2023. május 27. szombat

máj. 27
6:21
Béres Anett fellélegezhet: a műtétje után is lehet gyereke (BorsOnline)
Az orvosok mindent megtettek.
máj. 27
6:21
Nagyon durván lefogyott a világ legnépszerűbb plus size modellje (Promotions)
Ashley Graham még mindig szeret nagyokat villantani.
máj. 27
6:21
Pénzköltési hajrá: néhány napjuk maradt a SZÉP-kártyásoknak (Bank360 blog)
Ha nem költik el május végéig a SZÉP-kártya tulajdonosok az október közepéig megkapott pénzüket, akkor ugrik a kedvezményük, és júniustól már csak 15 százalékos büntetéssel tehetik ezt meg. A hosszú hétvégén érdemes vadászni az elfogadóhelyekre a SZÉP-kártyával.
máj. 27
6:21
A vidék rejtett kincse: Sárvár (egy.hu)
Gyógyfürdő, élményfürdő, vár, arborétum, parádés huszárkiállítás és illatozó havasszépék – ez mind Sárvár! Vas megye egyik ékkövénél bármely évszakban érdemes eltölteni legalább egy hosszú hétvégét.
máj. 27
6:27
Ma százéves Henry Kissinger, a történelem bizalmasa (Magyar Nemzet)
Szinte minden kortársát túlélte a diplomácia doyenje.
máj. 27
6:33
Felmondhat-e a munkáltató az egy évvel a nyugdíjkorhatár előtt álló dolgozójának? (Adózóna)
Ha egy cég eljut arra a pontra, hogy nem tudja fizetni a béreket, és úgy dönt, hogy minden alkalmazottnak felmond, felmondhat-e annak a munkavállalójának is, akinek egy éve van hátra a nyugdíjkorhatár betöltéséig? Olvasói kérdésre dr. Kéri Ádám ügyvéd, compliance szakértő válaszolt.
máj. 27
6:33
Mindenkinek van játékos énje? - csapatépítős archetípusok (HR Portál)
Egy csapatépítő során is megfigyelhetőek különböző típusú emberek, különböző hozzáállással. Vannak, akik talán első ránézésre igencsak messze állnak attól, hogy igazán élvezni tudják a játékot. De még belőlük is könnyedén lehet igazi játékost faragni. Hogy mégis hogyan? Az [eureka] Games üzletágvezetője összegyűjtött párat a leggyakoribb csapatépít
máj. 27
6:33
A boszorkány és az üldözés (Magyar Hírlap)
Igazi boszorkányüldözés folyik Franciaországban. Nem csak úgy általában, amikor a politikai fősodorral szembe menőket akarják lejáratni, hanem konkrétan.
máj. 27
6:39
Arénából a frontra – 4 sporttörténelmi pillanat, ami politikával párosult (Hamu és Gyémánt)
A részvét fontos, nem csak a részvétel –mondhatnánk némiképp kiforgatva az újkori olimpiák atyja, Pierre Coubertin báró nemes szavait. Merthogy akadtak bizony olyan meccsek, amelyek nyomán vér folyt – a versenyarénákon kívül (is). Előfordult, hogy egy pályán szerzett győzelem közéleti áttöréshez vezetett, de olyan is, hogy a sportszerű küzdelem, va
máj. 27
6:39
Tizennégy platinalemezzel a fejében él Ibrahimovic magyar áldozata (Magyar Nemzet)
Tímár Krisztián bánja, hogy nem kapott második esélyt a válogatottban, mint például Guzmics Richárd.
máj. 27
6:41
Erről egyeztetett telefonon az orosz és a brazil elnök (Magyar Nemzet)
Lula da Silva brazil elnök megismételte, hogy kész az orosz és az ukrán féllel is tárgyalni a békéért.
máj. 27
6:45
A Klebelsberg Kultúrkúriában is gyermeknapot tartanak! (Metropol)
Többek között családi koncertek, bábszínház, játszópark is várja az érdeklődőket.
máj. 27
6:45
Ez a két BMW az igazi ínyenceknek való! (Autónavigátor)
Idén is kitett magáért a BMW Magyarország, hiszen amellett, hogy továbbra is nagyszerű támogatói a Balatonfüreden rendezett rendezvénynek, ismét két
máj. 27
6:45
Továbbra is a híreket várják Szilárdról (Magyar Hírlap)
Folyamatban van a hegymászó mentésére szervezett akció.
máj. 27
6:51
"Viharos lökések is lehetnek" - igen, nem lesz felhőtlen időnk (Infostart)
Azért semmi pánik, elég szép idő lesz szombaton
máj. 27
6:51
Rendkívüli készletakció, Rtk-megoldások házilag és egy óriási Case Ih traktor (Agroinform)
Egy hamarosan érkező óriástraktorról, egy új minirakodóról és egy nagy műszaki előrelépésről is olvashattok az Agroinform.hu heti gépészeti összefoglalójában.
