2023. május 29. hétfő

máj. 29
12:27
Leleplezte a földönkívülieket a professzor: az űrlények már a Földön vannak, és tesztelnek minket? (Promotions)
Kitálalt a szakember, aki szerint nemcsak léteznek a földönkívüliek, de már fel is vették velünk a kapcsolatot.
máj. 29
12:27
Weber véget vetne a török EU-csatlakozási folyamatnak (Demokrata)
Erdogan választási győzelme után az Európai Néppárt elnöke azt mondta, végleg félre kell tenni a török uniós csatlakozás ügyét.
máj. 29
12:27
Putyin aláírta az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló szerződés felmondásáról rendelkező törvényt (Növekedés)
Aláírta az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló szerződés (CFE) felmondásáról rendelkező törvényt Vlagyimir Putyin orosz elnök, a dokumentumot a jogi információk hivatalos portálján tették közzé.
máj. 29
12:27
Mi történt? Bayer Zsolt már nem őrjöng, furcsa dolog történt vele (Nyugati Fény)
Mintha nem is ő lenne.
máj. 29
12:27
Sordo: Idén még jobban igaz, hogy Szardínián a legkisebb hiba is sokba kerülhet (Racing)
Dani Sordo korábban kétszer tudott a Szardínia Rallyn nyerni, és idei jó első napi rajthelyével ismét szeretne legalább a dobogóra állni, de a győzelmet sem tartja elérhetetlennek.
máj. 29
12:33
Kiderült, mi lesz a sorsa a metrópótló-buszok sávjának (Menedzsment Fórum)
A felújított 3-as metró átadása után megújulnak a pótlóbuszok egykori sávjai, rövidesen több sávot használhatnak az autósok, ami csökkenti a mellékutcák forgalomterhelését, és biztonságosabb lesz a biciklis közlekedés is - írta közleményében a BKK hétfőn.
máj. 29
12:33
Irán miatt Szíriát támadta Izrael (Infostart)
Légitámadás érte Damaszkusz környékét hétfőre virradóra, a szíriai állami média katonai forrásokra hivatkozva Izraelt vádolta a művelettel. Sebesültekről nem tudni.
máj. 29
12:33
Egy volt katonatiszt szerint Prigozsin puccsot készül végrehajtani (ATV)
Igor Girkin szélsőséges nacionalista egykori katonatiszt szerint Jevgenyij Prigozsin puccsot készül végrehajtani az orosz katonai vezetés ellen – írja a 24.hu.
máj. 29
12:33
Itt a csodaszer az e-autók töltésére? (autopro)
A mozgó töltőállomások jelenthetik a megoldást?
máj. 29
12:33
A német törökök az utcán ünnepelték Erdogán győzelmét (Növekedés)
Végleg le kell zárni Törökország EU-csatlakozási folyamatát az Európai Néppárt (EPP) elnöke, Manfred Weber szerint.
máj. 29
12:33
„A magyar kultúra és gasztronómia szerelmese vagyok” – egy fiatal dán zenész Szegedre költözött, és hazánkról vlogol (Mandiner)
Dániából a napfény városába: cikkünkből az is kiderül, melyek Frederik kedvenc magyar ételei és szavai, valamint, hogy mely magyar zenekarokat és településeket szereti a legjobban.
máj. 29
12:39
Erdogant 300 ezres tömeg ünnepelte Ankarában (Növekedés)
Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőre virradó éjszaka Ankarában az elnökválasztás második fordulójának csaknem végleges eredménye alapján bejelentett győzelmére utalva azt mondta, újraválasztásával Törökország, a nemzet minden része, a demokrácia és az ország teljes 85 milliós népessége is nyert.
máj. 29
12:39
Mint a mesében: csodálatos dolog tűnt fel Magyarország felett (naphire.hu)
Ha felnézett az égre pünkösdvasárnap, Ön is részese lehetett a látványnak.
máj. 29
12:45
Putyin távolodik Putyintól (Piac és Profit)
Aláírta az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló szerződés (CFE) felmondásáról rendelkező törvényt Vlagyimir Putyin orosz elnök, a dokumentumot a jogi információk hivatalos portálján tették közzé.
máj. 29
12:45
A vadonban már kihalt, különleges állatbébi született a Fővárosi Állatkertben – Cuki fotók (Blikk)
Örömteli hírt osztott meg a Fővárosi Állat- és Növénykert hivatalos Facebook oldalán, ugyanis május elején új kisállat született a világra, egy mhorr gazella, ami azért jelentős, mert ez az állatfaj már a természetes közegében a vadonban kihalt.
máj. 29
12:45
Mi történt? Bayer Zsolt már nem őrjöng, furcsa, ami történt vele (Nyugati Fény)
Mintha nem is ő lenne.
máj. 29
12:45
Ennek nagyon örülni fognak a budapesti autósok (naphire.hu)
A 3-as metró átadása után megújulnak a pótlóbuszok egykori sávjai, rövidesen több sávot használhatnak az autósok.
