Mégis fix időre hosszabbította meg a kamatstopokat a kormány a péntek este megjelent rendeletei szerint. Ezek alapján a jelzáloghitelekre és a kkv-k vállalati hiteleire vonatkozó kamatstop legalább 2023. december 31-ig marad érvényben.
Amikor a 33 éves dél-koreai törvényhozó, Yong Hye-in 2021-ben született kisfia után először merészkedett ki otthonról, szülés utáni depresszióval küzdött, és férje egy sétával akarta felvidítani. De amikor Yong családja megpróbált besétálni egy közeli kávézóba, elküldték őket.
A bank úgy véli, a NAZK május 5-én bejelentett, az OTP Bankot megbélyegző döntése alátámasztására több téves, valótlan érvet hozott fel, ezért ezek közül a legjelentősebbeket a helyzet tisztázása érdekében közleményben cáfolta meg.
Érzékeny téma került elő az ATV #Bochkor című műsorban, ami kapcsán a Heti Napló műsorvezetője tett egy meglepő kijelentést, amit mindenki elengedett a füle mellett. A Naphire.hu rákérdezett.
Orosz gyártmányú cirkálórakéta csapódhatott be decemberben a nyugat-lengyelországi Bygdoszczhoz közeli erdőben, a lengyel államfőt a katonai eszköz maradványainak megtalálása után azonnal tájékoztatták - közölte a nemzetbiztonsági iroda. Az eset még decemberben történhetett.
Micsoda esküvő! Világsztár énekes nyomdokaiba lépett Orosz György és kedvese, Krisztina: a humorista öt évvel a leánykérés után ugyanis Las Vegas egyik legismertebb esküvői kápolnájában elvette a szerelmét.
A Washington és Rijád segítségével a vörös-tengeri Dzsidda kikötővárosban folytatott tárgyalásokon csütörtökön létrejött megállapodásban a hadviselő felek vállalják, hogy beengedik Szudánba a humanitárius segélyeket.
Kunetz Zsombor úgy véli, Gálvölgyi János esetének egy nagyobb, rendszerszintű problémára kellett volna felhívnia a figyelmet, ami az egész mentésirányítást érinti. Szerinte azonban ennek a törekvésnek nyoma sincs az ügy kapcsán.
A költségvetési kiadások lefaragásáról fogadott el sürgősségi rendeletet pénteken a román kormány, amelyben egyebek mellett létszámstopot vezet be év végéig a közszférában, és felére csökkenti a minisztériumi tanácsadók számát.
A nagy technológiai vállalatok uralják a tiszta energia beszerzését. Az élenjárók között az Amazon az összes nagy technológiai vállalatot lekörözi. A BloombergNEF piackutató cég adatai szerint 2022-ben az Amazon 10,9 gigawatt tiszta energiát vásárolt, amivel a világ legnagyobb megújuló energiát vásárló vállalata lett. Ez annyi energiát jelent, am
A Nyílt lapokkal hatodik adásában Novkov Máté házigazda Für Anikóval, Gálffi Lászlóval és Takács Nóra Diánával beszélget. Az adásban többek között szóba került a rajongói zaklatás is, amiből Gálffinak túl sok is jutott.
Az elmúlt öt évben megduplázódott a jégverésből eredő károk száma a biztosítótársaság saját adatai szerint, az okozott anyagi kár sokszorosára emelkedett, a társaság egyedül 2022-ben közel egymilliárd forintot fizetett ki emiatt - közölte pénteken az MTI-vel az Aegon Magyarország Zrt.
A rossz energiahatékonyságú, energiapazarló lakásállománynak üzent hadat a K&H 2022-ben bevezetett zöld jelzáloghitele, amely kedvezményes megoldást nyújt energiahatékony újépítésű lakás vásárlására vagy használt lakás megvételére azzal a feltétellel, hogy a vásárló a felújítás során az ingatlan energiarendszerét is korszerűsíti. A hazai piacon els
A néhai Paul Walker lánya, Meadow Walker Thornton-Allan a közösségi médiára feltöltött üzenettel árulta el a Halálos iramban-filmek rajongóinak, hogy a jövő héten a mozikba kerülő új epizódban ő is feltűnik majd.
Persze a csillagjegyed ne feledje el, hogy a 13 is csak egy szám, a sorsod mindig a te kezedben van, és mindig tudsz változtatni. Lássuk, hogy mit üzen a mai napi horoszkóp!
Egy Crm rendszer költség vagy megtérülő befektetés? Felesleges adminisztrációs teher vagy támogató rendszer? Mennyire elterjedt a magyar kkv-k körében, és miért kiemelten fontos a jól előkészített bevezetése? Ezekről kérdeztük Darvas Krisztiánt, a Soulware Zrt. tulajdonos-vezérigazgatóját, a Bge egyetemi oktatóját.
Megfordult a világ Keserű Balázzsal: a fiatalember nyerte az RTL Az álommeló című műsorát és ezzel a lehetőséget, hogy egy éven át az ásványvízkirály, Balogh Levente elnöki asszisztense legyen havi bruttó 3 millió forintos fizetésért.
Az orosz kék macska valószínűleg az oroszországi Arhangelszkből származik; angol tengerészek vihették át a szigetországba. A múlt században még "arhangelszki kék" volt a neve.
Arnold címmel háromrészes dokumentumfilm-sorozat készül Arnold Schwarzenegger pályafutásáról a Netflixre - jelentette be május elején Schwarzenegger, a mini szériához pedig most megérkezett az első előzetes is.