2023. május 25. csütörtök

máj. 25
0:43
A korábbi ferencvárosi kedvenc kupagyőzelemhez segítette a Sepsi OSK-t (Magyar Nemzet)
A Sepsiszentgyörgy tizenegyesrúgásokkal győzte le a kolozsvári Universitateát a Román Kupa döntőjében.
máj. 25
0:43
III. Károly kidobta a királynő legjobb barátnőjét a palotából (AC News)
Angela Kelly közel 30 évig dolgozott a néhai II. Erzsébet királynőnek, többek között az uralkodó világhírű öltözékeiért volt felelős. Állítólag az egyik legközelebbi bizalmasa volt, és esténként még a lábát is masszírozta.
máj. 25
0:43
Lázár János szerint a német vasutasokból hiányzó jó szándék miatt nem engedték be Németországba a MÁV vonatát (Telex)
Május elején a Budapestről Hamburgba tartó Hungária EuroCity több száz utassal a fedélzetén a német–cseh határon ragadt.
máj. 25
0:43
Bejelentést tett a Honvédelmi Minisztérium, rengeteg magyart érint (naphire.hu)
Figyelmeztették a lakosságot.
máj. 25
0:45
Afrika napot tartanak a Scrutonban (Metropol)
Afrika a fekete földrész, a harmadik világ, az élet bölcsője.
máj. 25
0:45
Tényleg jön a felújított Metal Gear Solid 3 és a Sony új kézikonzolja is (Telex)
A PlayStation szerdai bejelentős eseményén a Snake Eater mellett bemutatkozott a Dragon's Dogma 2 és az új Assassin's Creed, a Spider-Man 2-höz pedig bő tízperces játékmenet-videó érkezett.
máj. 25
0:47
Gyengén zártak az amerikai tőzsdeindexek (vg.hu)
Az elhúzódó adósságplafon-tárgyalások aggodalommal töltötték el a befektetőket.
máj. 25
0:47
Tom Hanks kiakadása bejárta a világsajtót, de most kiderült az igazság (Promotions)
Tom Hanks Cannes-ban akadt ki a fotósok szeme láttára, de most a felesége, Rita Wilson elárulta, mi történt valójában.
máj. 25
0:47
Kelemen Hunor: az Rmdsz nem fog kilépni a kormányból (Magyar Hírlap)
A magyar politikus nem cáfolta, hogy a kormányfőcsere kapcsán a román pártok más kormányzati posztok elosztását is újra akarják tárgyalni.
máj. 25
0:47
Újra a Sepsi OSK nyerte a román kupát (Mandiner)
A Sepsi OSK szerdán megvédte címét a labdarúgó Román Kupában.
máj. 25
0:47
Miből fakad a szappanoperák bűnös öröme (AC News)
Legyen szó sci-firől, realityről vagy romantikus drámáról, a sorozatok odaláncolják az embert a képernyőhöz.
máj. 25
0:47
A kötelező adatszolgáltatás szakaszos bevezetését javasolja a kormánynak a Magyar Turisztikai Ügynökség (Telex)
Első körben az évi 100 millió forint nettó árbevétel felett teljesítő vállalkozások számára lépne életbe a kötelezettség.
máj. 25
0:47
Nagyszerű hírek érkeztek a forintról, ennyibe kerül egy euró (naphire.hu)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
máj. 25
0:51
Geronazzo Mária megszólalt a szájfeltöltésről: „Egy idő után már nem láttam, mennyire vastag” (Blikk)
A plasztikai műtétek hatásairól csinált riportot az RTL Fókusz című műsora, amelynek során megszólalt az egyik legismertebb hazai plasztikceleb, Geronazzo Mária is.
máj. 25
0:51
Több vármegyében is pusztít a vihar (ProfitLine)
Viharkárok miatt riasztották a tűzoltókat szerdán az ország több vármegyéjében - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-t.
máj. 25
0:51
A remény él: elindult egy újabb csúcstámadás a Mount Everesten – ha Suhajda Szilárd bajban van, megtalálják (vg.hu)
A jó hírt egy magyar hegymászó jelentette be, aki tíz napja jutott fel a világ legmagasabb pontjára.