máj. 29
12:51
Putyin aláírta (Blikk)
Aláírta az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló szerződés (CFE) felmondásáról rendelkező törvényt Vlagyimir Putyin orosz elnök, a dokumentumot a jogi információk hivatalos portálján hétfőn tették közzé.
máj. 29
12:51
Jótékonysági hangversenyre készül a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (Infostart)
A hangverseny egyben megemlékezés Kocsis Zoltán zongoraművész, karmesterről, zeneszerzőről, aki a kezdetektől fogva tagja és támogatója volt a szervezetnek.
máj. 29
12:51
Spanyolországban a konzervatív Néppárt nyerte a helyhatósági választásokat (HírTV)
Tarolt a jobboldal Spanyolországban.
máj. 29
12:51
Igazolatlan távollét munkaidőkeretes dolgozónál: hogy számoljunk azonnali hatályú felmondás után? (Adózóna)
Munkaidőkeretben dolgozó munkavállaló több hét igazolatlan távollét után a munkáltató azonnali hatállyal megszüntette a munkaviszonyt, a bérszámfejtő program azonban túlmunkát mutat. Miként kell elszámolni vele a munka törvénykönyve előírásai szerint szabályosan ebben az esetben? Olvasói kérdésre dr. Hajdu-Dudás Mária ügyvéd válaszolt.
máj. 29
12:51
A KFOR egységei is kivonultak az észak-koszovói zavargások helyszíneire (ATV)
Három észak-koszovói településen kezdődött a hétfő reggel a rendőrség és a helyi szerbek közötti összeütközésekkel, a helyzet romlását megakadályozandó a kérdéses helyekre kivonult a NATO parancsnoksága alatt működő koszovói békefenntartó erő, a KFOR is.
máj. 29
12:51
Hol bukkanhatnak fel a NAV revizorai a tavasz utolsó és a nyár első napjaiban? (Üzletem)
Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a május 29-én kezdődő héten.
máj. 29
12:51
Autós és kerékpáros ütközött a Rákóczi hídnál, a híd felét lezárták (Telex)
A helyszínelés idejére a Budáról Pestre tartó oldalt teljes szélességében lezárták.
máj. 29
12:53
Caramel régi vágya vált valóra! Példaképével énekelhetett együtt (Blikk)
Egy régi vágya valósult meg Caramelnek, ugyanis Királyként aposztrofált kedvencével énekelhetett együtt.
máj. 29
12:57
Putyin aláírta (Blikk)
Aláírta az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló szerződés (CFE) felmondásáról rendelkező törvényt Vlagyimir Putyin orosz elnök, a dokumentumot a jogi információk hivatalos portálján hétfőn tették közzé.
máj. 29
12:57
A román külügyminisztérium közleményben fejezte ki nem tetszését Novák Katalin útja miatt (HírTV)
A román külügyminisztérium közleményben fejezte ki nemtetszését Novák Katalin pünkösdi csíksomlyói látogatása miatt.
máj. 29
12:57
Váratlan szövetségesre lelhet a magyar kormány - alakul a konfliktus (Portfolio)
Magyarország mellett most Görögország is adminisztratív akadályokat gördíthet az Oroszországgal szembeni 11. szankciós csomaggal kapcsolatban - írja a Politico. Ezzel most Magyarország nem marad egyedül az unióban a kérdésben.
máj. 29
12:57
Ökológiai gazdálkodást támogató alapképzés indul (Agrárágazat)
Az agrártámogatások felhasználásával intenzíven kell gazdálkodni ökológiai keretek közt is!
máj. 29
12:57
Eljött az utolsó óra: Aki most nem lép, az csúnya összegeket bukhat (Nyugati Fény)
Erről sokan elfelejtkezhettek.
máj. 29
12:57
Kiátkozták az Orbánnal a CPAC-en parolázó Andrej Babišt az európai liberálisok (Telex)
Felfüggesztették a cseh exkormányfő jogait az ALDE nevű európai liberális pártcsaládban.
máj. 29
12:57
3 sportcipő, amiket bátran viselhetsz nyári ruhával (in.hu)
A meleg nyári napokon szinte minden nap ruhát viselünk. Ha pedig nyaralni vagyunk a városnézéshez szintén előkerülnek a csinos, ugyanakkor kényelmes ruhácskák, melyekhez a legnagyobb szerencsénkre tökéletesen passzolnak a sportcipők is, amelyek sokkal kényelmesebbek a szandáloknál. Lássuk mely 3 sportcipő illik a legjobban a nyári ruhákhoz!1. Nike
máj. 29
13:03
Putyin aláírta az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló szerződés felmondásáról rendelkező törvényt (ATV)
Aláírta az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló szerződés (CFE) felmondásáról rendelkező törvényt Vlagyimir Putyin orosz elnök, a dokumentumot a jogi információk hivatalos portálján hétfőn tették közzé.
