációkövető kötvény még mindig messze a legjobb pénzromlás elleni védelemnek tűnik. Érdekes, hogy egy francia államkötvény hozama hasonlít a magyar eurókötvény kamatához, pedig
márc. 29
6:12
A Mercedes után a Ferrarinál is belátták, hogy kudarcot vallottak (Racing)
Sajtóinformációk szerint a Ferrari jelentősen átalakítja autóját az imolai hétvégére, miután a szezonkezdet csalódást keltően alakult.
márc. 29
6:15
Eltűnt az orosz hadsereg leggyűlöltebb tábornoka (Infostart)
Rusztam Muradov vezérezredes, a Keleti Katonai Körzet parancsnoka hivatalosan szabadságát tölti, de a hírek szerint valójában menesztették.
márc. 29
6:15
Melyek az ország legkedveltebb női és férfi nevei most? Mutatjuk a TOPlistákat! (ProfitLine)
A Belügyminisztérium nemrég megjelent statisztikáiból kiderül melyek hazánk legkedveltebb nevei mind a hölgyek, mind a férfiak esetén. Kétféle kimutatás is megjelent, az egyikben a lakosság körében népszerű neveket, míg a másikban a 2022-ben születettek nevei alapján készült toplistát találjuk. Nézzük a TOP20 legnépszerűbb neveket!
márc. 29
6:15
Megérett az idő, tessék Uzsgorodyra magyarosítani (Magyar Hírlap)
A jeles, igazságtevő történész észrevette, hogy az UEFA kontra MLSZ birkózás, illetve hát a különféle antantokkal való civakodás pusztán a bunkó magyarok bűne.
márc. 29
6:18
Van pesszimista forgatókönyv is a magyar gazdaságra (Azenpenzem)
Bár a többség ma már arra számít, hogy lesz némi gazdasági növekedés 2023-ban Magyarországon, a GKI Gazdaságkutató előrejelzése szerint 0,5 százalékos visszaesés várható. Az infláció csökkenése is lassúbb lehet, az év végére sem fog 10 százalék alá csökkenni. Ráadásul az uniós pénzek érkezése is tovább csúszhat.
márc. 29
6:18
Súlyos traumát cipelt a lelke mélyén Hugh Jackman: a színész képtelen volt elfelejteni a szörnyűséget, ami történt vele (Femcafe)
Hugh Jackman az egész világon óriási elismerésnek örvend, tehetségét már számos nagysikerű mozifilmben bebizonyította, vonzó külsejének köszönhetően pedig a nők körében is rendkívül népszerű. Jogosan gondolhatnánk, hogy az ausztrál világsztár élete teljesen felhőtlen, sötét múltja azonban sokáig beárnyékolta a mindennapjait.
márc. 29
6:18
Berúgta az ajtót a forint, nagyot erősödött estére (AC News)
Megint az a kérdés: akkor most vegyünk eurót, vagy várjunk még?
márc. 29
6:21
Gáspár Evelin imádja megmutatni a kívánatos domborulatait, de Gáspár Virág mindig csak visszafogottan okoz kánikulát a képeivel – válogatás (Promotions)
Gáspár Evelin és Gáspár Virág után jön a Playboy magazin egzotikus szépsége.
márc. 29
6:21
Jön a húsvéti bevétel, most érdemes diákszámlát nyitni a gyereknek (Bank360 blog)
Ma már előbb lehet egy gyereknek bankszámlája és -kártyája, minthogy megtanul írni, olvasni. Így nagyon hamar hozzászokhat a modern pénzhasználathoz. Sokuknál egész komoly bevételt jelent a húsvéti ajándék pénz, ami okot is adhat a számlanyitásra, és akár célzott megtakarítás elkezdésére is.
márc. 29
6:24
Megérkezett a Paris Police új évada (Márkamonitor)
A humort sem nélkülöző, akciódús krimi első nyolc részét először 2021 őszén tűzte műsorára a Direct One streaming- és tartalomszolgáltató. A történet folytatásában Antoine Jouin nyomozó új megbízást kap 1904 karácsony estéjén, miután rátalálnak egy ismeretlen férfi holttestére. Hamarosan kiderül, hogy mindenkinek van rejtegetnivalója, még a rendőrs
márc. 29
6:24
A tranzíciós időszak kihívásai a tejelő teheneknél (1. rész) (Agrárágazat)
Rövid, de rendkívül fontos időszak a tejelő tehenek életében a tranzíció, amit a takarmány gondos megválasztásával kell támogatni.
márc. 29
6:24
Több termés kevesebb ráfordítással, egy New Holland T8 traktor egyszerre képes minderre! (GépMax)
Bizonytalan időkben a New Holland traktorok és kombájnok megbízhatósága, minőségi munkája és a márka kiszámíthatóvá teszi a gazdák munkáját.
márc. 29
6:24
Nyolc ötlet, hogy a vágott virág sokáig szép maradjon (egy.hu)
Üde színfoltja lehet a lakásnak egy friss tavaszi csokor, de szívesen nézegetjük napokon keresztül a szerelmünktől kapott vágott virágokat is. Sajnos azonban nem mindig gyönyörködhetünk bennük olyan sokáig, mint szeretnénk, viszont néhány praktika segítségével meghosszabbíthatjuk ezt az időt.
márc. 29
6:24
A brazil tölcsérjázmin károsítói (Magyar Mezőgazdaság)
Brazil tölcsérjázmin (Mandevilla sanderi) igen látványos, Dél-Amerikában őshonos örökzöld kúszó dísznövény, a kutyabengefélék családjába tartozik. Tudományos nevét a 18. században kapta Henry Joseph Mandeville angol diplomatáról, lelkes kertészről.
márc. 29
6:27
Még mindig a Gangesz a bolygó legszennyezettebb folyója (Magyar Hírlap)
A helyzet egyre csak rosszabb.
márc. 29
6:30
Tényleg sikeres volt a Jimmy-sorozat? Kiderült, hányan fizettek elő az RTL streamingszolgáltatására (Forbes)
Ritka kincset tett közzé az RTL csoport március közepén – legalábbis streamingszempontból. De mit is jelent pontosan ez a szám?

Keresés