Csak technológiával nem lehet megállítani a klímaváltozást. Szükség van "ökológiai és erkölcsi megtérésre" - erről beszélgetett Áder János volt köztársasági elnök Ürge-Vorsatz Diána fizikussal és klímakutatóval a Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent adásában.
Családi okokból Kanadába költözik Dinsdale Julianna, aki két és fél éven át töltötte be az Uniqa Biztosító vezérigazgatói pozícióját. Július 1-től átmenetileg Kurtisz Krisztián (címlapképünkön), a biztosító korábbi vezérigazgatója, a felügyelőbizottság jelenlegi elnöke veszi át a vállalat vezetését.
„Magyarország és Svédország politikai kapcsolatai borzasztóan rosszak” – mondta Orbán Viktor a Katari Gazdasági Fórumon, a hozzátéve: "Nem akarunk konfliktusokat importálni a NATO-ba”.
“A Grand Canyonnál excsajommal” - írta ki a közösségi oldalára posztolt fotójához Orosz Gyuri, és egy pillanatra a rajongók ereiben is meghűlt a vér. De a sztorijuk ettől fordulatosabb és színesebb - tudta meg a Naphire.hu.
Az amerikai demokraták beleszólnak az emberek életébe, de "mi nem szeretjük ezt" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden Dohában, a katari nemzetközi gazdasági fórumon.
Naponta átlagosan majdnem négy órát használja a telefonját a 8-15 éves korosztály - derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megbízásából a Fabricula kutatócég által készített kutatásból, amelynek részleteit kedden közölték az MTI-vel.
Másodfokon is 5 évre ítélték a győri középiskola volt diákját, ki megkéselte tanárnőjét 2019-ben. A feles kedvezményt viszont kétharmadra változtatta a Győri Ítélőtábla, ez 10 hónappal jelent többet.
Évekig az egyik legsikeresebb pályázó volt a pécsi építési közbeszerzéseken, most mégis végrehajtást jegyeztek be a cégre. Eközben milliárdos nagyságrendű beruházások állnak.
Ma a déli óráktól már a napi menettel az alföldi területeken is kialakulhatnak zivataros gócok, majd egy közeledő hidegfront hatására észak, északnyugat felől egyre inkább megnő a zivatarok kialakulásának valószínűsége. A fronthoz kapcsolódóan zivatarok előbb az északnyugati és Északi-középhegység térségét érinthetik, majd fokozatosan a középső, és
Sinan Oğan támogatásával és meglévő előnyével Erdoğan elnök több bizakodással várhatja a második fordulót, de az egyesült török ellenzék sem adja fel a harcot.
Országosan magas a pázsitfűfélék pollenkoncentrációja, helyenként elérheti a nagyon magas szintet is az Aerobiológiai Hálózat mérései alapján. A következő időszakban a pázsitfűfélék virágporára érzékenyeknél erősödhetnek a szénanátha tünetei - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) hétfőn az MTI-vel.
A Visa globális technológiai és termékfejlesztési központot nyit Lengyelországban, a következő években mintegy 1500 szakembert foglalkoztató intézmény az első ilyen projekt lesz Közép- és Kelet-Európában - közölték kedden Varsóban, a Mateusz Morawiecki kormányfő részvételével tartott sajtóértekezleten.
A várakozásoknak megfelelően továbbra is 13 százalékon tartotta az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa. Ez jó pár hónapig így is maradhat, a betéti tendernél azonban elérkezhetett a várva várt fordulat, 15 órakor a jegybankelnök bejelentheti, hogy a 18 százalékos kamatot elkezdik csökkenteni.
A Kék Innovációs Különdíj jelöltjeire szakmai szervezetek, a Jelölő Bizottság, valamint a Menedzserszövetség elnökségének tagjai, illetve annak ügyvezetése tehetnek javaslatot. Mint minden évben, az ajánlásokat titkosan kezelte az ügyvezetés a jelöltek tudta nélkül, és összeállították a háttéranyagokat a Jelölő Bizottság részére. A Bizottság pontoz
A harmadik forduló is páratlan izgalmakat hozott a K&H SIM Liga powered by HUMDA GT7-es bajnokságában. Az "oválversenyen" kettős győzelem született.
A Magyarországra érkező kőolajnak nincs köze az orosz-ukrán konfliktushoz, a Barátság kőolajvezeték ellen szervezett támadás pedig egy preventív kiszivárogtatás eredménye volt. A fegyverszállítások blokkolására azért van szükség, hogy garanciát kapjunk az európai uniós források folyósítására. A Nyugatra érkezett ukrán állampolgárok döntő többsége p
A várakozásoknak megfelelően a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa ugyan a jegybanki alapkamaton nem változtatott, egy másik fontos rátán viszont igen.
A várakozásoknak megfelelően a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa ugyan a jegybanki alapkamaton nem változtatott, egy másik fontos rátán viszont igen.