Amerika hegemóniája rég véget ért, és Kína folyamatosan próbálkozik, ám mi nem hagyhatjuk figyelmen kívül az európai hatalmakat sem. Mégis nagyobb a mozgásterünk, mint hinnénk.
Három újonc, köztük Lisztes Krisztián is meghívót kapott az U21-es labdarúgó-válogatott keretébe, mely júniusban két felkészülési mérkőzést vív, előbb Szlovákia, majd Izland ellen.
A magyar irodalom székely realista táltosának nevezte Tamási Áront Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Kossuth-díjas székely magyar író első egészalakos köztéri szobrának avatásán, Budapesten.
Napok óta tartó özönvízszerű esőzés okoz nehézségeket Spanyolország keleti részén; elárasztott utcákon, elsodort autókban rekedt embereket kellett kimenteniük a tűzoltóknak, és volt, ahol rendkívüli tanítási szünetet rendeltek el pénteken.
Az Alba Fehérvár hazai pályán három ponttal legyőzte a címvédő Falcót a férfi kosárlabda NB I döntőjének negyedik mérkőzésén, ezzel 2-2-re egyenlített az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban.
Hadas Kriszta (52) igazán tudja, milyen az, amikor jön a baba. A Heti Napló sztárriportere 30 éve a pályán van, azt gondolta, élete ennél már nem lehet pörgősebb. Ám amikor megérkezett unokája, Rózi, élete fenekestül felfordult.
Hiába adta ki Joe Biden az engedélyt, az Ukrajna megsegítésére szánt harcigépek szállításában és a pilóták kiképzésében sem tud szerepet vállalni a Bundeswehr.
Júniustól műsorváltozás lesz a Spirit FM-en, a rádió reggelente a „Bohóc karmai közt” című műsort sugározza majd. Megszűnik az Aktuál, melynek egyik műsorvezetője Somos András volt. A népszerű televízióst a Naphire.hu telefonon érte utol.
Németország nem vezet be ellenőrzéseket a cseh-német határon, ahogyan azt a megnövekedett migrációs nyomás következtében Szászország és Brandenburg tartományok követelték – jelentette be a cseh belügyminiszter.
Az Egyesült Államok segít Tajvannak megszerezni a NATO Link-22 nevű biztonságos adatkapcsolati rendszerét – közölte Tajpejben a nemzetvédelmi minisztérium illetékese.
A Blake-Mouton-féle vezetői rácsot mutatja be a HR Blogon a Vista Verde Oktatási központ. Az egyik tengelyen a feladat-, a másikon az emberorientáltság. Bár a modell a csoportközpontú vezetést tartja ideálisnak, vannak olyan szervezeti kultúrák vagy vezetői szerepkörök, amikor más a célravezetőbb.