2023. május 15. hétfő

máj. 15
7:33
Rendkívül szoros a küzdelem a török elnökválasztásokon (Infostart)
A hivatalban lévő elnök vezet ugyan, de nem biztos, hogy meg tudja szerezni a szavazatok felét. Így lehet, hogy lesz még egy második forduló is.
máj. 15
7:33
A diplomáciai rendezés a sajónak szólt, valójában katonai támogatást kért Zelenszkij (HírTV)
Az ukrán elnök berlini programjai után a kancellár társaságában Aachenbe utazott, hogy átvegye a Nemzetközi Károly-díjat, a városban tömegek tüntettek ellene és a német kormány ellen.
máj. 15
7:33
Szörnyű hírt kaptunk: agyonlőtte 4 társát egy rendőrfelügyelő (Metropol)
Megölte négy társát egy rendőr egy brazíliai rendőrőrsön.
máj. 15
7:36
Vérfürdőt rendezett egy rendőr, négy társával végzett a rendőrőrsön (ATV)
Agyonlőtte négy társát egy rendőrfelügyelő az észak-brazíliai Ceará államban helyi idő szerint vasárnap a rendőrőrsön, ahol dolgoztak - jelentette a hatóság.
máj. 15
7:36
Megölte négy társát egy rendőr egy rendőrőrsön (Life)
Agyonlőtte négy társát egy rendőrfelügyelő az észak-brazíliai Ceará államban helyi idő szerint vasárnap a rendőrőrsön, ahol dolgoztak - jelentette a hatóság.
máj. 15
7:36
Fény derült a titokra, ezért hordott egyik kezén kesztyűn Michael Jackson (Magyar Hírlap)
Mondhatni az énekes védjegyévé vált a fél pár kesztyű. De miért? Most eláruljuk!.
máj. 15
7:36
Constantinovits Milán: Zelenszkij úr, hasznos lecke volt, köszönjük! (Mandiner)
Az ukrán elnök őrült ötlete ki kell, hogy józanítson minket. Constantinovits Milán írása.
máj. 15
7:36
Életfogytiglanra ítéltek Kínában egy 78 éves férfit kémkedés vádjával (Magyar Nemzet)
Bár a kommunista államban több külföldit tartanak őrizetben kémkedés vádjával, ritka az ilyen súlyos ítélet.
máj. 15
7:36
Kozma Ferenc Díj 2023 (Magyar Mezőgazdaság)
A Magyar Lótenyésztők Országos Szövetsége 2014-ben Kozma Ferenc Díjat alapított. A Kozma Ferenc emlékérmet 2023-ban dr. Németh Csaba részére ítélte oda.
máj. 15
7:36
Rendkívüli hír érkezett Gálvölgyi János állapotáról (naphire.hu)
Nincs túl az életveszélyen Gálvölgyi János.
máj. 15
7:38
Szoboszlai rejtélyes nyilatkozata nem nyugtatta meg a lipcseieket (Magyar Nemzet)
Szoboszlai csak azt garantálja, hogy három bajnoki meccset még mindenképpen játszik a Lipcsében.
máj. 15
7:39
Hátrébb lép az Orbán-kormány: finomít a szakrendelők államosítási tervén (Menedzsment Fórum)
Valamiről azonban nem hajlandó lemondani.
máj. 15
7:42
Több mint kilencszáz határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén (hirado.hu)
Az ország belsejében 38 határsértőt is elfogtak, akikkel szemben idegenrendészeti eljárás indult.
máj. 15
7:42
The Economist: Többen véreztek el a rezsiköltségek miatt, mint a koronavírusban (hirado.hu)
A koronavírusnál is pusztítóbbak voltak a magas energiaárak a télen Európában – állítja a The Economist. A brit gazdasági lap szerint a kontinensen többen haltak meg a magas rezsiköltségek miatt, mint a koronavírusban, a brüsszeli szankciók ugyanis a rezsiköltségek korábban soha nem látott drágulásához vezettek. Magyarországon ugyanakkor a rezsicsö
máj. 15
7:42
Debrecenben épít akkumulátorgyárat az Eve Power – ez történt a 19. héten (autopro)
Összeszedtük, milyen hírek határozták meg a járműipar világát a múlt héten.
máj. 15
7:42
Életfogytiglani szabadságvesztésre ítéltek Kínában egy amerikai férfit (vg.hu)
Kínában 2014 óta rengeteg külföldit állítottak bíróság elé kémkedés miatt.
máj. 15
7:42
A marokkói származású Loreen másodszor hódította meg Európát (Magyar Hírlap)
A svéd énekesnő szerint a szerelemért meg kell közdeni.
máj. 15
7:42
Erdoğan vezet az elnök- és parlamenti választáson (Demokrata)
Ha egyik jelölt sem szerzi meg az abszolút többséget, két hét múlva második elnökválasztási fordulót kell tartani.
máj. 15
7:42
„Az orosz hadsereg ukrajnai veszteségei ellenére még mindig fenyegetést jelent a Nato-szövetségre” (Magyar Nemzet)
Amerikai tábornok: Fel kell készülnünk a nemzeteink hatékony megvédésére minden területen.
