A magas infláció miatt mindenki azt keresi, hová tegye a pénzét, hol kamatozik jól hosszú ideig. Segítünk válaszolni: a szánkban! A fogainkra időben költött összeg olyan befektetés, ami egész életünkben kamatozik, és nem csak ezért tesz boldogabbá bennünket.
Idén május 25 és 28. között tartották a Kamaszfesztivál elnevezésű rendezvényt festői környezetben, a tatai Öreg-tónál. A rendezvénynek az Esély Budapest Alapítvány gyönyörű ősparkos táborhelye biztosította a helyszínt. A Kamaszfesztiválon a Szakmát szerzek! szerkesztősége is részt vett, ez a beszámoló a tatai élményeinkről fog szólni. Ősparkos kör
A háztájiban ilyenkor állítják hizlalásba a malacokat, ha karácsonyi vágást terveznek. Amikor valaki kifejezetten a húsvéti sonkára "gyúr", az ősszel fogja hízóra a röfiket.
Szükség lett volna arra, hogy a világ meghatározó államainak vezetői bebizonyítsák, mind intellektuálisan, mind morálisan készek arra, hogy a világ számára olyan stratégiát fogalmazzanak meg.
Több generáció is elmondhatja: málna vagy narancsszörpön nőtt fel, gyermekkorában nem fordulhatott elő, hogy ne legyen belőlük néhány üveggel a kamrában. Akkoriban még nem volt ennyiféle üdítőital, mint ma, és szörpök terén sem volt széles a választék. Bár azóta változott a helyzet, és brutális választék nőtte ki magát az üdítőiparban, ez a jellegz
Zoltán Kevin és Búzás Róbert nyerte a Salgó Rallyt az ORB2 mezőnyében, és sikerével a bajnokságban is átvette a vezetést Szetei Norbertet és Strider Zoltánt megelőzve.
Magdaléna olyan, mint egy élő lexikon: mindent tud Sissiről, a magyarok királynéjáról. Ráadásul nem csak az életéről, de a ruháiról is, ami nem is véletlen, hiszen a lengyeltóti asszony idehaza - de talán egész Európában is - az egyetlen, aki Erzsébet királyné szinte minden ruhájának másolatát elkészítette már. A viseletek a legapróbb részletekig m
Szeretnénk cégünk számviteli politikájában szerepeltetni, hogy a számláinkat 2023-tól elektronikus formában fogjuk ezentúl tárolni, és megőrizni rendszerünkben. Ezt hogyan szerepeltessük és írjuk bele a számviteli politikába, hogyan aktualizáljuk? – kérdezte olvasónk. Hunyadné Szűts Veronika igazságügyi adó- és járulékszakértő válaszolt a kérdésre.
A pénzügyi digitalizációval járó változások számos kockázatot rejtenek, amelyeket a szabályozóknak még időben kezelniük kell. Az utóbbi években egyre több figyelmet kaptak a digitális jegybankpénzek, vagy CBDC-k ( Central Bank Digital Currency), amelyek hatékony eszközöknek tűnnek a jegybankok kezében arra, hogy megvédjék a monetáris szuverenitást
Tekintettel arra, hogy a Thriller idők egyik legkelendőbb albuma, nehéz lenne vitatkozni azzal a ténnyel, hogy nem ez az egyik legjobb popalbum, amit valaha készítettek. A névadó dalhoz készült videóklip pedig a popkultúra egyik alapköve lett – táncoló zombik, vérfarkas és egy piros bőrdzseki. De melyik horrorfilm ihlette Michael Jackson egyik legn
A török Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) elnöke, Ahmet Yener vasárnap este bejelentette: a közel végleges adatok alapján Recep Tayyip Erdogan hivatalban lévő török államfő nyerte az elnökválasztás második fordulóját.
