Scheer Sándor Meki- és Market-vezér sárvári szállodaprojektjébe szállhat be az Equilor Alapkezelő Zrt. által menedzselt Central European Opportunity II. Magántőkealap, ha a versenyhivatal is jóváhagyja.
Ma 15 órakor kezdődik Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő szokásos Kormányinfója. A vendég pedig Varga Mihály pénzügyminiszter, aki a 2024-es költségvetésről árulhat el újabb részleteket. Itt követheti a történéseket.
A Szupermenta program legújabb tesztjén mikrozöldeket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. A borsó és retek mikrozöldeket – helyszíni ellenőrzéssel egybekötve – 11 termőhelyről gyűjtötték be a hatósági felügyelők. Emellett természetesen a laboratóriumban és a kedveltségi vizsgálaton is bizonyítaniuk kellett a
Még fiatalok, amúgy is először játszottak nézők előtt rendes stadionban, ráadásul nincs mit szégyenkezni, a portugálok, a hollandok és a horvátok is kiestek.
Elismerte a miniszter, hogy egyszer vagy kétszer találkozott Schadllel és Völnerrel. Varga Judittól azt is megkérdeztük, hogy lehetnek-e rá nézve terhelő sms-ek az egykori államtitkáránál.
Világszinten nagyon alacsony a startupokban a női alapítók aránya, de a jelenség a vállalkozások körében és az oktatás bizonyos területein is megfigyelhető. Holott az eltérő megközelítések az innovatív megoldások születésének egyik legfőbb mozgatórugói. A legnagyobb hazai inkubátorprogram, a start it @K&H ezért a fejlesztendő csapatok kiválaszt
Elemzők által vártnál minimálisan kisebb mértékben javult a nürnbergi GfK gazdaságkutató intézet júniusi fogyasztói hangulatindexe, a mutató ezzel már a nyolcadik egymást követő hónapban emelkedett.
A vastagbélrák gyakori előfordulása ellenére egy megelőzhető, és korai stádiumában jól kezelhető betegség. A jó hír az, hogy egy kis tudatossággal mi magunk is sokat tehetünk azért, hogy ez a rettegett daganattípus ne érintsen bennünket.
Újra megtelnek május utolsó hosszú hétvégéjén a vízpartok és strandok országszerte, pünkösdre már most több mint 420 ezer vendégéjszakát foglaltak le a magyarországi szálláshelyekre a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) csütörtökön az MTI-vel.
Az emberek nem pusztán hosszú életre vágynak, hanem hogy a megadatott időből a lehető legtöbbet tudják kihozni. Nincs ez másképp a magyaroknál sem, a jó életminőség feltételei így az egészség, de különösen az anyagi biztonság tekintetében ugyanakkor komoly kihívásokkal küzdünk. Ezért pesszimistán tekintünk a jövőbe, sőt 28% lehetetlennek látja megv
Május utolsó vasárnapján ahogy minden évben, idén is a gyerekeké a főszerep. Ezúttal olyan nem mindennapi tárgyakat gyűjtöttünk össze, amelyek garantáltan mosolyt csalnak a megajándékozottak arcára.
Az amerikai gazdaság valamivel nagyobb növekedést produkált az első negyedévben, mint az előzetes becslésből látszott, de a teljesítmény így sem túl acélos.
Az energiaválság és az Ukrajnával szembeni orosz agresszió hatására több kelet-európai ország a szélerőművek szerepének növelését fontolgatja, átértékelve és növelve az ezek telepítésére vonatkozó céljait vagy felgyorsítva azok megvalósítását. A befektetők eddig a szomszédos volt szocialista országokban is a hazaihoz hasonló piaci nehézségekkel sze
Számos olyan világsztár van, akik az autizmus különböző formáival élnek együtt nap mint nap – ez azonban nem jelenti azt, hogy nem lehetnek sikeresek és boldogok.
Összeférhetetlenség miatt távolította el a posztról a képviselő-testület. Ács Rezső szerint azonban ő polgármester, és az is marad a következő választásokig.
A Bitcoin megjelenésével egyre többen felismerték az olyan decentralizált pénzügyi rendszer értékét, amely nem támaszkodik semmilyen központi hatóságra. Azonban még
Ahogy tegnap is beszámoltunk róla, a Magyar Telekom a 2023. május 5-én közzétett rendkívüli tájékoztatásával összhangban a mai napon részvény-visszavásárlási aukciót tartott, melyre való tekintettel 10 órától felfüggesztették ma a részvények kereskedését. A társaság ma délután közzétette az aukció eredményét.
Egy királyt általában úgy képzelünk el, mint egy méltóságteljes, büszke és megközelíthetetlen uralkodót, aki nem, vagy csak nagyon ritkán mutatja ki az érzelmeit. Károly királyt azért szeretjük, mert sosem fél a nyilvánosság szeme elé tárni: ő is emberből van.
A május közepét jellemző esős időjárás után az elmúlt egy hétben már kevesebb helyen öntözte záporokból, zivatarokból származó csapadék a földeket. Az előzőleg átnedvesedett talajon a meleg idő hatására gyors fejlődésnek indultak szántóföldi növényeink, de az időjárás most a gyomok növekedéséhez és a kórokozók elszaporodásához is kedvező körülménye
Varga Mihály pénzügyminiszter szerint a háború 2024-ben is tartani fog, és ennek hatásai érinteni fogják Magyarországot. Megerősítik a honvédelmi alapot, folytatódik az inflációkövető nyugdíjemelés, marad a 13. havi nyugdíj, és a 25 év alattiak szja-mentessége. Varga szerint Szlovákiában azért is alacsonyabb az infláció, mert ott euró van.
Péterfalvi Attila hivatalához az adatkezelés jogalapja kapcsán érkezett egy állampolgári panasz, Tényi István szerint pedig felmerülhet a törvénytelen adatszerzés, adatgyűjtés lehetősége.
Az Államadósság Kezelő Központ hamarosan lezárja a jelenleg elérhető PMÁP sorozatok értékesítését, helyettük pedig újakat kínál majd. Rossz hír a befektetőknek, hogy az új, 2023. június 1-től elérhető, 2028-ban és 2031-ben lejáró sorozatok 0,5 százalékponttal alacsonyabb kamatprémiumot fizetnek majd az infláció felett. Ez alapján a kamatuk az első
„A magyar jobboldal vissza tudta foglalni az intézményeket. Ez az első dolog, amit az amerikai konzervatívoknak meg kell érteniük” – vallja Josh Hammer. A Newsweek amerikai lap véleményrovatának szerkesztőjével a CPAC Hungary konferencián beszélgettünk, amit az Alapjogokért Központ szervezett.
Hajózási ügynökségek alapján arról számolt be a Reuters, hogy egy közel 200 méter hosszú zátonyra futott hajónak a hatóságok segítségével sikerült folytatnia az útját a Szuezi-csatornában.