Nem kér a pápa közvetítéséből az ukrán elnök, viszont továbbra is szüksége van nyugati fegyverekre. A Híradónk által megkérdezett olasz tábornok szerint Magyarország bölcsen döntött, amikor kimaradt a háborúból, hiszen senkitől nem kapna segítséget, ha Oroszország elzárná a gáz-csapokat.
2023. május 11-én, a Magyar Közlöny 70. számában jelent meg az „Egyes egészségügyi, egészségbiztosítási és gyógyszerészeti tárgyú törvények módosításáról szóló 2023. évi XIX. törvény”, amely 22 egészségügyi tárgyú törvényt módosít. Az alábbiakban az egészségügyi szolgáltatást igénybe vevőkre – keresőképtelenségre, külföldi gyógykezelés utáni hazasz
Enyhe optimizmussal indul a hét, fontos tárgyalások folynak az amerikai adósságplafonról, valamivel magasabb lehet Európában a gazdasági növekedés. Tovább erősödik a forint, 369 alatt is járt az euró. A török eszközök veszítenek értékükből, óriási felvásárlás készül az aranybánya-szektorban.
Gyűlöletcunami zúdul a mentősökre címmel írt posztot Facebook-oldalára az Országos Mentőszolgálat, miután Gálvölgyi János esete után elszabadultak az indulatok.
Erdogan az "égiek segítségét" kérte a hétvégén tartott török elnökválasztás előtt. Az utóbbi időben betegeskedő államfő megviseltnek tűnt, amikor vasárnap reggel megérkezett a szavazóhelyiséghez. Hangos üdvrivalgás fogadta őt és legesélyesebb ellenfelét is: Kilicdaroglu ellenzéki jelölt Ankarában adta le a szavazatát, és a demokrácia helyreállításá
Egy újonnan közzétett tanulmány ismét felfedezte a történelem egyik legkülönösebb agysérülési esetét. Az úgynevezett „M. beteg" 1938-ban, a spanyol polgárháború idején kapott fejlövést, és amikor felébredt, fordítva látta a világot.
A búcsúztatáson részt vett Novák Katalin, Orbán Viktor, Lévai Anikó, Kövér László, valamint Bajkai István felesége, illetve számos kormánytag, politikus.
A tavalyinál magasabb munkanélküliséget, 16,4 százalékos inflációt és az EU-átlag felét jelentő gazdasági növekedést vár 2023-ra az uniós tavaszi gazdasági jelentés Magyarországon.
Az orosz–ukrán háború kitörőse óta a magyar kormány azt hangoztatja, hogy a béke a legfontosabb, ezért nem szállít fegyvereket Ukrajnába Magyarország, és bizonyos gazdasági embargókat is elutasít, olyanokat, melyek súlyosan negatívan érintenék Magyarországot.
A mellrák a középkorú nők leggyakoribb daganatos megbetegedése, ezért fontos a rendszeres önellenőrzés és - különösen 40 éves kor fölött - a szűrővizsgálatokon való rendszeres részvétel. Bár a férfiaknál meglehetősen ritka, nem példa nélküli a melldaganat.
A globális felmelegedés minden kontinenst érint. Napról napra érkeznek hírek olvadó északi-sarki jégtömbökről, szélsőségesen tomboló viharokról vagy éppen a tengerszint emelkedéséről. Ez utóbbi miatt időről időre felvetődik a kérdés, hogy valóban eltűnhet-e a térképről a Maldív-szigetek csodálatos világa. És bár a maldívok karbon-kibocsátása elenyé
Egy évtizede nem fordult elő, hogy éves összevetésben csökkent volna a forgalomban lévő forintkészpénz mennyisége Magyarországon. Márciusban és áprilisban viszont ez is megtörtént: egyre kevesebb készpénzt használunk, feltételezésünk szerint három magyarázó tényező hatására.
Rihanna nem véletlenül mutat nők milliónak példát: nemcsak önerőből küzdötte fel magát a csúcsra, mindezt ráadásul úgy tette, hogy közben egy pillanatig sem mondott le arról, hogy bocsánatkérés nélkül kifejezhesse önmagát.
Egy rendezvény megítélése szempontjából a fenntarthatóság egyre fontosabb. A leglényegesebb annak a szemléletmódnak az elsajátítása, hogy az eddig triviálisnak gondolt dolgokat megvizsgáljuk, hogy azoknak van-e fenntarthatóbb módjuk – nyilatkozta lapunknak Fazakas F. János, a Visual Europe Group képviselője. - A rendezvények esetén gyakran felmerül
Továbbadja a beszállítók árcsökkentését a vásárlók felé a Lidl – tájékoztatta az áruházlánc a Portfolio-t. Közlésük szerint már több mint 500 termék árát mérsékelték a beszerzési árak csökkenésével, és azon túlmutatóan is. Az élelmiszerforgalom visszaesése már 9 hónapja tart, vagyis a lakosságnak egyre inkább oda kell figyelnie arra, hogy milyen ár
Kijött a Német Autóklub friss autómeghibásodási jelentése. Az összesítésbe most először kerültek bele az elektromos autók is. Mint kiderült, 2022-ben is a legtöbb autómeghibásodás az indítóakkumulátorokhoz volt köthető - ezekben az esetekben jellemzőbb is, hogy az ember saját hibájából idézi elő a problémát, meríti le az akkut.
Mint írták, Budapest főpályaudvarai mellett Pest vármegyében Vácon, vidéken pedig Debrecenben, Miskolcon, Székesfehérváron, Pécsen és Győrben vették a legtöbb vármegye- vagy országbérletet a pénztári és az automatás jegyváltások adatai szerint. Összesen csaknem 304 ezer újfajta bérlet kelt el, ebből mintegy 220 ezer vármegyebérlet volt, melye
Puskás Peti nem elégedett meg a családi fészkükkel, teljesítette gyerekkori vágyát és vett magának egy tanyasi házat is. Az énekes megmutatta, hogy nézett ki a felújítás előtt és után.
Csütörtökön lejár, de még mindig nincs megállapodás a fekete-tengeri gabonamegállapodás ügyében. A szegényebb országok élelmezését biztosítani hivatott egyezségnek a megkötése sem ment zökkenőmentesen, azonban úgy tűnik, meghosszabbítása hasonlóan nehéz lesz.
A Reuters értesülései szerint felgyorsultak a régóta húzódó tárgyalások, és nemsokára megállapodhatnak a Samsung Electronicshoz mérhető közös vállalat létrehozásáról.
Németországban csaknem megháromszorozódott a kihasználatlan irodai munkaállomások aránya 2019 óta a koronavírus miatt 2020-ban szélesebb körben bevezetett és azóta is alkalmazott otthoni munkavégzés folytán - derült ki a müncheni ifo gazdaságkutató intézet felméréséből.
A Hulladékmentes Tisza programot a Tiszai PET Kupa, az Országos Vízügyi Főigazgatóság hozta létre a The Coca-Cola Foundation – a The Coca-Cola Company globális alapítványának támogatásával 2019-ben a folyó műanyaghulladéktól való megtisztításának céljával. A projekt legújabb eredménye Budapesten is megtekinthető lesz júniusban: a víztisztító és köz
A magas infláció és a magas kamatszint hátráltatja az üzleti fejlődést, a gazdasági növekedést és felzárkózást is. A vállalkozások életben tartása és a gazdaság fejlődése érdekében elengedhetetlen az infláció és a kamatszint mielőbbi csökkentése, amelyre csak összehangolt, tervszerű és következetes cselekvési program mentén van esély a kormány, a j