Másfél hete hatszázhét zsáknyi, mintegy 3,6 tonnányi szeméttől szabadították meg a Marost és kis részben a Tiszát az önkéntesek. Két Pet-palackokból készült tutaj és kéttucatnyi kenu járta végig a Marost Apátfalvától Szegedig. A Marosi Pet Kupán négy csapat versenyzett egymással: egy makói, egy apátfalvi, egy szegedi és egy hódmezővásárhelyi. Az ös
Pünkösd miatt a piacok többségén is rövid hét lesz, ennek ellenére várható néhány fontos adat, elsősorban a májusi inflációról és az első negyedéves GDP-ről.
Számos termelő a legutóbbi digitális pályázatnak köszönhetően most mélyíti el eddigi precíziós technológiáját, hogy a legkevesebb pazarlással és a maximális bevétel opciójával gazdálkodhasson.
A probléma felismerése félsiker, a valódi változáshoz azonban az érzelmek szintjére érdemes merülni. És végre itt egy módszer, amely amellett, hogy ezt lehetővé teszi, logikus és könnyen érthető, és még a személyiségzavarok gyógyításában is hatékony. Már csak terapeutát kellene hozzá találni De miért lett ennyire népszerű a sématerápia?
A fémből készült műalkotások nem számítanak újdonságnak. Sokunknak azonnal a Szabadság-szobor vagy az Eiffel-torony jutna eszébe, míg a kortárs művészetben jártasaknak a Chicago Picasso vagy Sir Anthony Gormley Északi angyal című alkotása juthat eszébe. Hogyan lehetne azonban több híres műalkotást ötvözni, rozsdamentes acél és mesterséges intellige
Mely országok hozzájárulása a legnagyobb a globális GDP-hez? Mekkora jelentősége van még Európának? Hol találhatóak a legnagyobb vállalatok? Hol állnak a V4-ek? Van esélye visegrádi országnak bekerülne a legnagyobbak közé? Megnéztük mekkora a gazdasági súlya az egyes országoknak.
Marta Kosztyuk tartja magát korábbi fogadalmához: addig nem ráz kezet egyetlen orosz, illetve fehérorosz sportolóval sem, míg háború zajlik az anyaországában.
Így gondoskodj a cseresznyefa igényeiről; ezt kell tenned a gyönyörű rózsákért; így szárítsd és tárold a gyógy- és fűszernövényeket. Az Agroinform.hu Házikert rovatának májusi összefoglalója.
Évről-évre erőteljesebb a csapadékhiány, s az M1-esen bekövetkezett tömegbaleset is arra figyelmeztet: mindenkinek át kell gondolnia, folytathatja-e az eddigi hagyományos talajművelést.
Elkerülhető az Egyesült Államok számára katasztrofális fizetésképtelenség a költségvetésről szóló megállapodással - jelentette ki Joe Biden elnök Washingtonban vasárnap este, miután a Képviselőház elnökével véglegesítették a szombaton megkötött egyezséget.
Sok mindent nem tudnak a tudósok a tobzoskáról – arról a különös, pikkelyes emlősről, amely úgy néz ki, mint egy földi mormota és egy labda keresztezése.
Történetének új fejezetébe lépett a Kioti traktor azzal, hogy a HX-sorozatban két új, nagy teljesítményű motorverzióval szerelt típusváltozatot dobott piacra.
A klímaváltozás Dél-Afrikát is érinti, a veszélyes fitoplazma vírusbetegségek is ugyanúgy terjednek nálunk, mint ott, de a szőlőszaporítóanyag-előállítás területén a technológia igen fejlett.
Az élelmiszeripari beruházások értéke folyó áron a kijelölt vállalkozások körében 9 százalékkal magasabb volt 2022-ben, mint 2021-ben – hívta fel a figyelmet elemzésében az Agrárközgazdasági Intézet (Aki).
A török Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) elnöke, Ahmet Yener bejelentette: a közel végleges adatok alapján Recep Tayyip Erdogan hivatalban lévő török államfő nyerte az elnökválasztás második fordulóját.