Veszélyesek-e a kormányra a diáktüntetések? Profitálhat-e ezekből az ellenzék? Miért segíti Orbán Viktor kommunikációját Zelenszkij? Miért van csapdahelyzetben az ellenzék az önkormányzati és EP-választás előtt? Többek között ezekről kérdeztük Kovács János politikai elemzőt, az Iránytű Intézet korábbi vezető elemzőjét.
Jövőre szinte az egész karácsonyi ünnepi hetet otthon töltetik a magyarok: a kormány december 24-ét és december 27-ét is pihenőnappá tenné. Több négynapos hétvégének is örülhetnek a dolgozók és a legtöbb munkaszüneti nap eleve nem is hétvégére esik.
Csodálatos művészek voltak Oszvald Marika szülei, akik az élet szeretetére is megtanították. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, operetténekes gyermekkorára visszaemlékezve mesélt szüleiről, emellett többek között arról is, hogy – nagyon előrelátóan – miért nem akarták, hogy gyerekszínész legyen.
Magyarországon 2014 és 2022 közt nem történt számottevő növekedés az értékesített televíziók volumenében, sőt, a 2018-as és 2020-as kiugró évek után 2022-ben talált gazdára a legkevesebb televízió itthon. Ennek ellenére az Oled kijelzők évről-évre egyre népszerűbbek a GfK Hungária Kft. adatai szerint: 2014 óta folyamatos, dinamikus növekedést mutat
Martina Merz Fotó: ThyssenKrupp A Thyssenkrupp főnöke, Martina Merz nem akar végkielégítést, amikor visszalép a felső vezetéstől. A cég pénteken megerősítette a Westdeutsche Allgemeine Zeitung (WAZ) értesülését. A Merz környezetéből származó információ szerint a Thyssenkrupp igazgatósági tagjainak díjazására vonatkozó, a 2022-es éves közgyűlésen el
A Naphire.hu információi szerint már a szezonzáró #Bochkor első percében parázs szócsata szemtanúi lehettek az ATV népszerű műsorának nézői. Hargitai Bea szája is tátva maradt.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Nem is gondolnánk, naponta hány alkalommal figyelnek meg, sőt, akár hallgatnak is le bennünket, miközben mi mit sem sejtve vásárolunk, szórakozunk vagy éppen pihenünk. Pedig minden egyes ilyen felvételről részletes és teljeskörű tájékoztatást kellene kapnunk a hatályos GDPR-rendelkezések alapján.Nemrég harmincmillió forintra bírságolt egy budapesti
Még a rutinosan végzett műtrágyaszórós munkafeladat során is elfordulhat súlyos baleset – mutatja a német eset. Öt javaslat a megelőzésre a mezőgazdaságban.
A Salgó Rallyval második futamához érkezik a HUMDA ORB1, ORB2, ORB3 és Historic Rally Bajnokság. Kövesd élőben velünk a május 26-27. között megrendezésre kerülő versenyt!
A hír elkeserítette a szülőket, akik dühösek, és cselekedni akarnak a 3500 lakosú Hosszúhetényben. A tankerület nem tud a problémáról, de a tanítói állásra megjelent a pályázat.
Felháborodtak a magyar börtönökben ülő magyar elítéltek, hogy sorra engedik ki onnan az elítélt külföldi embercsempészeket. Összeszedtük, mi a kiengedés jogi háttere, és megpróbáltuk megfejteni, mi lehetett a kormány motivációja. Röviden: a túlzsúfoltság megoldása és kiszúrás Brüsszellel.
„Már most is törvénytelen amit csinálnak, hiszen a szolidaritási hozzájárulás néven kivetett sarc meghaladja a kötelező feladatokra adott állami normatíva összegét” - nyilatkozta Wittinghoff Tamás.
Thierry Breton, az Európai Bizottság belső piacért felelős tagja szerint bár a Twitter kilépett a félretájékoztatás elleni kódexből a kötelezettségek ettől még megmaradnak.
Magyarország területére 2023. május 26-án 0 óra és 24 óra között az ukrán-magyar határszakaszon 6829 fő lépett be. A román-magyar határszakaszon belépők közül 4774 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett.
Tudományos-fantasztikus gyereknapot szervez a Margitszigeti Szabadtéri Színház vasárnap, a rendezvényen a magyar őslénykutatás elismert szakemberei tartanak ismeretterjesztő előadásokat a dinoszauruszokról és az itthon fellelhető őshüllőkről.