A nyugdíjszakértő szerint a kuriózumnak számító magyar nettó nyugdíj nem főnyeremény, de nem pont ez a baj vele. Ha a nyugdíjasok egyértelműen és láthatóan részt vehetnének a közterherviselésben (nem csak úgy, mint most, a fogyasztásukat terhelő adók, például áfa, illetékek megfizetésével), akkor sokkal inkább érezhetnék magukat a társadalom egyenr
A chilipaprika érdekes helyet foglal el a kultúrnövények között. Zöldségként termesztik, de élvezeti termékként, fűszerként fogyasztják. A gyógyhatással is rendelkező bogyót egyre többen kedvelik hazánkban is, és gyorsan terjedő népszerűségéhez jelentősen hozzájárult a Chili Hungária Manufaktúra.
A Blikk is megírta, hogy a Suhajda Szilárdért küldött mentőcsapat tagjai megtalálták a hegymászó sátrát és személyes holmijait. Az egyik serpa azonban kijelentette, már mindenki biztos benne, hogy semmi esély rá, hogy Suhajda Szilárdot életben megtalálják.
Az ellentétek és háborúk uralta világban a Szentlélek képviselte összhangot szorgalmazta Ferenc pápa a társadalomban éppúgy, mint saját egyházában a Szent Péter-bazilikában mondott homíliájában pünkösdvasárnap.
Peter Srámek egy podcast-beszélgetésben beszélt arról, hogy korábban Szlovákiában többször is jelentkezett különböző tehetségkutatókba, ám sem a művészetével, sem a sítlusával nem tudta meggyőzni a zsűrit.
A Red Bull pilótája, Max Verstappen nyerte a Forma-1 történelmének 80. Monacói Nagydíját, amit a futam háromnegyedénél megérkező eső tett izgalmassá. A pole-ból rajtoló Max Verstappen meg tudta tartani a vezető pozícióját, és mögötte sem történt változás. A hátsóbb régióban azonban Lance Stroll a 6-os kanyar felé menet a falnak ütközött, de folytat
Hiába befolyásoltak az elmúlt három évet különböző válságok és gazdasági bizonytalanságok, a cégvezetők többsége (53 százalék) közel sem érzi vállalataikat kellően erősnek ahhoz, hogy megküzdjenek a jövő kihívásaival. A vezető analitikai vállalatként ismert SAS legújabb jelentése, mely a „Resiliency Rules” névre hallgat, az üzleti életben tapasztal
A jövő héten is kora nyárias idő várható, sok napsütéssel, gomolyfelhőkkel és 25 Celsius-fok körüli maximumokkal. Kedden többfelé, a hét többi napján elszórtan lehet zápor, zivatar – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
A táplálkozás a hiányzó láncszem az edzés és a teljesítmény között. Szarka Dorottya, a Sportorvosi Központ sportdietetikusa elmagyarázza, miért fontosak a szénhidrátok a teljesítményhez, és hányféle típusuk ismert.
Pünkösdre átlépte az 50 ezret az Országos Mentőszolgálat új alapellátási ügyeleti rendszerében ellátott betegek száma - közölte a mentőszolgálat szóvivője vasárnap az MTI-vel.
Hacsak az elmúlt tíz évet nézzük, a digitalizáció számos iparágban forgatta fel a munkavégzési gyakorlatokat, olyan innovációkat behozva a mindennapi folyamatokba, amelyekhez alkalmazkodni kellett a munkaerőállománynak. Ez a technológiai fejlődés egyre gyorsabb ütemben alakítja át a hétköznapi munkavégzést, amivel a dolgozóknak fel kell tudniuk ven
A pikkelysömör, bár sokan nem tudják, valójában nem bőrbetegség, hanem egy autoimmun betegség, amely bőrtünetekkel jár. Mivel nem egy egyszerű bőrbetegségről van szó, bőrünk szépségénél sajnos többet is veszíthetünk, ha egyáltalán nem kezeltetjük vagy nem kezeltetjük megfelelően. A gyulladásos folyamatok, melyek ilyenkor végbemennek a szervezetünkb
Padon aludt, mint egy hajléktalan, nem volt ennivalója és még egy őszinte barátja sem, aki befogadta volna akkor, amikor a legmélyebben volt. Ez az élmény volt az utolsó csepp a virtuális és az igazi pohárban is.
Japánban lehetséges, hogy ma technológiai kütyüket tesztelsz, holnap meg már egy hőforrásban csobbansz a Fuji lábánál. Nem csoda, hogy Takács Dalma sok olyan dolgot kipipált itt a bakancslistáján, amiről korábban nem is tudta, hogy létezik.