Amikor a Halálos iramban-szériára gondolunk, nem a romantika az első dolog, ami eszünkbe jut, hanem az izomautók száguldása, a hatalmas összecsapások, és persze a család, aminek értékeiről a főhős, Dom Toretto sokat elmélkedik.
Olvasónk így foglalta össze kérdését: „Kft.-nk megvásárolta L Kft. üzletrészét 100 százalékban 25 ezer forintért, majd a megvásárolt L Kft.-ből kivált az A Kft., ahová vittünk magunkkal egy 10 ezer forintos ingatlant. Ebben az esetben hogyan könyveljük le a különbözetet, hisz az üzletrészünk ekkor már nem volt az L Kft.-ben, viszont az A Kft.-ben m
Törökországban széles egyetértés uralkodik arról, hogy az előttünk álló évtizedekben az országnak ki kell nőnie a regionális hatalmi státuszt és a világhatalmak közé kell felsorakoznia.
Hamarosan valami naggyal jelentkezünk – ezzel az egysoros beharangozóval előlegezte meg vadonatúj típusának érkezését a Lexus észak-amerikai képviselete. A TX típusjelzésű modellről semmilyen hivatalos információ nem áll rendelkezésre – még a premier pontos dátumát sem ismertette a gyártó –, ugyanakkor a cégcsoporton belüli fejlesztési irányok alap
Pár héten belül két független csoport két olyan tanulmánya jelent meg, amelyekben az AT2021lwx, más néven ZTF20abrbeie meghatározására került sor. A legtöbben azonban a „Scary Barbie" becenéven ismerik a jelenséget, és mint kiderült, ez a valaha észlelt legnagyobb kozmikus robbanás. Az egyik közzétett tanulmány leírása alapján egy szupermasszív fek
Áprilisban 12,7 százalékra csökkent az éves szintű infláció Csehországban a márciusi 15,0 százalékról – jelentette a Cseh Statisztikai Hivatal csütörtökön Prágában. Havi szinten a fogyasztói árak 0,2 százalékkal csökkentek, elsősorban az élelmiszerek drágulása mérséklődött. A csehországi infláció lassulása már harmadik hónapja tart. Az éves szintű
Az Ethereum fejlesztői alkalmazás frissítéseket adtak ki az beacon chaint sújtó közelmúltbeli finalitási problémák megoldására és a hálózat stabilitásának helyreállítására.
A hét végére teljesen összezavarodtak a Facebook szerverei, számtalan felhasználó kezdett ugyanis arról panaszkodni, hogy a platform a tudtuk nélkül állt neki barátkérőket küldeni. A Meta elmondása szerint a problémát mostanra orvosolták, ettől függetlenül felhasználók százezreinek okozhattak végtelenül kellemetlen pillanatokat - írja az Index.hu.
A két évvel korábbihoz képest tavaly télen az áram- és gázárak 69, illetve 145 százalékkal emelkedtek, a drágulás pedig 68 ezer ember életéért felelős.
„Azt, hogy a kardiológián a numerus clausus számával kellett üldögélnem, kifejezetten baljós előjelnek tekintettem. Igazam is lett.” Az e heti Telextárca egy különleges hóbort története.
Kicsit lazít a kormány az ukrán gabonaimport tilalmán. Mostantól egyes érzékenynek minősülő mezőgazdasági termékek bejuthatnak az ország területére a veszélyhelyzet ideje alatt is.
A Forma-1-es világbajnokság soron következő versenyét, az Emilia Romagna Nagydíjat annak ellenére fogják a tervek szerint megrendezni, hogy az utóbbi időben számos komolyabb vihar és még egy árvíz is sújtotta a térséget. Az előző héten 1,5 hétig folyamatosan esett az eső Észak-Olaszországban, ami miatt földcsuszamlások és egy komolyabb árvíz is vég
Mezősi Tamást, a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola kuratóriumi elnökét kérdeztük arról, hogyan készítik fel a kutyákat erre a feladatra, és milyen szituációkban kell helytállniuk a munkájuk során.
Az orosz védelmi minisztérium szombati közleménye szerint ukrán harci gépek Nagy-Britanniától kapott hosszú hatótávolságú Storm Shadow rakétákkal lőttek két ipari létesítményt Luhanszkban.
Folyamatosan szorongsz, aggodalmaskodsz valami miatt, sokszor azt sem tudod már, hogy mi váltotta ki belőled a negatív érzéseket? Ha állandósult a probléma, nagy valószínűséggel a generalizált szorongás nevű pszichiátriai kórkép áll a kellemetlen élethelyzetek hátterében na de mi az a generalizált szorongás, mik a generalizált szorongás tünetei, és
A legendás frontember, Freddie Mercury nagyon sokat várt arra, hogy valóra váltsa régóta dédelgetett álmát – ebben egyedül pedig pont a Queen akadályozta meg hosszú ideig.
Károly király csak az elmúlt 10 évben mintegy 5000 királyi kötelességnek tett eleget. A Daily Mail által összeállított adatok szerint ő a „legkeményebben dolgozó” uralkodó, ami óriási rekord a brit monarchia történetében.