máj. 27
6:51
Sikeres program: mozgáskorlátozottak hajóztak a Balatonon (AQUA)
A programot az Esélyegyenlőségi naphoz kapcsolódóan az Se Pető András Pedagógiai Intézete a Perspektíva Alapítvánnyal és az Mvm Sportegyesület támogatásával szervezte meg Balatonfüreden, a Koloska Marina Kikötőben. Az élménynapon 14 mozgáskorlátozott vett részt, háromévestől egészen felnőtt korig. Hozzájuk csatlakoztak a testvérek, kísérők, szülők,
máj. 27
6:51
Új irodába költözött és új arculatot is kapott a Mediator (Márkamonitor)
A budapesti full-service reklámügynökség május végétől a Xi. kerületi BudaPart Downtown egy teljes szintjére költözött. A költözéssel egyidejűleg az ügynökség lecserélte korábbi arculatát is, az új iroda már a cég megújult világát tükrözi.   „Ügynökségünk organikus bővülését követően elérkezett az az idő, amikor olyan irodateret kellett keressünk,
máj. 27
6:51
Rossz hírt kaptak a befektetők (Igényesférfi.hu)
Spórol az állam a legnépszerűbb állampapíron: az inflációkövető Prémium új sorozatainak valamivel kisebb lesz a hozama és egy évvel hosszabb a futamideje.
máj. 27
6:51
Nem kegyelmez az időjárás, ilyen idő vár ránk a hosszú hétvégén (BorsOnline)
Kellemes, 23-24 fokos idő ígérkezik az ünnepre, igaz a három napból egyedül vasárnapra nem ígérnek záporokat, zivatarokat.
máj. 27
6:51
Friss, zamatos szamóca – itt az idő, használjuk ki! (Agrofórum)
Minél érettebb, annál zamatosabb a szamóca. Itt az idei év első igazi hazai gyümölcse!
máj. 27
6:51
Agyirritálóan nehéz kvíz: a Balaton vagy a Duna partján található ez a 10 település? A 3. kérdésnél már senki nem hibátlan (Promotions)
Vajon tényleg ennyire nehéz ez a játék? Duna vagy Balaton?
máj. 27
6:51
Hamis autódiagnosztikai eszközöket és szoftvereket foglalt le a NAV (Mínuszos)
Hamis autódiagnosztikai eszközöket, kulcstartókat, emblémákat és illegális szoftvereket foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy Vas vármegyei férfi lakásán – közölte a hivatal. Azt írták, hogy a pénzügyőröknek egy internetes hirdetés vált gyanússá. A világhálón üzletelő férfit ezután keresték meg a lakásán, ahol autódiagnosztikai eszközök
máj. 27
6:51
Öt fő szempont egy akusztikus képalkotó rendszerben (newtechnology.hu)
Sűrített levegő, vákuumrendszer szivárgás, elektromos kisülés – ezek mind-mind olyan költséges rendszerproblémák, amelyek egy adott cégen belül nem tervezett leállásokhoz, a termelékenység csökkenéséhez, az áramfogyasztás megnövekedéséhez vezethetnek. Az akusztikus kamerával végzett ultrahangos képalkotás egy könnyen használható, hatékony módszer a
máj. 27
6:51
„Aki nem nyitott az újra, annak esélye sincs megérteni a világot” – mondja a norvég férfi, aki kétszer is beutazta a Földet (Forbes)
Gunnar Garfors az első ember, aki kétszer járt a világ valamennyi országában. Különösen izgatják azok a helyek, amelyek nem számítanak népszerű turistacélpontoknak.
máj. 27
6:51
„Milyen könnyű Londonban elbukni” (Magyar Nemzet)
Kate Atkinson (a szerzői jegyzet tanúsága szerint egy bohókás, mindenre fittyet hányó, vagány hölgy) kitűnő regényét ajánljuk.
máj. 27
6:53
Szeretnél gyönyörű petúniákat? Ismerd meg mind a 10 titkukat! (Agroinform)
Ha ismered az apró trükköket, a petúnia gyönyörűvé varázsolja a kerted.
máj. 27
6:57
Nagyot változott a lesajnált szektor megítélése, rá is kaptak a befektetők (vg.hu)
A magas költségigényű beruházások mostanra tetőztek, miközben a cégfelvásárlások és fúziók újbóli felfutása a hozamoknak is aláfűthet.
máj. 27
6:57
Folyamatban van Suhajda Szilárd mentése, türelmet kér a csapat (BorsOnline)
A serpák elindultak Suhajda Szilárdért. Egy átlagos mászónak három nap lenne elérni, és bár a serpák gyorsabban haladnak, így is türelemmel kell lenni.
