Az intézkedéseknek köszönhetően sikerült felszámolni a madárinfluenza járványt, és Bács-Kiskun, valamint Csongrád-Csanád vármegyékben április vége óta nem mutatták ki a magas patogenitású vírust a hazai baromfiállományban. Az eredmények alapján a Nébih május 23-án elrendelte a még fennálló felügyeleti (megfigyelési) körzetek feloldását.
A magyar kül- és gazdaságpolitika az ororszok Ukrajna elleni támadásával megkérdőjeleződött, miközben a NATO keleti szárnyára mostantól egészen más biztonság- és védelempolitikai kihívások várnak. Úgy látszik, hogy a térségben egyelőre Magyarország az egyetlen, amelyik nem igyekszik változtatni a függőségi viszonyokon, ráadásul az energiaigényes ip
607 zsák, a becslések szerint 3,6 tonnányi hulladékot gyűjtöttek össze a négynapos, Apátfalváról induló és Szegeden záruló Marosi PET Kupa résztvevői - tájékoztatta a szervező Természetfilm.hu Egyesület kedden az MTI-t.
A Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 100 forintos forgalmiérme-emlékváltozatot bocsát ki 2023. május 23-án. A különleges érme a Magyar Honvédség logójának szimbolikus elemeit emeli ki, megörökítve a történelmi múlt és a katonatörténelem ma is érvényes értékeit és hagyományait. Az érme tematikus ol
Vilmos herceg nem szőke herceg fehér lovon? A New York Post információi szerint nem az. Míg a herceg nem a jó tulajdonságairól ismert, addig Katalin hercegné háromgyerekes szuperanyaként ismert.
A végeredmény: Európa egyik legnagyobb motoros túrája, legösszetartóbb motoros közössége, akiket mindenhol szeretettel, étellel,itallal, koncerttel, helytörténeti előadással fogadtak. Akik útjuk során minden érdeklődőnek megengedték, hogy felüljenek különleges motorjaikra, és akik fákat ültettek, állatmenhelyeket támogattak útvonaluk mentén. Op
Megnehezítették az ellenzék koordinált jelöltállítását, eltörölték az időköziket a választás előtti egy évben, és nem lehet feloszlatni a képviselő-testületeket sem ebben az időszakban.
Újfent esős hétvégére készülhet az F1, ugyanis a meteorológusok szerint egész hétvégén várható csapadék Monacóban. Az elmúlt héten nagy mennyiségű eső esett Emilia-Romagna tartomány területén. A folyók egy része kiáradt, így víz lepte el az utcákat. A katasztrófa halálos áldozatokat is követelt, és többek otthona lakhatatlanná vált. A sportág úgy d
A Bakonyerdő Zrt. természeti értékek tekintetében hazánk egyik legváltozatosabb és legértékesebb területén, három vármegyében, mintegy 63 000 hektáron végzi gazdálkodási tevékenységét a Bakony, a Balaton-felvidék és a Keszthelyi-hegység vonulatain. Az elmúlt 5 évben végzett erdőtelepítésekkel több, mint 150 hektár területtel növelték az ország erdő
2020-ban két magánegészségügyi cégbe is beszállt a leggazdagabb magyar. Megnéztük, a 2022-es év után elégedett lehet-e ebben a szektorban Mészáros Lőrinc.
A román környezetvédelmi miniszter április elején jelentette be, hogy 426 medve kilövését készül engedélyezni megelőzési kvóta címen. Emellett további 60 egyed kilövését közvetlen veszély esetén hagyná jóvá.
A nőnek terápiára volt szüksége, miután megtudta, hogy az a két ember, akivel a legszorosabb viszonyt ápolta élete során, a legaljasabb módon árulta el.
A nemzetközi kommunikációs szcéna egyik vezető médiuma, a New York-i központú Ad Age hétfőn publikálta Leading Women 2023 listáját, amin először van magyar szereplő. Az iparág meghatározó női vezetőit bemutató gyűjtésben Sásdi Helga, a Publicis Groupe Hungary Ceo-ja, a magyar, cseh és lengyel tudásközpontokat egyesítő Publicis Le Pont társvezetője
Egy új kutatás érdekes dologra világított rá a pezsgőben található buborékokkal kapcsolatban. Egy nemrégiben készült kutatás során a tudósok arra voltak kíváncsiak, hogy vajon mitől olyan egyediek a pezsgők buborékjai.Nagyon úgy tűnik, hogy a Brown Egyetem és a franciaországi Toulouse-i Egyetem fizikusai rájöttek a trükkre. A szakemberek szerint a
A gépjárművekre vonatkozó tervezetet nyolc uniós tagállam, köztük olyan komoly autóiparral rendelkező államok, mint Franciaország, Olaszország és Csehország is alkalmatlannak találja.
A jelenlegi gazdasági recesszió idején minden vállalatnak jobban oda kell figyelnie a költségeire, és ez alól nem kivétel a munkaerő-költség sem. Főleg, mivel sokszor ez az egyik legnagyobb kiadás a kis- és középvállalatok életében. A diákmunkások alkalmazása – akár átmeneti időszakra – esetükben jelentős segítséget jelenthet.