máj. 15
7:44
Vegyesen mozgott a forint hétfőn kora reggel (vg.hu)
.
máj. 15
7:45
Soha nem látott mértékben drágult a jogosítvány: lassan nem marad tanulóvezető, aki egyben ki tudná fizetni az árát (Blikk)
Átlagosan 305 ezer forintba kerül a B kategóriás jogosítvány megszerzése, bizonyos esetekben azonban akár 500 ezer forint is lehet a számla. A jelentős drágulás miatt a fiatalok közül sokan először csak az elméleti vizsgát teszik le, aztán inkább kivárnak a gyakorlati képzés teljesítésével.
máj. 15
7:47
Mégsem tud mindent? Hatalmasat kamuzott Katalin hercegné eurovíziós fellépéséről a ChatGpt (Blikk)
Amint arról a Blikk is beszámolt, Katalin hercegné is feltűnt az idei Eurovíziós Dalfesztiválon. No, persze, nem a színpadon, csupán a nyitóvideóban, ahol Vilmos herceg felesége a tavalyi ukrán győztes énekszám dallamait zongorázta.
máj. 15
7:48
Vegyesen mozgott a forint árfolyama hétfő reggel (hirado.hu)
Vegyesen mozgott a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest hétfőn reggel a péntek esti szintekkel összevetve.
máj. 15
7:48
Novák Katalin másodszorra mondta ki: az EU-s pénzektől függetlenül meg kell emelni a pedagógusok bérét (ATV)
A Sándor-palota nyílt napján Novák Katalin köztársasági elnök - tüntetőkkel beszélgetve - már másodszorra jelentette ki: meg kell emelni a pedagógusbéreket, az “EU-s forrásokról függetlenül is”. Arra nem tett ígéretet, hogy a státusztörvényt nem írja alá.
máj. 15
7:48
Szijjártó Péter: Magyarország élen jár a digitalizáció területén és ebben a Huaweinek meghatározó szerepe van (hirado.hu)
„Magyarország élen jár a digitalizáció területén, és ebben a Huaweinek meghatározó szerepe van” – közölte Facebook-oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, akinek jelenlétében Pekingben aláírták a SEEDs ösztöndíjprogramról szóló megállapodást a cég és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem képviselői hétfőn.
máj. 15
7:48
Pentagon-iratok: Prigozsin elárulta volna az ukránoknak, hol vannak egyes orosz csapatok (444.hu)
Cserébe azt kérte, vonuljanak vissza Bahmutnál. Nem fogadták el az ajánlatot, mert nem bíznak benne.
máj. 15
7:48
Messit megalázták a saját szurkolói (Ripost)
Hogy került Ronaldo a PSG-meccsre? Leszámoltak Messivel.
máj. 15
7:48
Erdoğan éjjeli beszédében látott esélyt az első fordulós győzelmére, Kılıçdaroğlu szerint a második fordulóban ő fog nyerni (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
máj. 15
7:48
Fodor Gábor: Egy háborús helyzetben meg kellene tanulnunk a sérelmeinket hátrébb sorolni (Mandiner)
Példát vehetnénk a lengyelekről.
máj. 15
7:48
Fluor Tomi zseniálisan leoltotta a nőellenes ámokfutást rendező Böjte Csabát (Nyugati Fény)
Nem hagyta annyiban.
máj. 15
7:50
Így reagáltak a török politikusok Erdogan első körös győzelmére (Mandiner)
A harmadik helyen záró jelölt, Sinan Ogan, aki 5 százalékon végzet elmondta, hogy néhány napon belül eldönti, kit fog támogatni a második fordulóban.
máj. 15
7:51
Tragédiába fulladt a munka: két gyermeket hagyott hátra Andrea férje (BorsOnline)
Munkahelyi baleset következtében vesztette életét a kétgyermekes édesapa.
máj. 15
7:52
Videón a háború valószínűleg eddigi legnagyobb robbanása (Mandiner)
Egy ukrán lőszerraktárba csapódtak be orosz drónok.
máj. 15
7:54
ORFK: Több mint tizenegyezren érkeztek Ukrajnából vasárnap (hirado.hu)
A beléptetettek közül a rendőrség 87 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely harminc napig érvényes.
máj. 15
7:54
Az olasz maffia is beszállt a kóla háborúba, végre kiderült, hogy a Pepsi, vagy a Coca a jobb (Promotions)
Pepsi vagy Coca Cola. Örök dilemma, és most az olasz maffia is beszállt a háborúba.
máj. 15
7:54
Kenguruzz, és a kisbabád meghálálja! – Egy módszer, amellyel a legtöbbet tehetsz a koraszülöttedért (WMN)
Ma Magyarországon minden tizedik gyerek koraszülött, az ő gondozásukat kórházanként más gyakorlat szerint végzik. Ha az ellátásuknak még van is hová fejlődnie, egy dolog szerencsére már mindenütt engedélyezett: ez pedig a kenguruzás, amelynek ma van a világnapja. Elmondjuk, mit is takar pontosan.
