„A velünk történtek hatására derült ki, hogy a mi közvetlen környezetünkben is mennyien érintettek – csak nem beszéltek róla. Holott ez a veszteség ugyanúgy egy életesemény, mint egy kisbaba születése” – mondja Vasali Katalin fotóművész, aki tabudöntő képekbe dolgozta bele gyászát. Filákovity Radojka portrésorozatának következő része.
A csaknem hatmillió euró költségvetésű DESIRE6G Horizon Europe projektben az ELTE Informatikai Karának kutatócsoportja a hálózati infrastuktúra kidolgozásával vesz részt. Az 5G hálózatokat épp most hozzák kereskedelmi forgalomba, a világ azonban már a hatodik generációs rendszerek bevezetésére készül. Az új hálózat architektúrájának meghatározásába
Helyi piaci részesedésének visszaesése miatt igyekszik felpörgetni kínai tevékenységét a Volskwagen, ezért a sanghaji autószalonon bejelentette, hogy egymilliárd eurós befektetést hajt végre az országban, hogy létrehozzon egy kutatás-fejlesztéssel foglalkozó központot. A hangsúly a járművek hálózatba kapcsolásán lesz – írja a VW közleménye. Az új l
Márciusban 13,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi üzletek forgalma. Tóth Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos főmunkatársa szerint a drasztikus visszaesés mögött nem csak a magas infláció áll.
Hamarosan itt a turisztikai főszezon, az előszezon pedig már javában zajlik, ezért hasznos lehet egy virtuális csokor azokról a program lehetőségekről, amikkel színesíthető a nyaralással töltött idő akkor, ha az…
Az idei második negyedéves hangulatindex 51,55 pont, javulást mutat, enyhültek a háborús helyzet, a gazdasági helyzet romlása és az energiaválság miatti aggodalmak.
Mi kell ahhoz, hogy egy-egy – időben befejezett – munkanap végén úgy érezzük, nem kiszipolyoztuk magunkat, hanem büszkén megveregetjük a vállunkat, hogy de jó volt ma, ügyesek vagyunk? Az, hogy mi is és a munkáltatónk (ha van) is odafigyelünk a munkahelyi jóllétünkre.
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter szerint a családok védelme érdekében kell meglépni ezt az intézkedést. A Bankmonitor szerint várhatóan a második félévben indul meg a kamatszint csökkenés, így logikus lehet a kamatstop meghosszabbítása. Az intézkedés azonban a bankoknak hatalmas veszteséget jelent - hangzott el az ATV Híradó riportjában.
A szakmai előadásoktól az élőzenés meditációig, a minikoncertektől az immerzív színházig, a kultfilm-vetítéstől a nyilvános főpróbán át a speciális OrgonaExpedícióig – a Müpa május 16-án megrendezi első, teljes egészében a felsőoktatási intézmények hallgatóinak összeállított Egyetemi Napját, amelyen ingyenes programok egész sorával várja mindazokat
A techcég megkezdte az azonosítókulcsok, azaz passkey-ek bevezetését, elsőként a Google-fiókban lehet használni a jelszavakat és 2FA-kódokat kiváltó hitelesítési lehetőséget. Ezzel a technológia megkapja az első jelentősebb lökést az iparban.
Öt hazai jogkezelő összesen több 210 millió forintos bírságot kapott a Gazdasági Versenyhivataltól (GVH), mert nem megfelelően teljesítették az üreshordozói díjak megállapításáról szóló vállalásaikat.
Érdekesnek találja Max Verstappen, hogy a korábban domináló Mercedes csapatfőnöke a Red Bull-uralom alatt az F1-et jobbá tévő változtatásokon elmélkedik. Ő nem érzi annyira rossznak a helyzetet.
A királyi házaknak mindig is voltak asztrológusaik, és ez most a sincsen másképpen. Károly király koronázásának időpontját teljesen nyilvánvalóan úgy választották ki, hogy megnézték, hogyan állnak a csillagok.
A Mérlegnek nagyon felerősödik a kisugárzása, a Baknak pedig különleges napja lesz, és teljesülnek a vágyai. Napi horoszkóp következik minden jegynek szombatra.
A Red Bull holland versenyzője mögött a Ferrari párosa végzett Carlos Sainz Jr., Charles Leclerc sorrendben. Az F-1-es mezőny ezt a tréninget sem úszta meg piros zászlós megszakítás nélkül.
A kerti törpék története távolabbi időkre nyúlik vissza, mint azt gondolnánk. Az 1800-as években jelentek meg, és teljesen máshogy néztek ki, mint a mai műanyagból vagy gipszből készült kerti törpék.
A globális felmelegedéssel nemcsak a pollenkoncentráció és a pollennel szennyezett területek növekednek, hanem az allergiások száma is – ezt állapította meg az a kutatás, amelyet három kontinens 17 városának adatai alapján végzett egy magyar és egy amerikai szakértő. A kutatás eredményei rávilágítottak arra is, hogy a fagymentes napok számának növe
Középkori hagyományok, hűségeskü, ezeréves kanál és a világ legnagyobb gyémántja: nem mindennapi körülmények között fogják királlyá koronázni a már tavaly trónra lépett brit uralkodót, habár a felhajtás jóval kisebb lesz, mint amilyet II. Erzsébet kapott. Hatalmas tömegek és érdeklődők tízezrei várják az eseményt, de a monarchia népszerűsége lejtme
Darvasi László író volt Veiszer Alinda vendége, és szerinte az alkohol és a szolgaságra való hajlam mellett az általános szorongás Magyarország legnagyobb baja.
Westminster apátság, koronázási ékszerek, felkenés és eskü. Ezek határozzák meg évszázadok óta a brit királyok és királynék koronázásait. Az évszázad első brit koronázási ünnepsége előtt most végigvesszük a múlt század szertartásait.
Emelkedtek az árak pénteken a terménypiacokon. Chicagóban a búza 2,1 százalékkal, a kukorica 1,4 százalékkal, a szójabab szintén 1,4 százalékkal, a repce pedig 0,9 százalékkal drágult. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.
Már egy éve annak, hogy a reggeli órákban megtalálták Berki Krisztián korábbi labdarúgó és főállású celeb holttestét egy IX. kerületi társasház erkélyén. A mai napig nem tudni, hogy mi vezetett a testépítő halálához. Ómolnár Miklós bulvárpápával jártunk utána, hogy lett egy focistából élvonalbeli celeb.
70 éve nem látott ünnepségre készül Nagy-Britannia, III. Károly koronázására több százezer vendéget és érdeklődőt várnak Londonba. Helyszíni tudósítónk beszámolója szerint a szigetországban található parti-kellék-üzletek, de még a szupermarketek is a koronázással kapcsolatos díszleteket kínálják. A koronázást a HírTV élőben közvetíti.