máj. 25
0:51
Elszabadulnak a bacilusok az ételben, ha ezt csinálod a fakanállal – seregnyien szegik meg ezt a szabályt (Promotions)
A hazai konyhában is az egyik fő kellék a fakanál, de baktériumtenyészetté változhat az étel, ha ezt teszed vele.
máj. 25
0:51
Hanga és a Real Madrid: győzelem a Betis ellen, harmadik hely az alapszakaszban (Magyar Hírlap)
A 34 éves Hanga a cserepadról beszállva nyolc percet kapott, pontot nem szerzett, ugyanakkor a Betis magyar légiósa, Maronka 11 perc alatt három pontot dobott.
máj. 25
0:51
Megnézné a Mount Everestet minden oldalról 3D-ben? – Itt egy oldal, ahol megteheti (Mandiner)
A realitymaps interaktív oldalán látható a Föld legmagasabb hegycsúcsa, a hegymászóútvonalak, és a táborok is.
máj. 25
0:51
Ettől függ: csak megcsal vagy el is hagy a párod (AC News)
A legtöbb ember nem kalandos szemmel megy bele egy új kapcsolatoba. Azok, akik mégis, gyakran már korán kimutatják rá a hajlamot, akár szavakkal, viselkedéssel vagy esetleg mindkettővel. De vajon a valóságban ez a legjobb módja a félrelépés felismerésének, előrejelzésének? A kutatások más választ adnak. A hűtlenség motívumai hatással vannak a partn
máj. 25
0:51
Ungváry Budaházy kegyelméről: Az orosz modellt látjuk megvalósulni annak minden morális és biztonsági következményével (Telex)
Miért jogi abszurditás a Novák-féle döntés, és milyen történelmi előzményei vannak? A történész szerint azt a típusú államot, ami az állami erőszakot kiszervezi félterrorista csoportoknak, „nevezhetjük teljes joggal fasisztának, latorállamnak”.
máj. 25
0:51
374,59 forint az euró árfolyama (naphire.hu)
374,59 forint az euró árfolyama
máj. 25
0:57
Családi napot tartanak az Angyalföldi Kertvárosi Könyvtárban (Metropol)
Az Otthon a Könyvtárban programsorozaton belül családi napot szervez a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Angyalföldi Kertvárosi Könyvtára.
máj. 25
1:03
Pintér László: Szilárd műholdas követője egészen nagy kihagyásokkal dolgozott a csúcstámadás közben (Mandiner)
Ez nem kuriózum, tavalyi Lhoce-mászása alkalmával két napig fogalmunk sem volt, merre jár, mi van vele. Egyelőre várjuk a reggelt, és várjuk a remélhetőleg pozitív híreket.
máj. 25
1:15
Valaki most milliomos lett ezekkel a számokkal! (ProfitLine)
A Szerencsejáték Zrt. honlapján olvasható tájékoztatás szerint a május 24-én megtartott 21. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
máj. 25
1:21
Mi történik, ha 2023-ban visszatér az El Niño? (NRGreport)
Az előrejelzések szerint az El Niño 2023-ban tér vissza. Mit jelent a jelenség a szélsőséges időjárás és a globális felmelegedés szempontjából?
máj. 25
1:21
A rosszra forduló időjárás nehezítheti Suhajda Szilárd keresését, miután nyoma veszett az Everesten (Telex)
Két serpa elindult 8000 méter közelébe, hogy segíthessék a magyar hegymászót, akivel máskor is előfordult már, hogy napokig nem működött a jeladója.
máj. 25
1:33
Súlyos betegség után távozott a zenei legenda: a leghíresebb dalaival emlékezünk Tina Turnerre (Blikk)
Az egész világot megrázta a hír, miszerint Tina Turner 83 évesen elhunyt az otthonában. A legendás énekesnőnek megannyi népszerű slágere volt, amelyekből most összegyűjtöttük a top 5-öt. Hallgassa meg Ön is, emlékezzen velünk a rocknagyira!
