A magyar háztartások 40 százaléka tervez energiatakarékossági beruházásokat, tavaly július óta pedig 10 százalékkal többen költenének energiahatékonysági korszerűsítésre otthonukban - derült ki a Cofidis Hitel Monitor legfrissebb kutatásából.
Az osztrák-magyar átkelőhelyen komoly konfliktus bontakozott ki. Somfalva (Schattendorf) polgármestere lezárta a magyar határátkelőhöz vezető utat, a balesetveszélyes autósokra hivatkozva. Az ingázók azonban nem szívesen kerülnének több kilométer, ezért a határon hagyják az autóikat, a parkolókban. Beszámolóik szerint azonban rendszeresen kárt tesz
Az UBS visszahívta Sergio Ermottit, aki korábban majdnem egy évtizedig a bank vezérigazgatója volt, hogy vezényelje le a Credit Suisse felvásárlását – írja a Financial Times.
Magyarországig ért az a kínai vámcsalási rendszer, amelyre kedden csapott le az Európai Ügyészség (EPPO). Több razziát tartottak Belgium-szerte, hogy felszámolják a hálózatot, miután egy éven át nyomoztak az ügyben. A gyanúsítottak állítólag elektronikai cikkek, játékok és más áruk behozatali adóját kerülték el belga magán vámügynökségek és Francia
Kedden megint nagyot erősödött a forint az euróval szemben, így a 380-as szintet kezdte tesztelni. Kérdés, hogy innen maradt-e még erő benne ahhoz, hogy akár átvigye ezt a szintet is. A befektetők elsősorban a nemzetközi hírekre figyelnek ismét, az MNB tegnap nem okozott meglepetést.
Az Europol, páneurópai rendőri szervezet figyelmeztetést adott ki az OpenAI ChatGPT-jével kapcsolatban, mivel a szakértők szerint egyre nehezebb különbséget tenni a mesterséges intelligencia és az ember által írt szövegek között – írja a Cybernews.
Európai uniós támogatással csaknem nyolcszázmillió forint értékben hajtott végre fejlesztést a magyar családi tulajdonban lévő mindszentgodisai Caadex Kft. - tájékoztatta a vállalat az MTI-t.
Gyerekkora óta igaz rá, hogy fizikailag képtelen elviselni az igazságtalanságot, így szerinte egyenes út vezetett ahhoz, hogy ma teljes munkaidőben harcol mások igazáért. Mérő Vera író, aktivista okkal érdemelte ki, hogy idén ő kapja a GLAMOUR Women of the Year Az év hősnőjének járó díjat.
Az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) felszólította az Európai Uniót és a kormányokat, hogy tegyék kötelezővé a blokkolásgátló fékrendszereket (ABS) minden új motorkerékpáron. Azt is javasolják, hogy a segédmotoros kerékpár vezetéséhez ajánlott alsó korhatár 16 év legyen. (Magyarországon ez jelenleg 14 év)
Töb mint negyedmillió előfizetője van az RTL+ streamingszolgáltatásnak - derült ki a vállalat beszámolójából. Az RTL-csoport sikeresnek értékelte a hazai bevezetést, mint kiderült, leginkább a Jimmy-sorozat és a ValóVilág vonzotta be az előfizetőket.
A nyugdíjreform ellen Franciaország-szerte zajló tüntetések és zavargások során kedden 175 rendőr is megsérült – közölte Gérald Darmanin francia belügyminiszter szerdán a Twitteren.
Mivel senki sem sérült meg, elvileg semmi oka nincs, hogy egy koccanásos baleset bejárja a világsajtót, ám itt egy AI-vezérelt, automatizált fuvarozószolgáltatás robotautójáról van szó. Vajon veszélyes?
A 10 millió Fa közössége három és fél év alatt Magyarország szerte közel kétszázezer fát és több mint negyvenezer cserjét ültetett el. Céljuk 2023-ra, hogy az adó 1 százalékból és más adományokból befolyó hozzájárulások segítségével még közelebb kerüljenek ahhoz, hogy a programjukba bevonjanak legalább tízmillió embert, akik legalább egy fát elülte
Kína 2060-ra ígéri, hogy zéró semleges lesz az üvegházhatású gázok kibocsájtása területén. További vállalás, hogy 2030-ra eléri a szén-dioxid-kibocsátás csúcsát.
A közleményben hangsúlyozták, a Budapest Airport a nehéz gazdasági körülményekre való tekintettel tavaly két jelentős béremelést hajtott végre. Tavaly márciusban átlagosan 13 százalékkal - bizonyos munkaköröknél 15 százalékkal -, októberben pedig a 2023-as béremelés egy részét előre hozva további 10 százalékkal emelkedett a BUD csoport munkavállal
A KSH adatai szerint 2023 januárjában tovább folytatódott a bérek emelkedése, egy év alatt 16,1 százalékkal emelkedtek a bruttó keresetek. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bére több mint 73 ezer forinttal 528 ezer forintra emelkedett, a tavalyi 455 ezer forintról. 2010-hez képest tehát az átlagos kereset már 2,6-szorosára nőtt - fűzte hozzá
Az Aston Martin csapatfőnöke beszélt arról, miért nem kérdezték meg erről Vettelt, és elmondta, hogyan reagált a négyszeres világbajnok az első idei dobogójukra.
A Crypto.com kriptotőzsde, amely nagy marketingoffenzívával igyekezett belépni, most szabályozói problémák nyomán kivonul Németországból. Pedig ez az ötödik legnagyobb piaca
Az Adidas szerint a Black Lives Matter dizájn sérti a háromcsíkos védjegyét. Az óriáscég hasonló ügyben már több tucat kerestet nyújtott be az elmúlt évek alatt.
Balázsi Gergő Árminnal, a Magyar Nemzeti Balett fő táncosával beszélgettünk. Szó esett legkedvesebb szerepeiről és arról, miért hasonlít a balett az élsportra.
Megdöbbentő jelenetnek lehettek tanúi egy amerikai autópályán közlekedők: az egyik autó kereke valamiért kiszakadt és egy másik alá gurult, ami ettől szó szerint felrepült a levegőbe – írja az Index.
A hírességnek olyannyira sok a tennivalója, hogy még pihenni sincs ideje. Nemrég elárulta: már csak azért sem tud lemondani az alkoholról, mert az ital - a sporthoz hasonlóan - szelepként funkcionál a számára.
Az év első napjaiban a Life.hu is beszámolt arról, hogy új hódolója van Kiszel Tündének, sőt egyes lapinformációk szerint mindezt a médiaszemélyiség is megerősítette. A napokban azonban egy másik fiatal férfi mellett, annak autójában fotózták az egykori műsorvezetőt.