2023. május 15. hétfő

máj. 15
9:26
Trusted advisor vagy mesterséges intelligencia – Átalakítja-e a digitalizáció az ügyvédi szakmát? (Portfolio)
Sokat változott a magyaroroszági jogi tanácsadói piac az elmúlt 15-20 évben, amelyet egyfelől a markáns globális és hazai gazdasági változások, másfelől a technológiai fejlődés és a digitalizáció idézett elő. Egyre több ún. okos megoldás áll az ügyvédek rendelkezésére, illetve már Mesterséges Intelligencia (MI) alapú szoftverek is elérhetővé váltak
máj. 15
9:26
Kovács Adrián csapata nyerte a férfi kosárlabda Bajnokok Ligáját (m4sport.hu)
A második számú férfi kosárlabda kupasorozat, a Bajnokok Ligája 2022/23-as szezonját a német Bonn nyerte meg, amelynél az edzői stáb tagja Kovács Adrián. A német együttes a vasárnapi döntőben – a sorozat honlapja szerint – a Hapoel Jerusalemmel csapott össze és 77-70-re diadalmaskodott.
máj. 15
9:26
Báthory Erzsébet, Attila és tangó – világcsodák a Margitszigeti Színházban (Mandiner)
Május 19-én indul a Margitszigeti Színház új évada, szeptember elejéig negyven produkció várja a közönséget a legkülönbözőbb műfajokban, a balettól a musicalen, operán át a klasszikus és könnyűzenei koncertekig. Bán Teodóra éppen húsz éve áll a teátrum élén, erről és az idei repertoárról is kérdeztük.
máj. 15
9:28
Hálózat, cloud és security egy kézből – csúcsra érhet a 4iG leánya (Portfolio)
Másfél évvel ezelőtt zárult le a felvásárlás, amellyel az Invitech a 4iG Csoport részévé vált. Az Invitech vezérigazgatójával, Bőthe Csabával beszélgettünk arról, hogy mik az integráció tapasztalatai, hogyan segítik egymást a cégcsoport vállalatai, és milyen fejlesztési tervekkel készülnek a jövőre. Szóba került az is, hogy hogyan segíthet az autom
máj. 15
9:30
Itt az újabb rekord: idén még nem volt ilyen erős a forint (Portfolio)
Hétfő reggelre erősödött a forint az euróval szemben, így 370 alá esett a jegyzés. Közben a kiemelten figyelt török líra egyelőre alig mozdul a vasárnapi elnökválasztás után, a piac egyelőre a két hét múlva esedékes második fordulóra vár.
máj. 15
9:30
Kettős fogadtatású döntés Gmo-ügyben (Agroinform)
A Fülöp-szigetek legfelső bírósága betiltotta a génmódosított „arany rizs" termesztését.
máj. 15
9:30
Szoboszlai: nem mondtam ilyet, hogy biztosan maradok a Lipcsében (m4sport.hu)
Nem mondott konkrétumokat esetleges átigazolásával kapcsolatban Szoboszlai Dominik, az RB Leipzig futballistája azután, hogy győztes gólt szerzett a Werder Bremen elleni vasárnapi bajnoki mérkőzésen. A magyar válogatott középpályást a 2-1-re megnyert meccs után kérdezték terveiről.
máj. 15
9:30
Lendületesen kezdte a hetet a BÉT, emelték az OTP célárát (vg.hu)
.
máj. 15
9:30
Kreml: Ukrajna gyakorlatilag a terrorizmus állami támogatójává vált (Magyar Hírlap)
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője nyilatkozta ezt a Pavel Zarubin újságírónak adott, vasárnap közölt interjúban.
máj. 15
9:30
Kulifai Máté: Remélem csak fricska, hogy pont Pankotai Lili nem tudta helyesen kiírni a pólójára azt, hogy Elvileg (Mandiner)
Ezek az akciók csak eltérítik azokat a valóban komoly és szakmai erőfeszítéseket, amelyek a hazai oktatás jobbá tételére irányulnak.