máj. 25
1:45
Infraszaunában piheni ki a fárasztó napokat a Tippelj és vidd el! győztese (Blikk)
Igazi mesebirodalmat varázsolhatott az otthonából Hunyadiné Dóra, aki az RTL-en futó Tippelj és vidd el! szerda esti adásában mesés nyereményekkel gazdagodott.
máj. 25
1:45
Idén megkezdődik a földgáz szállítása Azerbajdzsánból Magyarországra (ProfitLine)
Fontos lépés az energiaellátás diverzifikációja szempontjából, hogy idén megkezdődik a földgázszállítás Azerbajdzsánból Magyarországra, miután a politikai megállapodást követően a kereskedelmi tárgyalás is sikerre vezetett - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Chisinauban.
máj. 25
2:21
Siess vásárolni, mert bezuhan a Prémium Magyar Állampapír kamata (ProfitLine)
A Prémium Magyar Állampapír dematerializált, inflációhoz kötött, változó kamatozású állampapír. A 2022. szeptember 30. napján és azt követően forgalomba hozott sorozatok névértéke 1 forint, míg a korábbi sorozatok 1.000 forintos címlettel kerültek forgalomba. A kifizetendő kamat mértéke (2027/J, 2029/I és 2029/J sorozatok első kamatperiódusa kivéte
máj. 25
2:27
Megemelték az egészségügyi szakdolgozók bérét (Szakmát Szerzek)
Július elsejétől 18 százalékkal nő az ápolók és az egészségügy nem gyógyító területein dolgozók alapbére – jelentette be Takács Péter a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára keddi Budapesten tartott, sajtótájékoztatón. Az egészségügyi szakdolgozók béremeléséről szóló kormányrendelet a Magyar Közlönyben is megjelent.  Az ápolói béremelés köze
máj. 25
3:15
Gyengültek a New York-i tőzsde főbb mutatói (ProfitLine)
Gyengüléssel zártak szerdán a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
máj. 25
3:15
Rendkívüli hír: mozgásba lendültek a Magyar Honvédség egységei (naphire.hu)
Folyamatos a Magyar Honvédség katonáinak a kiképzése Böröndi Gábor kinevezése óta.
máj. 25
3:21
Hiába a jogerős ítélet, még mindig nincs vége VV Fanni gyilkossági ügyének (BorsOnline)
Újabb bírósági tárgyalás vár Fanni családjára.
máj. 25
3:21
Hol szálljak meg Toszkánában ? (Utazási Élmények)
Toszkána nemcsak Olszország, hanem talán egész Európa leglátvágmyosabb régiója, ahol olyan sok a látnivaló, hogy hetek alatt sem lehetne mindent megnézni. Mindenkinek mások a szempontjai, ha toszkánai utazást tervez, így készítettünk egy ajánlót a legérdekesebb helyekről.
máj. 25
3:33
Teszteld a digitális készségeidet, és nyerj értékes ajándékokat! (Szakmát Szerzek)
Ha úgy gondolod, hogy a digitális technológia a kisujjadban van, akkor ezt a tesztet neked találták ki! Próbáld ki az IT Fitnesztesztet, ami a digitális készségek legnagyobb magyarországi tesztje! Az, aki sikeresen tölti ki a tesztet, részt vehet a sorsoláson, és értékes ajándékokkal gazdagodhat. IT Fitneszteszt, a nagy digitális teszt Az IT Fitnes
máj. 25
3:51
Moszkva kemény megtorlást helyezett kilátásba (Igényesférfi.hu)
Az orosz hadsereg rendkívül keményen fog reagálni a Belgorod megye elleni támadáshoz hasonló további ukrán diverziók esetén - jelentette ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter.
máj. 25
3:51
Olvasónk szexmentes kapcsolatban él, azonban szakértőnk tanácsaival talán visszacsempészheti a tüzet a kapcsolatába (Promotions)
Néha hiába tudjuk, hogy mi a megoldás félünk meglépni, van, amikor pedig tényleg egy harmadik fél meglátásai segítenek a nehéz helyzetekben.
