A szívbetegségek kockázata számottevően mérsékelhető bizonyos gyümölcslevek fogyasztásával, legalábbis ez derül ki a Harvard School of Public Health intézet egyik kutatásából.
A bennfentesek szerint Károly rajong az unokáiért, és igyekszik a lehető legtöbb időt velük tölteni, azonban Harry gyerekeivel kifejezetten nehezen tudja tartani a kapcsolatot. Károly király azt szeretné, ha minden unokájának a lehető legboldogabb élete lenne – és szeretné, ha a gyerekek elkerülnék azokat a nehézségeket, amelyeket neki is át kellet
Több mint 90 általános iskolát fenyeget a bezárás veszélye Angliában, mivel több mint kétharmad részben üresek, így nem kapnak elegendő finanszírozást az intézmény fenntartásához – írja a The Guardian.
Duplájára nőtt tavaly a Doktor24 árbevétele, a 2021-es 6 milliárd forint után 2022-ben 12 milliárd forint volt - közölte a magánegészségügyi szolgáltató az Mti-vel.
Bárkiből lehet manapság programozó - mondta az Nvidia vezére, aki szerint a világ a számítástechnika új korába lép. Jensen Huang szerint ma már bárki egyszerűen csak beszélgethet a számítógéppel, és az a mesterséges intelligencia segítségével megvalósítaj a kívánt funkciókat - írja a CNBC.
Folytathatja a múlt héten kezdődött emelkedést a Budapesti Értéktőzsde (Bét), a vezető részvények többsége erősödhet - írta az Mti-nek küldött előrejelzésében az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.
Az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője a koronavírus-járvány évében, 2021-ben indította el családi vállalkozását feleségével együtt, amely már az első évében remek bevételt tudott elkönyvelni, ám 2022-ben már sokkal rosszabb képet festettek a számok.
Rettenetes nagyot fordult a magyar külpolitika az elmúlt években. Az Orbán-kormány egykori csúcsteljesítménye a Visegrádi Négyek együttműködésben ma már kakukktojásnak számítunk.
Több órán át lógott egy súlyosan sérült horvát hegymászó a szakadék felett Bosznia-Hercegovinában, a Hercegovina déli-középső részén található Velez-hegy egyik szikláján, mielőtt sikerült kimenteni - írta az Index.hr című horvát portál hétfőn.
Még most sem késő belekezdeni egy gyors eredményt hozó edzéstervbe, hogy lapos hassal és formás lábakkal villoghass a vízparton a nyáron! Akkor sincs gond, ha nem csíped az edzőtermeket, az otthoni edzés mellett számos meggyőző érv szól: könnyen elérhető, megfizethető, és akár pizsamában is nekiállhatsz. Bikinitestre fel!
Az Aston Martin egyik versenyzője a dobogó második fokára állhatott fel a Monacói Nagydíjon, míg a másik kiesett a versenyből. Lance Stroll csak a 14. helyről kezdhette meg a vasárnapi futamot, így Sergio Pérezhez hasonlóan próbált felzárkózni. Ám a két versenyző össze is ért a csatározás következtében. A kanadai versenyző türelme egyre jobban elfo
A hitelezési boomban az utóbbi években egyre inkább a gyermekvállalás után járó kedvezmények kerültek előtérbe, a bizonytalanabb gazdasági időszak betörésével azonban ismét szembetűnő, hogy soha nem szabad megfeledkezni a jövőbe feketetésről. Gyermekeink anyagi függetlenségének megteremtése persze a jelenlegi helyzetben nem tűnik egyszerű feladatna
Dr. Maszuda Taizo, aki ma a Toyota szénsemlegesség fejlesztési részlegét vezeti, még a fényezéstechnológiai részlegen dolgozott, amikor a cég állandó beszállítóival elkezdett egy olyan megoldáson dolgozni, ami bizonyos hullámhosszon visszaveri a fényt – ettől lesz színes a felület –, a többi tartományban viszont nem elnyeli, hanem átengedi a hullám
Utoljára május 31-én, szerdán vásárolhatunk a 16 százalékos kamatot fizető 2030/J Prémium Magyar Állampapírból, a csütörtöktől elérhető új sorozat kisebb kamatot fizet a pénzünkre. Csökken a rövidebb futamidejű PMÁP kamata is.
A Verga Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. csaknem 50 000 hektár, állami tulajdonú területet felügyel és gondoz több mint 50 éve. 2018 óta, több mint 83 hektár területen végeztek újerdő telepítést és közel 300 hektáron erdőfelújítást.
Esapekka Lappi szerint a Szardínia Rally pénteki napja komolyan befolyásolhatja a verseny további alakulását, de bízik benne, hogy eltudja kerülni a problémákat és a dobogóért tud harcolni.
Novembertől teljesen megújul az épületek energiahatékonyságát értékelő rendszer és új energetikai tanúsítványok jönnek. Továbbra is kötelező marad az energetikai tanúsítvány beszerzése az ingatlanok eladásához és bérbeadásához, de annak számát és átvételét már nem kell szerepeltetni a szerződésekben – derül ki az Ingatlannet.hu összefoglalójából.
A bajnok Ferencváros labdarúgócsapatánál az a cél, hogy a következő szezonban az együttes megszerezze sorozatban hatodik bajnoki címét, amire még nem volt példa a klub történetében, emellett bejusson a Bajnokok Ligája csoportkörébe.