máj. 15
9:30
Márciusban sem vett lendületet az építőipar (Üzletem)
Az egy évvel korábbihoz viszonyítva 9,8, a februárihoz képest 1,2 százalékkal csökkent 2023 márciusában az építőipari termelés volumene.
máj. 15
9:32
Rákay Philip: Öklendezni kell tőletek, de tényleg! (Mandiner)
A Független Objektív Sajtó maszatol.
máj. 15
9:33
Gyengült is erősödött is a forint (Infostart)
Vegyesen mozgott a forint árfolyama a főbb valutákhoz képest.
máj. 15
9:33
Sztróktúlélőként lett segítő dr. Szántó Szilvia (Blikk)
Nem egyszerű életutat tudhat maga mögött dr. Szántó Szilvia, aki fiatalon, a húszas évei végén esett át egy sztrókon. Az akkor főiskolai tanárként dolgozó Szilvia sokáig kereste az okokat, miért maradt életben, míg végül rájött: az a célja, hogy segítsen az érzelmi bántalmazás feldolgozásában azoknak, akik nyitottak erre.
máj. 15
9:33
Miért nem virágzik az írisz? Ezek lehetnek az okok (Édenkert)
Előfordulhat, hogy a legnagyobb gondoskodás és odafigyelés ellenére, nem virágzik az írisz. Elmondjuk, mik lehetnek a lehetséges okok.
máj. 15
9:36
Ezek a legnagyobb üzleti szolgáltatóközpontok Magyarországon (HR Portál)
Az SSC-k, BSC-k vagyis az üzleti szolgáltatóközpontok bővülése nem állt meg Magyarországon. Bár a régiós verseny egyre élesebb, és a szakma saját bevallása szerint sem könnyű definiálni pontosan, hogy mely cégek tartoznak ebbe a körbe, a magyarországi szolgáltatóközpontok nagyjából 100 ezer főt foglalkoztatnak összesen, vagyis komoly tényezők a mun
máj. 15
9:36
Komoly változás élesedhet a magyar iskolákban: már ezért is járhat felvételi pluszpont? (Pénzcentrum)
Szeretnék, ha a Honvédelmi alapismeretek tantárgyat felvennék az OKTV tantárgyai közé - mondta a Honvédelmi Minisztérium helyettes államtitkára. Így az elért eredmények további pluszpontokat jelenthetnek a felvételinél.
máj. 15
9:36
Káosz az Árpád hídnál, nem működnek a jelzőlámpák (ATV)
Fokozott figyelemmel közlekedjenek a környéken.
máj. 15
9:36
Csúszik a Volvo következő e-autója (autopro)
Később tudják csak megkezdeni az elektromos SUV gyártását.
máj. 15
9:36
Szoboszlai: nem mondtam ilyet, hogy biztosan maradok a Lipcsében (m4sport.hu)
Nem mondott konkrétumokat esetleges átigazolásával kapcsolatban Szoboszlai Dominik, az RB Leipzig futballistája azután, hogy győztes gólt szerzett a Werder Bremen elleni vasárnapi bajnoki mérkőzésen. A magyar válogatott középpályást a 2-1-re megnyert meccs után kérdezték terveiről.
máj. 15
9:36
Lassulóban a német gazdaság (vg.hu)
Csökkentek a nagykereskedelmi árak és egyre több iroda áll üresen a legfrissebb adatok szerint.
máj. 15
9:36
Az ínyencek is vágyni fognak rá! – Négy gyors, finom, pénztárcakímélő, maradékmentő recept (Képmás)
Egy átlagos család hűtőjében biztosan mindig akad egy-két előző napi maradék étel, ami pont kevés ahhoz, hogy mindenki jóllakjon belőle, mégis rakosgatjuk még napokig ide-oda, hogy majd valaki biztosan megeszi. Összegyűjtöttünk pár receptet, amelyek pont attól lesznek tökéletesek, hogy maradékból készítjük őket.
