A Skóciában található Heriot-Watt Egyetem kutatói szerint az emberek legalább 50 000 évvel korábban kezdték el irányítani és használni a tüzet, mint azt eddig gondolták.A Scientific Reports című folyóiratban megjelent vizsgálatban a tudósok számos bizonyítékot mutattak fel arra vonatkozóan, hogy az európai emberek már legalább 250 000 évvel ezelőtt
A prosztatarák megelőzésére és a férfiak mentálhigiénés egészségre hívja fel a figyelmet ismét a világ legnagyobb motoros jótékonysági felvonulása vasárnap.
Történelmi esély előtt áll a Magyar Honvédség, hogy megújulva egy ütőképes, elszánt haderővé válhasson - mondta a honvédelmi miniszter pénteken Budapesten, a honvédelem napja alkalmából tartott központi ünnepségen.
A pünkösdi hétvégén rendezik meg a 21. balatoni bor- és halünnepet Balatonfüreden, a rendezvényt gyermeknapi programok is színesítik - közölte szombaton az MTI-vel a rendezvény fesztiváligazgatója.
Mit jelent a magyar közösség számára Ódor Lajos szlovák miniszterelnöki kinevezése? Milyen esélyekkel indul a szétesőben lévő magyar párt a szlovák választásokon? Hogyan alakult a magyar-szlovák viszony az elmúlt években? Az NKE Európa Stratégia Kutatóintézetének megbízott vezetőjét kérdeztük Világrend című podcast-műsorunkban.
Haladéktalan, mellébeszélés nélküli, egyértelmű és világos választ vár Brüsszeltől Ukrajna Magyarországgal szembeni, újabb súlyos zsarolásával kapcsolatban Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti (EP-) delegációvezetője.
Még hatvanöt évesen is a romok alól hoz ki sérülteket, a Land Rovert nem villogásra használja, hanem funkcionálisan, nehéz terepen való segítségnyújtásra és a karácsonyi vacsoraasztaltól is feláll, ha menteni hívják – önként, ellentételezés nélkül. Az elsők között volt ott a beregi árvíznél, a vörösiszap-tározó gátjának átszakadásakor és legutóbb T
A világnak és Tajvannak is az az érdeke, hogy fennmaradjon a béke és a stabilitás – mondta Caj Jing-ven tajvani elnök szombaton Tajpejben, hét évvel hivatalba lépése után.
Nemrég kiderült, egy februári találkozón Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt javasolta, hogy robbantsák fel a Barátság-kőolajvezetéket, amely létfontosságú Magyarországnak.
A prosztatarák megelőzésére és a férfiak mentálhigiénés egészségre hívja fel a figyelmet ismét a világ legnagyobb motoros jótékonysági felvonulása vasárnap.
Ezt a filmet senki nem felejti el, az biztos. Véreső és hullahalom: noha sok ember nem hal meg a filmben, de aki igen, azt egyértelműen emlékezetes módszerekkel távolítják el az élők sorából.
Baleset történt a fővárosban, a VIII. kerületi Fiumei úton szombaton, az egyik autó a villamossínekre került, ezért egy szakaszon buszok közlekednek a villamosok helyett - közölte Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). Az OKF a honlapján azt írta, az autó elvontatásához nagy műszaki mentő szükséges.
Egy elemzőcég úgy becsülte, hogy 2022 és 2027 között közel 75 százalékkal bővül hazánkban azok száma, akiknek a vagyona meghaladja a 10 milliárd forintot.
Az osztrák Belügyminisztérium szerint a magyar eljárás a szervezett bűnözés érintett tagjainak kedvez, miközben az embercsempészek életeket veszélyeztetnek.
A Kynetec Hungary Kft. (előzőleg Kleffmann és Partner Kft.) mezőgazdaságra szakosodott független piackutató cég 1995 óta tevékenykedik Magyarországon. Kizárólag gazdálkodóktól származó információk alapján méri fel a vetőmag-, a műtrágya- és növényvédőszer-piacot. Jelen összeállításunk megosztásával is szeretnénk megköszönni kutatásaink összes részt