máj. 25
4:15
Megúsztad! Nem vonhatnak le a pénzedből semmit a végrehajtók! (ProfitLine)
Jövedelem letiltás, hatósági inkasszó, végrehajtás szabályai 2023. Ezekből a jövedelmekből nem vonhat le senki! Íme a lista: ezekből a jövedelmekből, pótlékokból 1 forintot sem vonhat le Senki!! Sem a végrehajtó, sem az állam vagy a követeléskezelők. Milyen jövedelemből mennyit lehet levonni?
máj. 25
4:21
8 év után visszatér a Downton Abbey (Igényesférfi.hu)
A Crawley család életét nyomon követő Downton Abbey 2010 és 2015 között futott, majd ezt két film követte 2019-ben és 2022-ben.
máj. 25
4:21
Napi csillagjóslás – május 25: a Bika egészségügyi gondokba szaladhat bele, ha nem vigyáz, míg a Bak rátalálhat az igazira a szerelemben (Promotions)
Néhány csillagjegy nyugodtan kockáztathat, de azért nem szabad túlzásokba esni. Lássuk, hogy mit súg neked a mai napi horoszkóp!
máj. 25
4:27
Hizlal-e a késői étkezés? (WebBeteg)
A rohanó életformának, a mindennapok szoros időbeosztásának egyik negatív következménye, hogy nem szánunk elegendő időt a főétkezésekre. A kapkodás, a sok teendő mellett, főleg ha még túlórázunk is, a vacsora időpontja sokszor kitolódik. A késői étkezés után pedig sokan kellemetlenül érzik magukat, hiszen lépten-nyomon azt halljuk, hogy ez egészség
máj. 25
4:27
Az állatkerti elefántok kedvelik a látogatókat (Magyar Mezőgazdaság)
Az állatkertekről általában véve megoszlik az emberek véleménye. Egyesek szerint börtön az állatok számára, azonban azt is látnunk kell, hogy a természetes élőhelyek visszaszorulásával néhány fajnak ez az egyetlen esélye a túlélésre. Most a tudósok azt vizsgálták, hogy a különböző jószágok viselkedésére vajon milyen hatással vannak a látogatók.
máj. 25
4:33
Sztárok és gyűlölet a közösségi média felületeken (Szakmát Szerzek)
A közösségi média felületek népszerűségének köszönhető, hogy a rajongók közelebb kerülhettek kedvenceikhez, a celebekhez. Korábban a sztárok csak a különböző magazinok hasábjain, vagy a televízióban voltak elérhetők, manapság azonban már szinte minden celebnek van legalább egy olyan felülete, amelyen személyesen oszthatja meg gondolatait a rajongók
máj. 25
4:39
Új szerencsejáték-szabályozás, állami monopólium is jöhet (Infostart)
Az erről szóló törvénymódosítás parlamenti vitájában az ellenzék a Szerencsejáték Zrt.-t és a kaszinók működését is bírálta.
máj. 25
4:39
Megszólal a túlélő: „Alattam tört ketté a gép” – Újranyitottuk az 1977-es Malév-tragédia titkosított aktáit – Blikk-exkluzív! (Blikk)
Mind a mai napig titkosítva vannak azok a dokumentumok, amelyek a Malév 203-as járatának katasztrófájáról szólnak – állítja a repülő első tisztjének unokája, aki hiába próbálta kideríteni a tragédia részleteit.
máj. 25
4:39
Íme az új BMW 5-ös limuzin (autopro)
Már tisztán elektromosként is választható a kívül-belül megújult típus.
máj. 25
4:39
Még több helyre szállítana a Kifli.hu (MMonline)
A GKID 2022 évi elemzése a Kiflit első helyre rangsorolta az online FMCG kereskedők ranglistájában. Az eredménnyel kapcsolatban Gabriel Makki, a Kifli.hu ügyvezetője közölte: "Büszkék vagyunk rá, hogy vásárlóink a hűségükkel jutalmazták a törekvéseinket, hogy könnyebbé tegyük a mindennapjaikat. A teljes magyar online FMCG piac értékesítési forgalma
máj. 25
4:45
Meztelen combok, széttárt lábakkal élvezi a napsütést a formás mellű igazgatónő (Metropol)
Irina Deyt Dubajban élvezi a napsütést, szexi cuccban fotózták őt.

Keresés