máj. 15
7:54
A kommunikációs piac egyre kevésbé optimista (Mínuszos)
Nagy a baj, idén is az infláció, a forintárfolyam és az energiaárak alakulása taszítja mély depresszióba a kommunikációs piac szereplőit. A Magyar Reklámszövetség (MRSZ) és a Scores Group 2022. év végén és 2023. év elején ötödik alkalommal mérte fel a kommunikációs iparág aktuális helyzetét és jövőbeli kilátásait az iparág meghatározó
máj. 15
7:54
5 egyszerű találmány, amely alapjaiban változtatta meg a világot (Hamu és Gyémánt)
Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a mai technológiai fejlettségünk világmegváltó innovációk eredményei, amelyeket bonyolult mérnöki vagy orvosi munka előzött meg. Ugyan ez valóban így van, de csak részben. A mai csúcstechnológiai eszközök például egy mai szemmel nézve egyszerűnek tűnő elektronika miniatürizálás következményei, míg az egyik legfont
máj. 15
7:54
Rekordértékben vásárolnak ajándékot az Egyesült Államokban idén anyák napja alkalmából (Magyar Hírlap)
Az Egyesült Államokban május második vasárnapja hagyományosan anyák napja, az ünnepre az előzetes felmérések szerint 35,7 milliárd dollárt (mintegy 12 500 milliárd forint) terveztek költeni az amerikaiak.
máj. 15
7:54
Szijjártó Péter: Magyarország digitalizációjában a Huawei meghatározó (Demokrata)
A kínai vállalat segítségével folyamatos az 5G hálózat fejlesztése országszerte – jelentette ki Szijjártó Péter Pekingben.
máj. 15
7:54
Lecsapott az orosz tüzérség az Azov-ezredre (Mandiner)
Lőszerraktár, katonai járművek és tüzérségi állások semmisültek meg az orosz védelmi minisztérium szerint.
máj. 15
7:54
Török választás: ezt hozta a hétfő reggel (Forbes)
A legfrissebb adatok alapján úgy tűnik, Recep Tayyip Erdogan jelenlegi török elnöknek nem sikerült elég nagy előnyt szereznie ahhoz, hogy elkerülje a második fordulót a törökoszági elnökválasztásokon.
máj. 15
7:54
Mitől lesz sivatag a sivatag? (Helló Magyar)
Egy sivatag számtalan formában jelenhet meg, de mitől is lesz egy sivatag sivatag? Milyen befolyásoló tényezők szabályozzák a megjelenésüket?
máj. 15
7:54
„Annyiféle jó apa létezik, ahányféle ember” – apák születéséről beszélgettünk a Kispapacoaching alapítójával (egy.hu)
Átalakulóban van az apaszerep: egyre inkább evidencia, hogy a férfi is aktívan kiveszi a részét a család életéből, a gyereknevelésből. A korábbi generációk esetében az apa elsődlegesen családfenntartó volt, és gyakran hangoztatták, hogy majd akkor foglalkoznak a gyerekkel, ha már tud focizni. Mostanra viszont egyre több férfi szeretne minőségi időt
máj. 15
7:57
Trippon Mariann: a belső motorok idén lefulladnak, de a recesszió elkerülhető (Infostart)
A CIB Bank elemzői szerint Magyarország idén elkerülheti a recessziót, az éves infláció azonban 19 százalék lehet - mondta az InfoRádiónak a pénzintézet vezető elemzője.
máj. 15
8:00
Rettenetes baleset történt: többtucatnyian meghaltak (Metropol)
Összeütközött egy kisbusz és egy kamion, rengeteg a halott.
máj. 15
8:00
Szijjártó Péter: Magyarország élen jár a digitalizáció területén és ebben a Huaweinek meghatározó szerepe van (hirado.hu)
„Magyarország élen jár a digitalizáció területén, és ebben a Huaweinek meghatározó szerepe van” – közölte Facebook-oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, akinek jelenlétében Pekingben aláírták a SEEDs ösztöndíjprogramról szóló megállapodást a cég és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem képviselői hétfőn.
máj. 15
8:00
Szijjártó Péter: Magyarország élen jár a digitalizáció területén és ebben a Huaweinek meghatározó szerepe van (hirado.hu)
„Magyarország élen jár a digitalizáció területén, és ebben a Huaweinek meghatározó szerepe van” – közölte Facebook-oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, akinek jelenlétében Pekingben aláírták a SEEDs ösztöndíjprogramról szóló megállapodást a cég és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem képviselői hétfőn.
máj. 15
8:00
A háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltánt választották Göd polgármesterévé (SzMo)
Kammerer hivatalosan független jelöltként indult, azonban maga mögött tudhatta a Fidesz támogatását is.
máj. 15
8:00
Ma sem kímél minket az időjárás: ezeken a területeken várható csapadék (Life)
A hét első felében továbbra is csapadékos, hüvős időre számíthatunk, mutatjuk, hol alakulhat ki zápor, zivatar.

Keresés