máj. 15
9:36
Folytatódik a csapadékos idő, majd a hét második felében kisüt a nap (Agrofórum)
A hét elején folytatódik a csapadékos, hűvös idő, de a hét második felében csökken a csapadékhajlam és több órára kisüt a nap – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
máj. 15
9:36
Megszünteti az árcédulákat a Lidl (Forbes)
A téves árak és a hibás akciók kiszűrése a cél.
máj. 15
9:39
Adóbevallás: üzent a NAV a vállalkozóknak (Piac és Profit)
Online a legegyszerűbb és leggyorsabb az szja-tervezetek átnézése, elfogadása.
máj. 15
9:39
Uniós rendelet váltotta az agrártermékek importtilalma ügyében a tagállami szabályozást (Adózóna)
Szombaton lépett életbe az az uniós rendelet, amely felváltja a tagállami rendeleteket az ukrán gabonaimport ügyében – jelentette ki az agrárminiszter a záhonyi magyar-ukrán határátkelőhelyen tartott sajtótájékoztatóján.
máj. 15
9:42
Londonba látogat Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (hirado.hu)
Rövid látogatást tesz hétfőn Londonban Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Az utazást Zelenszkij jelentette be hétfő reggel a Twitteren.
máj. 15
9:42
Havi másfél milliót kapnak Orbán tanácsadói (444.hu)
A Kormányiroda közlése szerint mindössze egy főtanácsadó van, aki ingyen, díjazás nélkül vállalta a feladatot: Nagy István agrárminiszter.
máj. 15
9:42
Félmillióba is belekerülhet a jogsi megszerzése (Azenpenzem)
Bő harmadával csökkent azoknak a tanulóknak a száma, akik jogosítvány szereznének. A Magyar Autóközlekedési Tanintézetek Országos Szövetségének elnöke szerint a visszaesés oka, hogy nagyon magasra kúsztak az árak.
máj. 15
9:42
Zsebaljai időjárók segítenek a gyerekeknek felismerni az érzelmeket (Könyves Magazin)
Zsebaljai időjárók segítenek a gyerekeknek felismerni az érzelmeket
máj. 15
9:42
NAV: Online a legegyszerűbb (Magyar Hírlap)
Az szja 1+1 százalékának felajánlásáról is május 22-ig lehet nyilatkozni – emlékeztetett az adóhivatal.
máj. 15
9:42
Aki azt állítja, ideológiamentes médiát csinál, nem mond igazat – összecsapott az Átlátszó és a Transzparens alapítója (Mandiner)
Több évnyi pereskedés után a Transzparens Újságírásért Alapítvány és az Átlátszó alapítója, Partos Bence és Bodoky Tamás leültek vitázni az újságírás alapértékeiről és médiafinanszírozási kérdésekről. Továbbá arról, hogyan lehet megmenteni az újságírás presztízsét. Partos szerint nem tekinthető függetlennek a nyugati donorok által finanszírozott új
máj. 15
9:42
Itt a vége: Eszenyi Enikő elhagyta Magyarországot (naphire.hu)
A színésznő a cseh fővárosból jelentkezett be.
máj. 15
9:44
Megtalálták egy cápatámadás áldozatának szörfdeszkáját és búvárruhája darabjait (hirado.hu)
A 46 éves Simon Baccanello tanárt szombaton érte cápatámadás, miközben másokkal együtt szörfözött otthona közelében, a Dél-Ausztrália államban lévő Elliston partjainál.
máj. 15
9:44
Nagyot nyertek a német szocdemek Brémában (Mandiner)
Elmaradt a kereszténydemokrata meglepetés, magabiztos győzelmet aratott az SPD az egyik utolsó fellegvárában.
máj. 15
9:45
Holdról látszó győzelmet aratott a Fidesz Kiskőrösön (Infostart)
Jó hétvégéje volt a kormánypártnak.
máj. 15
9:48
EU-szerte visszaesett tavaly a pályakezdők száma (HR Portál)
Enyhe visszaesést regisztrált az Eurostat a pályakezdők és mukahelyváltók körében.