máj. 27
6:57
Eltűnt gyerekek: inkább valami elől szöknek, mintsem valahová tartanának (WMN)
Magyarországon évente 18 ezer kiskorú eltűnéséről érkezik bejelentés a rendőrséghez. Mit tehetünk, hogy ez a hatalmas szám csökkenjen végre? Dián Dóri egy izgalmas kerekasztal-beszélgetést hallgatott meg a témában, és megosztja veletek a legfontosabb üzeneteket:
máj. 27
6:57
3 meccs, amire érdemes a hétvégén kriptóval fogadni (BitcoinBázis)
Ha azon gondolkozol, hogy milyen mérkőzésre érdemes fogadni a hétvégén, vagy csak egy új kriptokaszinót keresel fantasztikus bónuszokkal, akkor cikkünk
máj. 27
7:03
A legfrissebb információk és fontos részletek Suhajda Szilárd kimentéséről (Infostart)
Pénteken reggel elindult felfelé a Suhajda Szilárd hegymászó mentésére szervezett három fős serpa csapat, hírek a mentőakció lezárta után várhatók - írták pénteken éjjel a Hóhatár - a Mozgásvilág hegymászó hírei Facebook-oldalon.
máj. 27
7:03
Új vizekre evez Balázs Pali, aki meglepő álnévvel akarta indítani a pályáját (Metropol)
Rádiós műsorvezetőként teszi próbára magát Balázs Pali.
máj. 27
7:03
Kik azok a serpák? (Magyar Hírlap)
A falvaik ugyanis 3-4000 méter között találhatók a magas völgyekben.
máj. 27
7:03
Ütött az utolsó óra, közel az igazság pillanata Fehérváron és Kispesten (Magyar Nemzet)
Az NB I végjátékában kiadó egy-egy dobogós és kieső hely, a Honvéd vagy a Vidi búcsúzik az első osztálytól.
máj. 27
7:09
Itt a legfrissebb hír Suhajda Szilárd mentéséről (Metropol)
Suhajda Szilárd mentése jelenleg is folyamatban van, a csapat türelmet kér!
máj. 27
7:09
"Nyomorúságos állapotban volt" - kíméletlen őszinteséggel nyilatkoztak Suhajda Szilárdról a serpák (Ripost)
Az Imagine Nepal ügynökség vezetője, Mingma megerősítette az Explorerswebnek, csapata tagjai valóban látták Suhajda Szilárdot.
máj. 27
7:09
Jönnek az új kerékpársávok: kis lépés a fővárosnak, nagy a bicikliseknek? (Mandiner)
A buszsávok okafogyottá váltak, jön helyettük más a belvárosban, ennek azonban az autósok nemigen fognak örülni.
máj. 27
7:09
Egy e-roller, ami kitűnő választás a dimbes-dombos Budapestre. Kérdés, hogy van-e rá 250 ezrünk (Forbes)
Erre képes a nagyvárosban a Xiaomi új elektromos rollere. Megéri megvásárolni a Xiaomi Mi Electric Scooter Pro 4 nevű eszközt? Utánajártunk!
máj. 27
7:09
Korkép: a hét fotói az unatkozó katonától a meggyászolt Tina Turnerig (Magyar Nemzet)
Válogatás a nagyvilág képeiből.
máj. 27
7:15
A legmagasabb fokú harckészültségbe helyezték a szerb hadsereget (ProfitLine)
A legmagasabb fokú harckészültségbe helyezte a szerbiai hadsereget Aleksandar Vucic szerb elnök, a hadsereg főparancsnoka, mert több észak-koszovói településen is zavargások törtek ki.
máj. 27
7:15
Napi horoszkóp 2023. május 27.: Szombaton ki kell mondani, amit gondolunk (Life)
Szombaton sok félreértéstől kímélhetjük meg magunkat, ha egyenesen kimondjuk, amit gondolunk. Ha csak utalgatunk rá, hogy ezt vagy azt szeretnénk, azzal nem jutunk előrébb. A tiszta szavak és érvek, tiszta fogadtatásra találnak...
máj. 27
7:15
Az egyik legjobb nepáli mentőcsapat keresi Suhajda Szilárdot (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
máj. 27
7:15
A francia nők rettegnek a tömegközlekedési eszközökön (Magyar Nemzet)
A nők közel 90 százalékát érte már zaklatás, az esetek jelentős részében külföldiek az elkövetők.
máj. 27
7:15
TEK-es kommandósok betonba döngölték az erőszakos férfit (AC News)
A féltékenységtől elvakult férfi megöléssel fenyegette a volt feleségét és új párját.
máj. 27
7:15
Őrületes összeggel csábítanák a buszsofőröket a BKV-hoz (naphire.hu)
Toborzókampányba kezd a Budapesti Közlekedési Zrt.
máj. 27
7:17
Elment Tellér Gyula (Magyar Nemzet)
A kockadobó elment, de szelleme és gazdag hagyatéka itt maradt nekünk.
máj. 27
7:21
Közleményt adott ki éjjel Suhajda Szilárd csapata (Infostart)
"Egyelőre nem szeretnénk minden apró részletet közölni."
máj. 27
7:21
Csodát kell tennie az ellenzéknek ahhoz, hogy megakadályozza Erdoğan újabb elnökségét (444.hu)
De Törökországban régóta nincsenek csodák. 2,5 millió szavazat hátrányból kell vasárnap visszajönnie az elnök kihívójának – óriási ellenszélben.
máj. 27
7:21
Micsoda kerek popsi, Katalin hercegné bájain csámcsog az internet (Ripost)
A képek felkerültek az internetre.

Keresés