máj. 29
13:03
Rendkívüli: Putyin aláírta a törvényt a fegyveres erőkről (naphire.hu)
Aláírta az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló szerződés (CFE) felmondásáról rendelkező törvényt Vlagyimir Putyin orosz elnök, a dokumentumot a jogi információk hivatalos portálján hétfőn tették közzé.
máj. 29
13:09
Megjárta a földi poklot egy szudáni nő: terhesen indult el gyalog Egyiptomba: csoda, hogy túlélte (Blikk)
Iszonyatos megpróbáltatásokon van túl egy Szudánból menekült terhes nő és a kislánya. A polgárháború szélére sodródott Kartúmból indult el Egyiptom felé, s végül embertelen megpróbáltatások árán, de sikerült eljutnia a szomszédos országba, ahol megszülte a gyermekét.
máj. 29
13:09
A missziót folytatni kell (Demokrata)
Beregszászi Olga most is személyesen hozta el szülővárosába, Beregszászra az összegyűlt pénzt és adta át az arra leginkább rászorulóknak.
máj. 29
13:15
Mi történik? Új szakmát tanul Marsi Anikó (Blikk)
Marsi Anikót igyekszik minél több ismeretre szert tenni a házfelújítások kapcsán, hiszen férjével, Gyarmati Gáborral közös vállalkozást visz, ahol régi épületek, otthonok rendbetételét csinálják.
máj. 29
13:15
54 évbe telt, de megszerezte bölcsészdiplomáját egy férfi (Infostart)
A 71 éves hallgató egy vancouveri egyetemen jutott hozzá diplomájához: igaz, közben egy másik területen sikeres karriert futott be.
máj. 29
13:15
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló (SzMo)
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.
máj. 29
13:15
Rémálma lehetett ennek a polipnak (Hamu és Gyémánt)
Hirtelen idegen helyen találod magad, csupa ismeretlen arc vesz körül. Elkezdődik az üldözés. Futsz amennyire csak bírsz, a tested mégsem képes végrehajtani a kérést, miszerint ne kapjanak el. Majd felriadsz – igen, ez csak egy rémálom volt. Lihegve veszed a levegőt, rájössz, hogy az elmúlt pár percben rúgkapáltál, mert hát az ember így viselkedik
máj. 29
13:15
Spanyolországban előrehozott parlamenti választásokat jelentett be a kormányfő (Növekedés)
Előrehozott parlamenti választásokat jelentett be július 23-ára Pedro Sánchez miniszterelnök Madridban.
máj. 29
13:15
Szanyi Tibor: Suhajda Szilárd nem hős (Mandiner)
A politikus szerint azok az igazi hősök, akik nincsenek a lapok címoldalán, csak mindent megtesznek az életért.
máj. 29
13:15
Az egyik leghíresebb versenypályán mutatkozott be Losonczy Levente a TCR Europe-ban (Racing)
Az Agressive Team Italia versenyzője az elmúlt hétvégén debütált a sorozatban, és rögtön legendás pályán kezdett.
máj. 29
13:21
A nép kezében a döntés: előre hozott választások lesznek Spanyolországban – „Tisztázzák, mit akarnak a kormánytól” (Blikk)
Előre hozott parlamenti választásokat jelentett be július 23-ára Pedro Sánchez miniszterelnök hétfőn Madridban.
máj. 29
13:21
Mindenki számára remek hírt jelentett be a BKK (ATV)
A felújított 3-as metró átadása után megújulnak a pótlóbuszok egykori sávjai, rövidesen több sávot használhatnak az autósok, ami csökkenti a mellékutcák forgalomterhelését, és biztonságosabb lesz a biciklis közlekedés is – írta közleményében a BKK hétfőn.
máj. 29
13:21
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló (SzMo)
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.
máj. 29
13:21
Jászberényi Sándor: Zsigeri megvetés van bennem bárki iránt, aki szerint Suhajda „minek ment oda” (Mandiner)
Ha rajtatok múlna, az emberiség még ma sem mászott volna le a fáról.
máj. 29
13:21
Katasztrofális hírt kapott Putyin: A saját zsoldosai szervezkedhetnek a háttérben (Nyugati Fény)
Az átállásról már korábban is röppentek fel hírek.
máj. 29
13:21
Le sem tagadhatná: így néz ki most Majka nagyobbik fia, Marián (naphire.hu)
A rapper és családja Las Vegasban nyaral, amerikai útjukról rendszeresen posztolnak képeket közösségi oldalaikon, amelyeken két gyermekük is szerepel.
máj. 29
13:27
Kitálalt a Playboy fotósa: ilyen volt a közös munka minden idők legnagyobb szexszimbólumaival (Femcafe)
Színfalak mögötti élményeiről számolt be a Playboy fotósa, aki többek között Pamela Andersonnal, Kim Kardashiannal és Demi Moore színésznővel is együtt dolgozott.

Keresés