máj. 15
9:48
Így van most Gálvölgyi János: friss hírek jöttek az intenzív osztályról (Pénzcentrum)
Továbbra sincs túl az életveszélyen Gálvölgyi János. Mint kiderült, tüdőembóliát diagnosztizáltak nála, már napok óta mélyaltatásban van, állapota pedig azóta is változatlan.
máj. 15
9:48
Nyűglődik a magyar építőipar, csaknem 10 százalékkal visszaesett márciusban a termelés (ATV)
Márciusban az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 9,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, amiben szerepet játszott a bázisidőszaki magas kibocsátás is - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
máj. 15
9:48
Ez volna az igazi női autó? (Autónavigátor)
Ott tartunk, hogy bizonyos kínai autógyártók egyetlen vásárlóréteg számára is létrehoznak márkákat, hiszen képesek eladni így is annyi autót, ami
máj. 15
9:48
Új néven folytatja az Aegon Alapkezelő (vg.hu)
A VIG Alapkezelő mindemellett a csoport 30 országában működő mintegy 50 biztosítótársaság vagyonkezelője lesz.
máj. 15
9:48
Film készült a Balaton viharos hullámain – „A véghajrában senki nem mosolygott, senki nem aludt” (Képmás)
Mi mindennel kell megküzdeni egy hétfős csapatnak, ha saját tervezésű hajóval szeretne indulni hazánk egyik legnevesebb vitorlás-megmérettetésén? Az 54. balatoni Kékszalagra készülő Prospex Team küzdelmes útját követhetjük végig egy új dokumentumfilmben, amelynek címe: Viharok hullámain a Kékszalagért. Testközelből izgulhatunk a mindenre elszánt le
máj. 15
9:48
Kiderült a titok: így tűnik el tényleg a hasháj (BorsOnline)
A felülések és egyéb hasizomerősítő gyakorlatok tónusosabbá teszik a hasizmot, ám a derekadról nem tüntetik el a zsírt.
máj. 15
9:48
Valkusz Milán kiakadt: szerinte volt helye Marics Petinek a Sztárban sztár zsűrijében (Life)
A Valmar volt Istenes Bence vendége az IstenEst legújabb felvételén. Természetesen szóba jött az is, hogy Maricsot rengetegen kritizálták, amiért beült a Sztárban sztár zsűrijébe.
máj. 15
9:48
Csökkent az építőipari termelés volumene (Magyar Hírlap)
Az egy évvel korábbihoz viszonyítva 9,8 százalékkal csökkent.
máj. 15
9:48
Padelversenyt szerveztek a kommunikációs szakmának (MMonline)
Jó hangulatú ütögetést és padel körversenyt szervezett a Marketing&Media és a Premier Padel. A szombati rendezvény helyszíne ezúttal is a hazai padelsport fellegvára, a Premier Padel Park volt a Feneketlen tónál. Második alkalommal rendezte meg a Marketing&Media és a Premier Padel a kommunikációs szakma padel körversenyét. A sporteseményen ezúttal
máj. 15
9:48
Szecskázásra született – John Deere 8000/9000 sorozatú önjáró szecskázók (GépMax)
A John Deere 2022-ben ünnepelte az önjáró szecskázógépek gyártásának 50. évfordulóját.
máj. 15
9:48
Kiakadt a cseh külügyminiszter Orbán hitlerezésére (Mandiner)
Jan Lipavský szerint senki sem kényszeríti Magyarországot arra, hogy az európai közösség része legyen.
máj. 15
9:48
Hornung: A család a legfőbb nemzeti érték (Magyar Nemzet)
2010 óta a családok támogatása a kormányzás legfőbb alapelve
máj. 15
9:51
Örökre búcsút mondhatsz a visszérnek, ha ezzel a hétköznapi zöldséggel borogatod (Metropol)
Kevesen gondolták, hogy ilyen egyszerű a megoldás.

Keresés